Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit
Fülszöveg:
Eleanor West otthona csellengő gyerekek számára.
Házalók, látogatók, vizsgálók kíméljenek!
A gyerekek hajlamosak eltünedezni, ha adja magát a lehetőség. Átlépnek a szekrény hátulján, becsusszannak egy tükörbe, beesnek a nyúl üregébe, vagy egy vén kútba, hogy aztán egy merőben más helyen bukkanjanak elő. De a mágikus vidékek már semmi hasznát nem látják azoknak a gyerekeknek, akikből kifacsarták a csodát.
Nancy is utazott egyszer, aztán visszaküldték. Viszont mindaz, amit átélt a túloldalon… az ilyesmi megváltoztatja az embert. A West kisasszony gondjaira bízott gyerekek nagyon is meg tudják érteni. Ugyanis mindnyájan keresik a visszautat saját fantasztikus világukba. Nancy érkezése azonban komoly változást hoz az Otthonba. Valamiféle sötétség ólálkodik a sarkok mögött, és amikor elszabadul a pokol, Nancy és újdonsült iskolatársai lesznek azok, akiknek a rejtély végére kell járnia.
Kerül, amibe kerül.
Nagyon vártam ezt a könyvet, mert a fülszövege alapján nagyon a magaménak éreztem a Minden szív kaput nyit történetét. A könyv valójában azokról a gyerekekről szól, akik egy kicsit mások, akik nem tudnak beilleszkedni a többiek közé, és akiket a szüleik sem tudnak megérteni, ezért nagyon ismerős és ugyanakkor szívbemarkoló történet, amit egy kicsit mind ismerünk. Persze a téma nem ilyen direkt módon van kifejtve: egy kis fantasyval is megfűszerezi az író. A gyerekek ugyanis mindannyian átléptek egy kapun, ami csak számukra nyílt, és amin egy olyan világba juthatnak, ahol önmaguk lehetnek: legyen ez egy unikornisos-vattacukros, vagy épp egy sötét, csontvázakkal teli hely. És persze innen nagyon nehéz a visszatérés a való világba, ezért egy egykori csellengő diák létrehoz egy iskolát ezeknek a gyerekeknek azért, hogy vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba.
„Nem szabad azért becsukni az ajtókat, mert nem tetszik, ami a másik oldalon van.”
Ez az alapkoncepció számomra nagyon szimpatikus volt, ezért is kezdtem el a könyvet, viszont vártam volna még információkat néhány dologról, többek között pár szereplő háttértörténetéről, de sem a gyerekek világairól nem tudtunk meg sokat, sem az ajtók működéséről. Nyilván ezek elsősorban a könyv rövidsége miatt alakultak így, ugyanis a regény mindössze 160 oldal.
„Visszatérni a rendes kerékvágásba, miután valaki meghalt, sosem egyszerű. Ha pedig azt a valakit brutálisan meggyilkolták, egyenesen lehetetlen.”
A történet közepén, amikor az ember már nagyon szeretne többet megtudni az iskoláról és a diákjairól, váratlanul egy krimibe csöppenünk, ami számomra elég meglepő volt, ráadásul kicsit kiszámíthatónak éreztem innentől fogva a cselekményt. Volt néhány érzelmes jelenet a meggyilkolt személyek körül, de összességében elsietettnek éreztem ezt a szálat. A könyv lezárásától sem voltam elragadtatva, mert valamiféle fejlődésregényt képzeltem a műbe, de ennél többet nem mondhatok spoiler nélkül.
Összességében a könyv kétségtelenül fontos problémát vet fel, azonban talán megért volna még pár oldalt, hogy tényleg kerek legyen a történet. Mivel a könyv elvileg folytatódik majd, kíváncsian várom, hogy megszünteti-e a hiányérzetemet a második rész. Ami viszont kétségtelenül a könyv javára írható, az a metaforák sokasága és az ezzel együtt járó több értelmezési lehetőség.
Értékelés: 4/5
