Értékelés

Emma Steinkellner: Az éhes árnyék (Egy kis boszi naplója 2.)

Az éhes árnyék fülszövege:

Luna Hush éppen kezdi megszokni nemrégiben megtalált boszorkány-örökségét és erejét, de az iskolában az élet továbbra is nehéz. Még legjobb barátja, Charlie sem érti meg igazán, milyen érzés, ha mindig ő az, akit gúnyolnak és a dolgok csak még rosszabbra fordulnak, amikor Luna anyukája randizni kezd az iskola legflúgosabb tanárával. Ekkor Luna megszerez egy titokzatos talizmánt, ami elő tudja hozni lényének egy másik oldalát, aki magabiztos, laza, menő és rendkívül népszerű. Mi baj történhet?


A Maxim Kiadó jóvoltából megérkezett A kis boszi naplója második része, amelyben Luna ismét izgalmas – boszorkányos – kalandokba keveredik. Ismerd meg ezt a middle-grade képregényt a blogturné során, és játssz velünk, hogy megnyerhesd Az éhes árnyék egy példányát!

Már nem is tudom, hogy mióta várok Az éhes árnyék megjelenésére, az előző részt, az Egy kis boszi naplóját ugyanis nagyon szerettem néhány évvel ezelőtt. Egy kedves, de fontos témákkal foglalkozó képregény volt ez a kötet, így hát Az éhes árnyék esetében is ilyesmire számítottam. Szerencsére nem csalódtam!

Luna, az előző részben megismert kis boszorkány immár tanoncként tér vissza ebben a képregényben, amint újabb és újabb bűbájokat tanul az anyukájától. A nemrég felfedezett ereje azonban sajnos nem oldja meg a lány minden gondját: az iskolában továbbra is piszkálják és kinevetik – különösen egy kínos divatbakit követően. A problémájára azonban hirtelen nem mindennapi megoldás kínálkozik: egy különös varázstárgy, amellyel Luna azonnal népszerűvé válhat!

Ahogy az első részben, úgy most is fontos témák tűntek fel a képregény oldalain: a fő mondanivaló önmagunk elfogadásához, és a saját egyéniségünk vállalásához kapcsolódik, de megjelenik a barátság és a család fontossága is a kötetben. Ugyanakkor nem válik ezek miatt didaktikussá a történet, végig izgalmas és kedves, szerintem fiatal boszorkányok számára is tökéletes olvasmány.

Nekem ez a kötet nem lett annyira emlékezetes, mint az első rész, és a cselekményt is kicsit egysíkúbbnak éreztem, mint az első kötetben, de a kedves, boszis hangulat megmaradt, és most is kedveltem a főszereplőket. El sem tudom képzelni, hogy Luna számára mennyire nehéz lehetett folyamatosan az iskolai támadások középpontjában lenni, nem csodálom, hogy igyekezett a könnyebb megoldást választani – hiszen önmagunk felvállalása sosem egyszerű.

Elsősorban az általános iskolás korosztálynak ajánlom ezt a könyvet, és az előző részt is. Szerintem azon kisikolások számára is szuper olvasmány lehet, akik még nem olvastak hosszabb könyvet, és nem akarnak belefogni egy regénybe, de egy képregénnyel már megbirkóznak.

Értékelés:

Rating: 4 out of 5.

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt beszerezheted!

NYEREMÉNYJÁTÉK

Te is imádod a boszorkányos történeteket? Akkor bizonyára könnyedén kitalálod az idézetek alapján, hogy melyik könyvre gondoltunk! Ha pedig megvan a megfejtés, csak be kell írnod a címet a Tally form megfelelő sorába.

(Figyelem! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladat:

„A sors nem fog alkalmazkodni hozzád, Belle. Minden úgy lesz, ahogy lennie kell függetlenül attól, hogy jobbra indulsz-e vagy balra, melyik akadályt ugrod át, vagy megbotlasz-e. Mindig a számodra kijelölt úton fogsz kikötni.”

A turné állomásai:

07.20. Utószó
07.21. Csak olvass!
07.23. Dreamworld
07.24. Spirit Bliss Sárga könyves út
07.25. Könyv és más

A könyv adatai:

Kiadó: Maxim
Kiadó székhelye: Szeged
Kiadás éve: 2026
Oldalszám: 256
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789636900069
Fordította: Bozai Ágota
Illusztrálta: Emma Steinkellner
Megjelenés időpontja: 2026. március 6.