John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Fülszöveg:

A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén…

Amikor megtudtam, hogy a Mini-könyvklub májusi könyve A csíkos pizsamás fiú lesz, először lelkes voltam, mert mégiscsak egy nagyon népszerű és elismert könyvről beszélünk, de sajnos már a legelején észrevettem, hogy csalódnom kell benne. A Molyos értékelések is elbizonytalanítottak, még azelőtt, hogy a kezembe vettem volna a regényt, és most, hogy elolvastam, egyet kell értenem azokkal, akik értetlenül állnak a mű sikere előtt. Ez a könyv nem nekem íródott.

A legfőbb problémám az volt a regénnyel, hogy nem igazán tudtam eldönteni, hogy kinek is szólna, kit akar megszólítani. Mondhatnánk, hogy ez egy ifjúsági könyv, és csupán azért nem nyerte el a tetszésemet, mert már túl idős vagyok hozzá, azonban nem feltétlenül adnám egy fiatalabb gyerek kezébe sem, mert a szerző nagy lyukakat hagy a cselekményben, az olvasó háttértudására támaszkodik, ami egy gyerek esetében nem feltétlenül van meg, különösen nem a Holokauszttal kapcsolatban. De azt sem merem állítani, hogy a regény felnőtteknek, vagy idősebb gyerekeknek szólna, mert a karakterábrázolás és a nyelvezet is inkább mesére vagy kisgyerekeknek szóló regényre emlékeztetett.

A szerző nem foglalkozott a szereplők részletes jellemzésével, még Bruno alakja is sablonos maradt, nem beszélve a többi szereplőről, akikről gyakorlatilag semmit nem tudunk meg. Kérdés, hogy egy 9 éves kisfiú mennyit fog fel abból, hogy mi történik körülötte (hiszen még felnőttként is felfoghatatlan a Holokauszt), de úgy érzem, hogy a szerző kicsit alábecsülte a gyerekeket azzal, hogy ennyire naivnak ábrázolta Brunot. Még ha úgy is tűnik, hogy a gyerekek nem értik a körülöttük zajló eseményeket, akkor is felfogják, ha valami szörnyűség veszi körül őket.

„Az otthon nem egy épület, nem is egy utca vagy egy város. Az mind csak tégla és vakolat. Az otthon az, ahol a családunk van, nem igaz?”

Az alapötlet egyébként nem lett volna rossz: két kisfiú barátsága, akik a kerítés két oldalán élnek. Mind egy nagyon jó, informatív kiskamaszoknak szóló könyvet, mind egy megrázó, inkább felnőtteknek szóló regényt ki lehetett volna hozni ebből az ötletből, de úgy érzem, hogy valahol félrecsúszott, és nem igazán sikerült hatást kiváltania. Egészen a mű legvégéig nem éreztem semmit, nem szerettem meg egyetlen szereplőt sem, nem éreztem különösebb sajnálatot vagy dühöt, pedig egy ilyen könyvnek nagyon erős érzelmeket kellene kiváltania. A regény vége ennek ellenére jól sikerült, még én is megrendültem egy kicsit, de összességében – a legnagyobb sajnálatomra – felejthető volt A csíkos pizsamás fiú.

A regényből készült egy nagyon népszerű film is, amit valamiért eddig nem láttam, de ezután mindenképpen sort kerítek rá, mert elképzelhető, hogy filmen sokkal jobban megjelenik a történet. De ha olvasni szeretnétek, vagy megismertetni a gyermekeiteket a Holokauszttal, akkor elsősorban nem ezt a regényt ajánlom. Nézzetek szét, szerencsére rengeteg elképesztő könyv közül válogathattok a témában.

Értékelés: