Holly Black: The Queen of Nothing – A semmi királynője
Fülszöveg:
A hatalmat sokkal könnyebb megragadni, mint megtartani.
Jude alaposan megtanulta ezt a leckét, amikor mérhetetlen hatalomért cserébe lemondott a gonosz király, Cardan feletti uralmáról.
Tündérfölde száműzött halandó királynéjaként elveszettnek érzi magát, a semmi királynőjének. Ám megfogadja, hogy mindent visszaszerez, amit elvettek tőle. Az esély kétszínű ikertestvére, a szintén halandó Taryn képében érkezik meg, akinek az élete veszélybe kerül.
Jude kénytelen vállalni a kockázatot, és visszatérni a veszedelmes tündérudvarba, valamint szembenézni a Cardan iránti érzéseivel, hogy megmentse a nővére életét. Csakhogy sok minden megváltozott Elfhonban a távozása óta. Háború közeleg. Jude beférkőzik az ellenséges tábor mélyére, és ő maga is belekeveredik a véres politikai csatározásba.
Amikor egy eddig szunnyadó, ám igen erős átok elszabadul, pánik söpör végig a vidéken, és Jude választani kényszerül a becsvágya és az embersége között…
A levegő népe trilógiájának várva várt, döbbenetes fináléja.
A semmi királynője Holly Black lenyűgöző fantasy sorozatának, A levegő népének várva várt záró epizódja, amelyet idén év végén a Könyvmolyképző kiadó gondozásában olvashatunk. A magyar kiadás egy bónuszt is tartalmaz: helyet kaptak benne azok az izgalmas levelek, melyeket Cardan írt Judenak. Tartsatok velünk a turnén, és játsszatok a nyereménykönyvért!
Ez az év számomra a kedvenc sorozatok lezárásáról szólt, ugyanis nem A levegő népe trilógia az egyetlen, melynek az utolsó része jelent meg 2020-ban. A sorozatok befejeződése mindig szomorú egy kicsit, de ha méltó, izgalmas lezárást kap egy szeretett történet, az nagyon jó érzés is egyben, ezért aztán nagyon vártam a Semmi királynőjét, ráadásul a második rész fináléja nagyon izgalmas volt, ezért különösen izgatott voltam amiatt, hogy ismét belemerülhetek a gonosz tündérek világába.
„– Ma este bált rendezünk az udvaraimból érkező vendégek tiszteletére. Heather, remélem, eljöttök Vivienne-nel. Amikor legutóbb itt jártál, rossz házigazdák voltunk. De most rengeteg örömforrással szolgálhatunk.
– Többek között egy háborúval – szúrja közbe Grima Mog. – Mi lehetne annál örömtelibb?”
A levegő népe sorozat egy nagyon izgalmas és különleges világban játszódik, és most sem volt ez másként: ahogy ebben a sorozatban mindig, úgy A semmi királynője esetében is imádtam az események hátteréül szolgáló világot, ráadásul ebben a könyvben kiléptünk egy-egy rövid időre a halandók közé is, de kalandoztunk messze északon is, így a világ mégjobban kinyílt előttünk. Most is imádtam a könyv hangulatát, az elénk rajzolódó csodálatos tájat, mely tele volt gonoszsággal, így az, amit annyira szerettem A kegyetlen hercegben és A gonosz királyban, itt sem maradt el. A szereplők jelleme is teljesen elvarázsolt eddig, hiszen szinte minden karakter háromdimenziós, ebben a könyvben viszont úgy éreztem, hogy a karakterek nem úgy cselekednek, ahogy kellene nekik, különösen Cardan jelleme nem következetes ebben a könyvben.
Míg A kegyetlen hercegben Cardan egy ízig-végig gonosz figura, a kötet végén és A gonosz királyban kapott egy második dimenziót is az alakja, így egy ellentmondásos szereplővé változott, aki mint ilyen, rettentő izgalmas lett számomra. A könyv végére pedig már nem is tudtam, hogy mit gondoljak róla, most azonban úgy tűnt fel újra, mint egy teljességgel pozitív karakter, ráadásul a férfi tetteire adott magyarázata is erősen sántított – bár a kötet extrája, Cardan levelei segítenek némileg ennek helyreállításában. Nekem nagyon hiányzott, hogy egy kicsit többet kapjak Cardanból, imádtam az adok-kapok jellegű párbeszédeket Jude és a férfi között, így ezzel kapcsolatban kicsit hiányérzetem volt most. De mielőtt leírnánk a könyvet, nézzük a pozitívumokat!
Jude most is remek és izgalmas főhős volt, aki hozzám hasonlóan nem igazán tud mit kezdeni ezzel a megváltozott Cardannal. A lány szerencsére most is nagyon kemény volt – kissé talán hihetetlen módon szívós -, ugyanakkor komoly lelki dilemmái is voltak, mint például az, hogy hogyan maradhat jó ember, és hogyan kerülheti el nevelőapja, Madoc sorsát. Madoc alakja szintén érdekes volt most is, és Jude viszonya a férfihoz további mélységeket adott a kötetnek, hiszen a lány egyrészt az apját, másrészt a legnagyobb ellenségét látja Madocban.
A sorozat előző részeinél a cselekménnyel is voltak problémáim, itt azonban nem éreztem, hogy a regény eleje unalmasabb lenne. Kétségtelen, hogy a történet második felében nagyon felpörögtek az események, de szerintem a regény eleje is jól sikerült most, már az első oldalakon harcoknak és új ismerettségeknek lehetünk szemtanúi, és hamarosan ismét Tündérföldén találjuk magunkat az álcázott Jude mellett. Van ugyan egy kevésbé pörgős rész, amíg a lány Madoc táborában időzik, de unalmasnak nem mondanám, és ezután további izgalmak jönnek, majd onnantól, hogy egy hatalmas, különös átok is megjelenik, letehetetlenné válik a kötet. Tetszik, hogy a regény kicsit véres volt, és sokszor izgulhattam a karakterekért, bár őszintén szólva én azonnal megfejtettem a jóslatot, így nem lepett meg, ami végül történt.
„Olyan régóta élünk már páncélban, te meg én. És már nem vagyok benne biztos, hogy képesek vagyunk megszabadulni tőle.”
Mindenesetre nagyon jó kis lezárást kapott a könyv, végül minden a helyére került, így a rajongók szívét melengető befejezést kaptunk. Sajnálom, hogy véget ért a sorozat, mert egy csodálatos és hátborzongató világot teremtett, mely nem véletlenül tetszett olyan sok embernek, és engem is teljesen beszippantott. A sok-sok izgalom, ami pedig a regényben volt, különösen kedvessé tette A semmi királynőjét a szívemnek, nem is beszélve arról, hogy ezúttal is csodaszép borítót kapott a könyv. Ráadásul egy kis extra is van a kötetben, Cardan levelei: itt ne számítsatok nagy, hosszas elmélkedésekre, vagy több tíz oldalas szövegre, de ez a néhány kis szösszenet is nagyon szépen megvilágítja a mi gonosz királyunk érzelmeit.
Értékelés:
Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt beszerezheted!
NYEREMÉNYJÁTÉK
A játék fókuszában a sorozat szereplői lesznek. Ahhoz, hogy megnyerhessétek a könyv egy példányát, nincs más dolgotok, mint a bejegyzések szövegében kiemelt betűkből összeállítani egy karakter nevét, és azt beírni a Rafflecopter dobozba.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.
a Rafflecopter giveawayA turné állomásai:
11.16. Függővég
11.18. Sorok között
11.20. Sorok között extra (borítómustra)
11.22. Readinspo
11.24. Readinspo extra (interjúfordítás)
11.26. Csak olvass!
11.28. Hagyjatok! Olvasok! extra (idézetek)
11.30. Utószó
12.02. Fanni’s Library értékelés
12.04. Fanni’s Library
12.06. Hagyjatok! Olvasok!
A könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző
Év: 2020
Oldalszám: 336
Fordította: Szabó Krisztina