Értékelés

Laura Barnett: Variációk egy párra

Fülszöveg:

„Tizenkilenc ​éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit valaha szerettem – reményem sincs, hogy egyszer mást szeressek. Elvettél mindent, amit együtt csináltunk, mindent, amit egymásnak jelentettünk, és porig égetted, megsemmisítetted: nem maradt belőle más, csak hamufelhő.”

Laura Barnett 1982-ben született. Író, újságíró, színikritikus. A The Guardian és a Daily Telegraph egykori belső munkatársa, jelenleg szabadúszó újságíróként dolgozik. A Variációk egy párra az első regénye.

Eva és Jim 19 évesek, a cambridge-i egyetemre járnak, amikor 1958-ban útjaik keresztezik egymást. Jim sétál. Eva biciklizik. És kis híján összeütköznek. Ami ezután történik, meghatározza a jövőjüket. Életútjuk három különböző variációját kísérhetjük végig egészen napjainkig, együtt és külön, ahogyan szerelmük története más-más fordulatot vesz. A Variációk egy párra nagyszerű regény arról, hogy döntéseink függvényében hányféle irányt vehet az életünk.


Ti is krónikusan végigveszitek magatokban a különböző variációkat arra, “Mi lett volna, ha…”, egy rossz döntés után? Laura Barnett könyve épp ennek a gondolatnak a mentén született. A Variációk egy párra két ember kapcsolatának több különböző lehetséges alakulását veszi végig, így tulajdonképpen három különböző történetet olvashatunk ugyanazokkal a szereplőkkel. Tartsatok velünk, ha érdekel, mit gondolunk a Park kiadó ősszel megjelent könyvéről.

A Variációk egy párra című kötetet az egyik kedves barátnőm ajánlotta még korábban, akinek nagyon tetszett a történet, és mivel a regényt 2021-ben – Szabados Ági és a NIOK kérésére – utánnyomták, és is beszerezhettem ezt a különleges történetet. Bevallom, én abban az egy dologban tudatos vagyok, hogy igyekszem nem agyalni azon a kérdésen, hogy „Mi lett volna, ha…”, ennek ellenére a Variációk egy párra különleges formátuma felkeltette a figyelmemet. Így került hát fel a kötet a januári olvasmánylistámra.

A Variációk egy párra három variációban meséli el a főszereplők, Eva és Jim történetét. A kezdőpont persze közös, ám Laura Barnett csupán egy apróság megváltoztatásával eléri azt, hogy a három szál három teljesen különböző irányba menjen, így lényegében három történetet olvashatunk el ugyanazokról a szereplőkről. Bár a regény olvasása a variációk miatt nem annyira egyszerű, hamar rájöttem, hogy egyszerre 3-3 fejezetet kell elolvasni, mert így jóval könnyebben elkülöníthetők a szálak. Érdemes lehet jegyzetelni, de legalábbis családfát készíteni, mert különösen a könyv vége felé, amikor már rengeteg szereplőnk van, bizony könnyen bele lehet kavarodni, hogy melyik Jimről és melyik Eváról beszélünk. Szerencsére a regényt sikerült egy olyan időszakban olvasnom, amikor viszonylag sok időm volt, ami nagyon megkönnyítette az olvasást, hiszen az élmények frissek voltak, és azt ajánlom, hogy ha belevágtok, ti is egy nyugodtabb időszakban tegyétek.

Na de térjünk is vissza a könyvre: a történet első felében nagyon élveztem felfedezni azt, hogy egyetlen pillanat mennyire megváltoztathatja az emberek életét. Ekkor még igyekeztem rangsorolni is, hogy ki mennyire sikeres és boldog, és hogy ki számára melyik a legkedvezőbb forgatókönyv. Ahogy azonban haladtam a regénnyel, egyre több minden történt, egyre komolyabb gondok voltak, és a kezdetben izgalmas felfedezés a regény végére némileg kiábrándultsággá alakult. Tudom persze, hogy az élet sajnos mindig tartogat nehézségeket és csalódásokat, de nagyon rossz volt azzal szembesülni, hogy a két főszereplőnk egyszerűen sehogy sem lehet boldog. És nem arról van szó, hogy külső körülmények okoztak nekik gondokat: ők maguk álltak a boldogságuk útjába minden egyes alkalommal. Elgondolkodtató persze, hogy vajon mi is ezt tesszük-e, de számomra mégis rendkívül keserű szájízt hagyott maga után az az üzenet, hogy végső soron bármit teszünk, bárhogy is alakul az életünk, nem leszünk boldogabbak senki mellett sem.

A könyvben elképesztően nagy szerepet kap a megcsalás is, amely tényleg egy nagyon aktuális probléma, ugyanakkor nehezen tudom elhinni, hogy a regényben egyetlen egy párkapcsolat sem működött (na jó, talán egy). Ebben a tekintetben nagyon érdekes volt megfigyelni azt is, hogy ki milyen példát és traumákat hozott magával a családjából, milyen eseményeket szenvedett el ő vagy a felmenői, és ezek miként hatottak a későbbi kapcsolataikra. És ugyanígy az is izgalmas volt, hogy Eva és Jim tettei hogyan hatottak a következő generációra, az ő gyermekeikre.

„Fölborította a dolgok természetes rendjét: megsértette a törvényt, amely kimondja, hogy az ember egyetlen esélyt kap a boldogságra, egyetlen személlyel, és ha az meghiúsul, nem kaphatja meg még egyszer ugyanazt az esélyt.”

A Variációk egy párra mindösszesen két szereplőt helyez a középpontba, akik rengeteg megpróbáltatáson mennek át, és sok más karakterrel találkoznak, mégis, ezek az alakok tovakúsznak az életükből, és végső soron mindig csak ők ketten maradnak. Izgalmas, hogy sorsuk bárhogy is alakul, vannak olyan fontos pillanatok, események az életükben, melyekre mindenképpen sor kerül. Ilyen például más szereplők halála, akik természetesen a sorsuk alakulásától függetlenül, egy adott ponton meghalnak, ugyanakkor vannak egyéb olyan események is, amelyek közösek mindhárom variációban. Ezek a jelenetek pedig nagyon erősen mutatják azt, hogy bárhogy is alakul az élet, van, amit nem lehet elkerülni.

Egy remek borítóváltozat / Forrás: Goodreads

Bár ennyi történés után alapvetőnek kellene lennie, hogy megszeretem a szereplőket, valahogy mégsem tudtak közel kerülni hozzám, mert végig úgy éreztem, hogy tartunk tőlük három lépés távolságot. Így ugyan az események kiváló megfigyelői lehettünk, akik kívülről sok mindent jól láthatnak, számomra mégis hiányoztak az érzelmek a kötetből, ami miatt a közepét kissé laposnak, az egész könyvet pedig némileg elnyújtottnak éreztem. Így hiába is voltak kemény, fontos témák, egyszerűen nem tudtam azonosulni a szereplőkkel és izgulni értük. Ebben persze az is benne volt, hogy mindketten rettentően önsorsrontó magatartást tanúsítottak végig, és úgy éreztem, hogy ebben a tekintetben a szerző kicsit túlzásokba is esik.

Összességében azonban egyáltalán nem volt rossz élmény a Variációk egy párra, és a különleges formátum, valamint a tanulságok és elgondolkodtató részek miatt tudom ajánlani az olvasását is. A különleges olvasmányélményre vágyók szerintem nem fognak csalódni a regényben, és azok számára is jó lehet a könyv, akik inkább könnyedebb könyveket szoktak olvasni, ám most kikacsintanának a komolyabb témák felé is. Egy jó beszélgetéshez pedig mindenképp remek alapot képez a regény.

Értékelés:

Rating: 4 out of 5.

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt beszerezheted!

NYEREMÉNYJÁTÉK

Mivel a Variációk egy párra Londonban játszódik, ezért a játékunkban Londonban játszódó szerelmes regényeket keresünk, az idézetek alapján. A könyvek címét írjátok majd be a Rafi megfelelő helyére.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Feladat:

– Nem utasíthatsz el egy herceget!
Miranda újabb ördögi vigyort hajított hátra a válla felett, és előrelépett az egyik sárgaréz gyertyatartó fénykörébe.
– Csak figyelj!

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

01.25. Csak olvass!
01.27. Spirit Bliss Sárga könyves út
01.29. Utószó
01.31. Readinspo

A könyv adatai:

Kiadó: Park
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 444
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789633557990
Fordította: Komáromy Rudolf
Megjelenés időpontja: 2021. július 15.