Mindig is szerettem a disztópiákat, mert valami olyasmiket mutatnak meg a társadalmunkról, amiket semmilyen más műfaj sem. Így aztán borítékolható volt, hogy előbb-utóbb a kezembe veszem Aldus Huxley mára klasszikusnak számító regényét, a Szép új világot. A regényre gyakran az utópia bélyeget is ráragasztják, de számomra semmi utópikus nem volt ebben a történetben, mert egy olyan jövőt írt le, melyben soha sem szeretnék élni.