Ajánló

Könyvhetes megjelenések!!! Ezeket mindenképpen be akarom szerezni!

Még alig ocsúdtunk fel a Könyvfesztiválos izgalomból, és máris várhatjuk a következő nagy könyves eseményt, ugyanis idén 89. alkalommal rendezik meg az Ünnepi Könyvhetet június 7 és 11 között a Vörösmarty téren. Lassan kiderül az is, hogy milyen új könyvek jelennek meg a Könyvhétre, ezért összeszedtem néhány olvasniavalót, ami érdekes lehet.

1. Victoria Schwab: Egy kegyetlen dal:

Rengetegen várják már Victoria Scwab új könyvét, ezért a Fumax kiadó nem egyszerűen csak kiadja a művet a Könyvhétre, hanem összedugták a fejüket a BASC csapatával, és kiadnak egy egyedi, limitált darabszámú meglepetést doboz, amiben a könyv mellett természetesen helyet kapnak a témához kapcsolódó könyvmolyoknak szóló ajándékok, amiket már megszokhattunk BASC dobozaiból. 🙂 Ha kilátogatsz a Könyvhétre, ott is átveheted a csomagodat, de mindenképpen elő kell rendelned, ha nem szeretnél lemaradni az egyedi csomagról. Én személy szerint nagyon szeretem a csapat dobozait, és szerencsére már felnőtt könyves dobozokat is készítenek, és ezt a csomagot is mindenképp beszerzem. Schwab könyveitől már megszokott, hogy kimarad belőlük a romantika, és bár ez a könyv szeretne a YA vonalra is betörni, az idősebb korosztály számára is élvezhető lesz a könyv az ígéretek szerint.

covers_491414

Fülszöveg:

Egy ​városban, amelyet háború dúl, és utcáit szörnyek róják, sehol sem vagy biztonságban

A város kettészakadt. Északot a rettegett Harker-család uralja, a Déli Várost pedig a Flynn-klán. Háborújuk szó szerint szörnyeket szabadított el a világban: lényeket, amelyek mások félelmével, húsával és vérével… vagy a lelkével táplálkoznak. Kate Harker másra se vágyik, csak hogy bebizonyíthassa apjának, a keménykezű Harker-családfőnek, hogy ugyanolyan kegyetlen, mint ő. Kate ember, de szörnyé akar válni. August Flynn másra se vágyik, csak hogy jó ember lehessen, jószívű, mint apja, az ártatlanok védelmezője. Csakhogy egyetlen dallammal képes elragadni és elemészteni a védtelenek lelkét. August szörnyeteg, de emberré akar válni. Egy nap lehetőséget kap, hogy segítsen: magát a nagyszájú Kate-et kell szemmel tartania, akit éppen újabb iskolából tanácsoltak el. A háttérben azonban soha nem látott fenyegetés ébredezik. August és Kate több választásra kényszerül: hősök lesznek, vagy a sötétség oldalára állnak – barátok lesznek, vagy ellenségek. Döntésük tétje nem pusztán az életük, a város jövője is ezen áll vagy bukik.

Victora Schwab (Viszály, Egy sötétebb mágia) New York Times sikerlista-vezető regénye a sötét hangulatú Verity szörnyei duológia első kötete.

2. Rhiannon Navin: Egyetlen gyermek:

Nagyon meghatónak ígérkezik ez a könyv, melynek főszereplője egy hat éves kisfiú, aki egy iskolai merényletet él át. Az ő gyógyulását és megbocsájtását meséli el ez a regény, ami a Könyvhét előtt jelenik meg az Athenaeum kiadó gondozásában.

covers_491428

Fülszöveg:

Aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a káprázatos bemutatkozó regény, amely egy hatéves kisfiú szemszögén keresztül mesél a gyógyulásról, a családról és a gyerekek kivételes bölcsességéről. Arra figyelmeztet bennünket, hogy néha a legkisebb testben lakozik a legnagyobb szív, és a legvékonyabb hang a legerősebb. 
Az elsős Zach Taylor osztálytársaival és a tanárnőjével a gardróbszekrénybe préselődve hallgatja az iskola folyosóján eldördülő lövéseket. Az épületbe behatoló fegyveres tizenkilenc áldozatot szed. A szűk kis közösség élete soha többé nem lesz ugyanaz. Miközben anyja pert fontolgat – az ámokfutó szülei ellen, hiszen őket hibáztatja fiuk tette miatt –, Zach visszavonul szupertitkos búvóhelyére, elmerül a könyvek világában, és nekivág lebilincselő utazásának a gyógyulás és a megbocsátás felé. Rá akarja vezetni a környezetében élő felnőtteket a szeretet és együttérzés egyetemes igazságaira, hogy túljuthassanak életük legsötétebb óráin.

3. Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy:

A Könyvhétre érkezik Mán-Várhegyi Réka, a díjnyertes író új könyve is. Bár még nem olvastam tőle, nagyon ígéretesnek hangzik a mű, mely egy értelmiségi nő karrierének buktatóiról szól. Szerintem érdemes beleolvasni!

covers_488499Fülszöveg:

Börönd Enikő, harmincas éveiben járó szociológus, 1999 nyarán tér vissza New Yorkból Budapestre. Kutatni és írni akar, most mégis leblokkolt. Miért nem jutsz végre egyről a kettőre, Enikő? Az ugyancsak szociológus Bogdán Tamás, első generációs értelmiségi szakmai karrierje szárnyal. Viszonyt kezd a tanítványaival, kapcsolatba bonyolódik Börönd Enikővel. Lehet ennek jó vége? Az egyetemista Réka az értelmiségivé válás és a nőként való írás buktatóiról töpreng. Mi a megoldás? 
Mán-Várhegyi Réka a Boldogtalanság az Auróra-telepen (2014) után ezúttal is nagy ívű tablót rajzolt. Párhuzamos vagy éppen egymást keresztező életek. Nézőpontok, amelyekből bárki látszódhat nevetségesnek vagy esendőnek. Érzékeny pillanatfelvételek sorozata, egyúttal súlyos állítás mindannyiunk tegnapjáról.

4. Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána:

Kortárs, magyar fantasy. Már ez is elég lenne ahhoz, hogy felfigyeljek a könyvre, de ezeken kívül az Elveszett gondvána cselekménye is izgalmasnak ígérkezik, ezért mindenképpen be akarom szerezni majd.

covers_493169Fülszöveg:

Néhány hét alatt bejárható tartomány a világ, amelynek határán túl megzavarodik a valóság. Abe Kaledon, a fiatal tudós ezt a különös sávot kutatja, ám elmélete a határ természetéről felborítja a tartomány szívének, Sadness Springs városának kényes hatalmi egyensúlyát. A melankólia forrásaira épült városban a munkások és vezetők, emberek és hártyások között feszülő ellentét forrpontra jut: Abe felfedezése és a titokzatos iparmágnás, Gustavo Omerigo expedíciója olyan titkokat szabadít el, amelyeket nem lehet többé elrejteni.