Egyéb

Jégvarázs book tag!

Mindannyian nagy szerelmesei vagyunk a Jégvarázsnak, így készültünk Nektek egy játékon kívüli Book Taggel is. Ha van kedvetek töltsétek ki Ti is és mutassátok meg Nekünk! A Book Tag elején jelöljétek meg a Blogturné Klubot, mint a Jégvarázs Book Tag indítója és hívjátok ki a Tag végén az ismerőseitek rá. Ajánljunk egymásnak nagyszerű könyveket!

Anna – Egy bátor, félelmet nem ismerő hősnő, aki minden helyzetben feltalálja magát

A Sorsfordító történetek előző kötetében, a Fénytörésekben megjelenő Mulan az egyik legerősebb, legtalpraesettebb hősnő, akit ismerek. Nemcsak a mesében, de ebben a szuper retellingben is igazán jól sikerült megrajzolni Mulan karakterét, aki ezután az egyik kedven Disney-hősnőm lett.

Elza – Karakter, akinek titkolnia kell valódi személyiségét

A napokban olvastam – még a megjelenés előtt – Sophie Mackintosh: Kék sorsjegy című regényét, ezért nem csoda, ha egyből ez a könyv ugrott be ehhez a ponthoz. A főszereplő, Calla, ugyanis annak ellenére szeretne gyermeket szülni, hogy ez számára tiltott. Így aztán a nőnek a túléléshez el kell rejtenie a valós személyiségét, és úgy viselkednie, mintha egészen más ember lenne, más lehetőségekkel.

Kristoff – Egy kedves, szelíd férfi karakter

Egy cuki mesekönyvből, a Vámpyr Vilma és a barbárbálból hozok ide egy karaktert, Rémeót, a halál kisfiát, aki ijesztő külseje ellenére az egyik legcukibb könyves karakter.

Hans – Gonosz, aki eleinte szerethetőnek tűnik

A Bronzváros olvasása során az egyik kedvenc szereplőm volt Dára, az elsőre keménynek látszó, de egyébként csupaszív dzsinn. Aztán persze kiderült, hogy talán kissé félreismertem ezt a szereplőt, mert olyan dolgokat tett, melyekre nem is számítottam. Tovább fokozta ezt a második részben, a Bronzvárosban, amivel Dára végleg kikerült a szívemből, és helyet kapott a negatív karakterek hosszú listáján.

Olaf – A legviccesebb jelenet, amit valaha olvastál

Őszintén szólva elég ritkán olvasok kifejezetten vicces könyveket, ezért most csak egy könyv jutott eszembe, a Nimona, melynek már rögtön a legeleje elképesztően erősen indít. Nimona megjelenése ugyanis másodpercek alatt mosolyt csal az olvasó arcára, ezért most ezt a részt választom, bár nem vagyok biztos benne, hogy ez a legviccesebb jelenet, amit valaha olvastam.

Anna és Elza – Egy könyv, amiben fontos szerep jut a családi- vagy baráti kapcsolatnak

Az utóbbi időkben több olyan könyvet is olvastam, ahol fontos szerepet kapnak a kapcsolatok, ilyen például A csodák könyve, ahol az anya és gyermeke közötti kapocs kerül a középpontba. A regény főszereplője ugyanis egy édesanya, akinek kisfiát súlyos baleset éri, és kómába kerül, ezért az anyukájának mindent meg kell tennie, hogy megmutassa a fiúnak, érdemes visszatérnie az életbe.

Arendelle – A kedvenc fantasy világod

Nagyon sok szuper fantasy világot ismertem már meg, ezért nagyon nehéz egy kedvencet választani, de talán Az északi erdő legendája sorozat világa áll hozzám a legközelebb. Imádom az ehhez hasonló, mesei elemeket is magában hordozó fantasykat, a hideg, varázslatos orosz tájat és a meleg kis otthonokat, melyek egy nagyon izgalmas történet hátteréül szolgálnak.

Legyen hó! – Egy karakter, aki képes volt maga mögött hagyni a fájó dolgokat

Egy komoly könyv főszereplőjére gondoltam ennél a pontnál, méghozzá az Egyasszony Évája, aki egy kivételesen erős női karakter, és még a legkilátástalanabb helyzetekből is képes felállni. A könyv egyébként önéletrajzi regény, ami igazán inspirálóvá teszi ezt az egyébként nagyon komoly és nehezen feldolgozható történetet.

Anna és Kristoff – Kedvenc könyves szerelmespárod

Nem is kerülhet ehhez a pothoz másik pár, mint az irodalomtörténet legtöbbet emlegetett, és legnagyobb rajongótáborral bíró szerelmespárja: Elizabeth és Mr. Darcy Jane Austen örök klasszikusából, a Büszkeség és balítéletből.

Elvarázsolt Erdő – Egy könyv, ami kimozdított a komfortzónádból

Az utóbbi időben nagyjából a komfortzónámon belül maradtam, ami az olvasmányaimat illeti, ezért egy kissé régebbi könyvet választottam, Martha Wells regényét, a Kritikus rendszerhibát. Ritkán olvasok sci-fit, és kisregényeket sem túl gyakran, ezért mondhatom, hogy távol állt tőlem ez a könyv, mégis nagyon tetszett az öntudatára ébredt gyilkos robot története.

Ezek voltak az én válaszaim, ne habozzatok ti sem kitölteni a taget Facebookon, Molyon vagy Instagramon! Ne feledkezzetek meg az Utószó blog és a Blogturné Klub megjelöléséről sem, hogy láthassuk a szuper válaszaitokat!

Lesd meg a Blogturné Klub többi tagjának válaszait is:

Csak olvass!
Dreamworld
Flore the Sweaterist