Értékelés

KönyvSárkány: így készül a Könyvmolyképző Kiadó az árkötöttségi törvényre

A Könyvfesztivál ideje alatt Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó vezetője zártkörű sajtótájékoztatót tartott, amin arról beszélt, hogy hogyan értelmezi a KMK az árkötöttségi törvényt, és hogy miként próbálják meg a lehető legtöbbet kihozni ebből az új jogi környezetből a KönyvSárkány segítségével. Mivel a sajtótájékoztatón én is ott lehettem, így most összefoglalom nektek az új információkat.

Miről is van szó?

A könyvmolyok nagy része valószínűleg tisztában van vele, hogy október 1-től lép életbe a könyvekre vonatkozó árkötöttségi törvény, amely röviden azt tartalmazza, hogy az újonnan megjelenő könyvekre az első egy évben nem adható 10%-nál nagyobb kedvezmény. A törvény célja elvileg az új könyvek védelme, és a korai értékcsökkenésük megakadályozása, azonban a magyar könyvpiacra –ahol a vásárlók nagyon árérzékenyek – különösen nagy nehézséget rótt a törvény. A törvény szövegét ráadásul minden kiadónak önállóan kellett értelmeznie, így fordulhat elő, hogy többféle megoldással is találkozhatunk, ha végignézzük a kiadók közleményeit a témában.

Előrendelés a KMK-nál

Mivel a törvény nem rendelkezik konkrétan az előrendelésekről, így a legtöbb kiadó az óvatos megoldást választotta, Katona Ildikó azonban azt mondja, hogy ők nem fogják elvenni a hűséges vásárlóiktól az előrendelési kedvezményt. „Az első kiadás megjelenési napjának az első kiadás nyomdai teljesítését követő 10. napot kell tekinteni” – szól a törvény, a nyomdai teljesítés napja pedig az a nap, amikor a könyveket átveszi a kiadó. Az előrendelések tehát ezek alapján nem esnek a törvény hatálya alá, akkor sem, ha azokat utólag fizetik ki, hiszen a megrendelés visszaigazolásával tulajdonképpen már megtörténik a vásárlás.

KönyvSárkány – válasz az árkötöttségi törvényre?

A Könyvmolyképző Kiadó amellett, hogy megtartja az előrendelési kedvezményeket, egy új, izgalmas projektbe is belevágott, mellyel a figyelmes molyok már találkozhattak az online térben, vagy a Könyvfesztivál helyszínén is. A KönyvSárkány elnevezésű kezdeményezésről egyelőre nem sokat tudunk, de az már biztos, hogy érdemes lesz beszerezni a sárkánytojásokat a kiadótól, és gondosan megőrizni az alján található egyedi kódot is. A Könyvfesztiválon, a KMK standjánál vásárlók mindegyikekapott egy egyedi könyvjelzőt, a 12 ezer forint felett vásárlók pedig egy sárkánytojást is hazavihettek – legalábbis, ha elég gyorsak voltak. A fesztivál harmadik napjára ugyanis elfogytak a tojások, de Katona Ildikó azt ígéri, hogy mindenkihez eljuttatják a tojást, aki a Könyvesztiválon való vásárlásával jogosulttá vált rá.

Sőt, hamarosan az online rendelésekhez is jár majd a sárkánytojás – ezzel kapcsolatban hamarosan érkeznek az információk, érdemes figyelni a kiadó közösségi oldalait.

Arról, hogy pontosan mi is lesz a KönyvSárkány program, még kevés az információ, de Katona Ildikó elmondta, hogy a KönyvSárkány a legfrappánsabb válasz lesz az árkötöttségi törvényre – amellyel természetesen az olvasók is jól járnak. A KönyvSárkány weboldalán már most is lehet regisztrálni a kapott kódokkal. Érdemes csatlakozni, hogy elsőként tudhassatok meg minden fontos információt!

Ha szeretnétek még több friss hírről értesülni, vagy értékeléseket és könyvajánlókat olvasni, akkor kövessetek Facebookon vagy Instagramon.