
Holly Black: The Stolen Heir – Az elrabolt örökös
A The Stolen Heir – Az elrabolt örökös fülszövege:
Egy szökevény királynő. Egy trónra nem vágyó herceg.
Egy küldetés, ami mindkettejük számára a véget jelentheti.
Nyolc év telt el a Kígyó Csatája óta. Fenn, a jeges északon, a Fogasudvar Lady Nore-ja uralma alá vonta a Jégtű Fellegvárat. Ott egy ősi ereklye segítségével hóból és gallyakból szörnysereget teremtett magának, akik tettre készen várják, hogy beteljesítsék úrnőjük bosszúját.
Suren – a Fogasudvar gyermekkirálynője, az egyetlen, akinek hatalma van édesanyja felett – évekkel ezelőtt a halandók világába szökött, ahol akár egy vadállat, úgy tengeti mindennapjait. Magányba menekült, de a Fogasudvarban elszenvedett könyörtelen kínok itt sem hagyják nyugodni. Idejét arra fordítja, hogy felszabadítsa a halandókat esztelen alkuik alól. Már-már elhinné, hogy megfeledkeztek róla, amikor egy éjszaka üldözőbe veszi a viharbanya, Bogdana. Suren segítségére nem más siet, mint Oak herceg, Elfhon trónörököse, akinek egykor odaígérték a kezét, és akit nem mellesleg ki nem állhat.
Az immár tizenhét éves Oakot három szóval lehetne jellemezni: elbűvölő, gyönyörű és mesterkedő. Veszélyes küldetésre adta a fejét, és a sikerhez Suren segítségére van szüksége. Ha a lány úgy dönt, vele tart, nemcsak a szívét kell megóvnia a fiútól, akit egykor ismert, és a hercegtől, akiben nem bízik, hanem kénytelen lesz szembenézni mindazzal a szörnyűséggel is, amit oly rég a háta mögött hagyott.
Térj vissza Elfhon cselszövéssel, árulással és veszélyes vágyakkal teli világába!
A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából most ismét visszatérhetünk Elfhonba, ám Jude és Cardan helyett most Oak történetét követhetjük, aki immár tizenhét évessé cseperedett. Tarts velünk a trónörökös lenyűgöző kalandjaira, és ha velünk játszol, akár nyerhetsz is egy példányt a The Stolen Heir – Az elrabolt örökös című könyvből.
A március egy várva várt hónap volt számomra könyvek szempontjából, mert nemcsak sok új és izgalmas magyar megjelenés került piacra, de két olyan kötet is megjelent, amely egy tinikori kedvenc könyvsorozatomat egészíti ki: ilyen volt Az aratás hajnala és Az elrabolt örökös is, amely A levegő népe sorozatot kiegészítő, új duológia első része. A semmi királynőjének cselekménye óta eltelt nyolc év, Oak felnőtt, és új küldetésre indul, méghozzá Fogasudvar trónörökösének a társaságában.
Több helyen is olvastam, hogy Az elrabolt örökös olvasásakor nem szabad ugyanazt az élményt keresni, mint amit A kegyetlen herceg adott. De bármennyire is szerettem volna, nem tudtam lejjebb adni az elvárásaimból, ami nem vált éppen az olvasási élmény előnyére. Ugyanakkor egyáltalán nem tartom rossz könyvnek Az elrabolt örököst, mindössze azt kell szem előtt tartani, hogy ez egy egészen új történet, amelynek nagy része ráadásul az emberek földjén játszódik.
Oak, az elfhoni herceg ugyanakkor kicsit enyhítette a Tündérfölde utáni vágyamat. A korábbi kötetek nemeseihez hasonlóan ugyanis az ő esetében sem tudtam eldönteni, hogy mik a szándékai és a motivációi. Bár tündérként nem hazudhat, de a körmönfont mondatok mestere, és a negédes meggyőzés is a fő erősségei közé tartozik. Miközben a regény során végig úgy éreztem, hogy Oak alapvetően pozitív karakter – hiszen Wrennel is nagyon kedvesen bánt –, valahogy a sorok között lebegett az is, hogy a fiúnak vannak olyan titkai, amelyek talán más színben fogják majd feltüntetni őt.
Wren karakterét sokkal kevésbé éreztem sokoldalúnak – mivel az ő nézőpontjából követjük az eseményeket, így ismerjük a gondolatait, amelyek minden tapasztalata ellenére mégiscsak egy tinilányt tárnak a szemünk elé. Nyilván nem véletlen, hiszen Wren a Fogasuvarból való szökése után hosszú éveket tölt egyedül a halandók birodalmában, ahol legfeljebb a távolból figyeli az egykori emberi családja mindennapjait.
Bevallom, hogy Wren (vagy eredeti nevén Suren) történetéből már nem sokra emlékszem az eredeti trilógiából, de a szerző szerencsére mindent felidéz az olvasó számára, anélkül, hogy az unalmassá tenné a könyvet. A történet első néhány fejezete rövide képbe hozza az olvasót Wren múltjával kapcsolatban, majd rögtön bele is vágunk a kalandokba, amikor megjelenik Oak, és a lány segítségét kéri. Lady Nore ugyanis egy nagyhatalmú ereklyével és az azzal teremtett szörnysereggel egyre nagyobb veszélyt jelent a világra, és Wren az egyetlen, akinek hatalmában áll, hogy megállítsa a nőt.
A könyv eleje ugyan kicsit lassabban indul ugyan, de később bőven bepótoljuk a kalandokat. A kis csapat – nyomukban Fogasudvar gonosz erőivel – keresztülvág az emberek vidékén, felkeres egy ősöreg boszorkányt, megküzd a trollokkal, és még megannyi kalandba keveredik, és ahonnan nem tudja kibeszélni magát Oak, ott a kardjával vágja ki magát. Közben pedig egy halovány romantikus szál is kezd kibontakozni Oak és Wren között – azoknak, akik már unják a romantasykat, jó hír, hogy a szerelmi szálitt nem igazán hangsúlyos. A könyv vége pedig egészen meglepően alakult, és bevallom, nem számítottam rá, hogy ide jutunk a kötet végére, sőt, a nagy titkot sem találtam ki. Egy biztos: már alig várom, hogy olvassam a következő részt.
Értékelés:
Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt beszerezheted!
NYEREMÉNYJÁTÉK
Nyereményjátékunk során máris bepillanthatsz Elfhon világának új fejezetébe! Olvasd el a kiadó oldalán található beleolvasót, és válaszolj az állomásokon feltett kérdésekre a Rafflecopter doboz megfelelő sorában.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Kérdés:
Mi Wren igazi neve?
a Rafflecopter giveawayA turné állomásai:
03. 31. Utószó extra
04. 02. Kitablar
04. 04. Utószó
04. 06. Insane Life
04. 08. Readinspo
04. 10. Hagyjatok! Olvasok!
A könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadó székhelye: Szeged
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 368
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789636750084
Fordította: Sugár Fruzsina Beáta
Megjelenés időpontja: 2025. március 21.

