Lucinda Riley: A meredély szélén

Fülszöveg:

Grania Ryan New Yorkot hátrahagyva szülei házában keres menedéket. Azt reméli, hogy szívfájdalmára gyógyírt jelenthet a távolság egykori életétől. Az aprócska ír falu, a gyermekkori környezet, a tengerparti táj szépsége valóban balzsam lehet sebzett lelkére, mígnem egy kora esti bóklászása során apró alakot vesz észre az egyik szikla peremén. Köröttük viharos szél tombol, alattuk a tenger háborog, és Graniát elfogja a félelem, hogy nem tudja megmenteni az életveszélyben lévő gyermeket. Ezzel a találkozással mindkettejük sorsa megpecsételődik, és egy olyan körforgás közepében találják magukat, amely több generáción át alakítja családjuk életét. Grania anyja, aki ismeri az elmúlt száz év történetét, rettegve figyeli lánya és a szomszédos úri házból származó kislány életének összefonódását. Vajon megismétli magát a történelem? Mitől fél az asszony? Milyen sorsszerű tragédiákat kellett átélnie a Ryan családnak, és vajon mi vár az új nemzedékre?
Lucinda Riley (Fény az ablak mögött) regénye több mint száz év történetét foglalja keretbe, megörökítve az ír partok szépségét, a nagyvilági Londont, a két világháború időszakát, napjaink New Yorkját. Szerelemről és odaadásról, gyűlöletről és önzésről, a megismerő, odafigyelő, önzetlen szeretetről mesél, illetve a múltról, amely újra meg újra örvényszerűen magához rántja a jelent.

Lucinda Riley nevét elsősorban A hét nővér című híres regénysorozata kapcsán hallottam, mellyel többször szemeztem már, de viszonylag nehezen fogok bele egy ilyen hosszú sorozatban (jelenleg a 7. és egyben utolsó kötetet írja a szerző), ezért aztán nem szereztem még be az első részt sem. Ráadásul abban sem voltam biztos, hogy szeretném a szerző stílusát, mivel viszonylag ritkán olvasok romantikus regényeket. Azonban amikor megláttam A meredély szélént, mely a szerző egy korábbi regénye, de nemrég új köntösben jelent meg, nem haboztam lecsapni rá, mert ez az önálló történet remek lehetőséget kínált, hogy egy kicsit jobban megismerjem a szerző stílusát. Persze nemcsak ez motivált a könyv beszerzésénél, hiszen meglehetősen izgalmas már a mű fülszövege is!

„Bárcsak azt mondhatnám, hogy tanultunk a múlt hibáiból! De az ember ritkán néz vissza, csak ha épp ugyanazokat a hibákat látja elkövetni. Addigra pedig már nem adnak a szavára, mert túl öreg ahhoz, hogy megértse a fiatalokat. Ezért marad meg az emberi faj egyszerre olyan gyarlónak és varázslatosnak, amilyen.”

A meredély szélén alapvetően romantikus történet, melynek főszereplője, Grania épp egy szétesőben lévő kapcsolat elől menekül Írországba, a rég nem látott családjához, hogy átgondolja az életét. Nem meglepő hát, hogy a könyvben komoly szerepet kap Grania önmagára találása és az önismeret kérdése, miközben az anyai szeretet is nagy szerephez jut: Grania ugyanis már az első oldalakon találkozik egy magányos, furcsa kislánnyal, aki azonban rögtön belopja magát a nő szívébe. Ami azonban nekem a legjobban tetszett ebben a műben, az a sok titok a szereplők és családjaik körül: miközben a cselekményt folyamatosan valamiféle misztikus légkör lengi be, fokozatosan napvilágra kerülnek olyan titkok, melyek nagy hatással vannak a szereplők életébe. A rejtélyek mesteri adagolása pedig gyakran lehetőséget adott a gondolkozásra, az izgalomra és többször meglepetés is ért.

Sok kritikában olvastam, hogy nehezen indul be a regény, és sajnos ezt én is tapasztaltam, mert az elején nagyon lassan haladtam az olvasással. Szerencsére azonban nem adtam fel, és valahol a 80-100. oldal környékén beindult Mary szála, mely annak köszönhetően, hogy viszonylag kis terjedelemben mesélt el egy élettörténetet, igazán pörgősre és izgalmasra sikerült. Ezután a kis kitérő után nagyobb izgalommal tértem vissza a regény gerincét adó történethez is, melynek főszereplője Grania, és a könyv második fele nem okozott csalódást, szinte le sem tudtam tenni a kötetet. Ehhez persze a regény hangulata is hozzájárult, az ír vidék ugyanis régóta az egyik kedvenc regényhelyszínem.

Bár a történet főhőse, Grania sokszor borzasztóan idegesítő volt, mert lényegében a saját sorsát rontotta el a túlzásba vitt büszkeséggel, azért a karakternek kétségtelenül volt egy nagyon emberi oldala, mely szimpatikussá tehette őt az olvasók szemében. De nála sokkal közelebb került hozzám Aurora, az a kislány, aki szörnyű múltja ellenére egy igazán életvidám személyiség, és nemcsak a csodákban, de a boldog befejezésekben is hisz. A két főszereplőn kívül több jelentős karakter is felbukkan a műben, így Grania volt barátja, Matt, Aurora titokzatos édesapja, Grania kissé előítéletes, de hatalmas szívű anyukája, a lány testvére, és persze a múltbeli történetszál főhőse, Mary, aki talán a legérdekesebb személyiség volt. A fiatal, falusi lány ugyanis olyan önállóságról és erőről tesz bizonyságon a neki szentelt néhány oldalon, mely igazán kiemelkedő női szereplővé teszi őt a műben. Ennyi karakter mellett persze nehéz mindenkire odafigyelni, és mindenkinek fontos szerepet, átgondolt személyiséget és izgalmas karaktert adni, ráadásul még az olvasó sem jegyzi meg könnyen a köztük lévő kapcsolatot. Ez utóbbiban szerencsére sokat segített a könyvben helyet kapó családfa, így nem vesztem el az összefüggések között.

A regény olvasása tehát alapvetően pozitív élmény volt számomra, ugyanakkor nem titok, hogy volt néhány gyengébb pontja a könyvnek. Bár nem feltétlenül negatívum, de az én ízlésemnek sokszor kissé csöpögős volt a mű hangulata, és sajnos a romantikus regények általános hibája, a felesleges titkolózások és az ezekből adódó félreértések is megjelentek a könyvben. Nyilván ezt írhatjuk annak a számlájára, hogy A meredély szélén Lucinda Riley egy viszonylag korai alkotása, engem mégis zavart néha ez a fajta klisés problémateremtés. Emellett engem többször kizökkentett a kétségkívül gyönyörű, azonban nagyon életidegen fogalmazásmód, nem tudom, hogy ez az írónő vagy a fordító számlájára írható-e.

„A fájdalom erőt és bölcsességet ad az embernek, és ugyanúgy az élet része, mint a boldogság. Mindennek megvan a természetes egyensúlya.”

Ennek ellenére A meredély szélén mindenképpen kiemelkedő romantikus regény, köszönhetően az izgalmas, fordulatos történetvezetésnek (mely inkább csak a mű második részében jelenik meg), az érzelmek nagyon szép bemutatásának és a regény sok szálon futó cselekményének. Egyetlen igazi szívfájdalmam a regény vége, szívem szerint kitéptem volna a könyv utolsó négy oldalát, annyira furcsának, és némiképp elkapkodottnak éreztem ezt a lezárást. Ennek ellenére tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet, aki szereti a romantikus regényeket!

Értékelés: