Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Fülszöveg:

„A ​kéziratok nem égnek el”-mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritá-nak akár a mottója is lehetne. A regény-Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség…

Szinte nincs ember, aki ne hallott volna már Mihail Bulgakov főművéről, a máig népszerű A Mester és Margarita című regényről. Nem véletlen, hogy ilyen híres maradt a mű, ugyanis olyan sokrétű alkotásról beszélünk, aminek akármennyi jelentést tulajdoníthatunk – vagy akár el is vethetjük őket, és csak élvezhetjük a szöveg abszurditását. Mindeddig nem volt szerencsém A Mester és Margaritához, azonban nemrégiben el kellett olvasnom, és mondhatom, hogy engem is lenyűgözött ez az orosz klasszikus. Aki általánosságban véve kedveli az orosz szerzőket, nem ijed meg Dosztojevszkijtől vagy Gogoltól, annak valószínűleg A Mester és Margarita is tetszeni fog, számomra legalábbis nagyon érződött a regényen, hogy kik, és milyen művek az előzményei. Ugyanakkor nagyon más is ez a mű, mint bármi, amit eddig olvastam. De menjünk közelebb a regényhez, utánam, olvasó!

„Mondhat akármit: de valami nincs rendben az olyan férfival, aki nem iszik, nem játszik, kerüli a szép nők társaságát meg az asztali beszélgetést… Az ilyen ember vagy súlyos beteg, vagy titokban gyűlöli embertársait.”

A történet Moszkvában játszódik, Bulgakov korában, ahol egyik pillanatról a másikra különös események veszik kezdetüket: emberek tűnnek el, különös betegséget kapnak, és a tetejébe egyre több helyen feltűnik egy furcsa, óriási, beszélő macska is. A regény első része gyakorlatilag a különböző szereplők között csapong, és szinte egymásra licitálva jelennek meg a képtelenebbnél képtelenebb kalandok, furcsaságok és rejtélyek, amik mögött egy ember – pontosabban egy kis csapat  – áll, Woland és segítői. Hogy ki ez a titokzatos férfi? Ez az, amire sosem fogsz konkrét választ találni! Bár a csapongó jelentekből nem fog kirajzolódni egységes narratíva, és meg se próbálj ok-okozati következtetéseket levonni, ezek a rövid történetek nagyon szórakoztatóak, mert egyszerre figurázzák ki az emberi jellemet, a kor politikai berendezkedését, és úgy általában mindent, amit igaznak hiszünk.

A regény második felében kerül középpontba a két címszereplő, a Mester és Margarita, akik nem kevésbé különös kalandba keverednek, mint a többi moszkvai, azonban az ő életüket sokkal közelebbről ismerhetjük meg, mint a többi szereplőt, és így szemtanúi lehetünk a tragikus sorsuknak. Ez a rész sokkal komolyabb volt az előzőnél, és én nagyon megkedveltem itt a két főszereplőt, sőt, még az addig nagyon ellentmondásos Wolandot is. A regény szereplői különben egytől egyig érdekes figurák, akik különbözőképpen reagálnak az abszurd szituációkra, és ez nagyon izgalmassá teszi a regényt.

A mű legfőbb szervezőeleme a káosz: ez köszön vissza a cselekményvezetésben is, és csak egyre inkább előtérbe kerül a pontos idő- és helymeghatározásokkal szembehelyezkedve. Viszont senki ne ijedjen meg, hogy A Mester és Margarita szörnyű, érthetetlen olvasmány, ugyanis nagyon szórakoztató, ugyanakkor keményen bemutat azoknak az olvasóknak, akik mindenben mélyebb tartalmat keresnek. Ennek a regénynek ugyanis csak át kell adnod magad, és nem szétbontani azt.

„– Önnek nem tetszenek a verseim? – érdeklődött Ivan.
– Nagyon nem tetszenek.
– Mit olvasott tőlem?
– Egy árva sorát sem olvastam! – kiáltott fel idegesen a látogató.
– Akkor honnan tudja, hogy nem tetszik, amit írtam?
– Ugyan, hát nem elég az, amit a többiektől olvastam? – legyintett a jövevény. – Egyébként, tudja mit? Elhiszem becsületszavára. Mondja meg maga: jók a versei?
– Rémesek! – válaszolta Ivan hirtelen támadt bátorsággal, őszintén.”

Utoljára hagytam a számomra legjobb részét a könyvnek. Bár A Mester és Margarita cselekményének nagy része Moszkvában játszódik, van egy másik szál is, mely Jeruzsálembe kalauzolja az olvasót, időszámításunk elejére. Az, amit itt megismerünk, egy alternatív történet Jézus kereszthaláláról és Poncius Pilátusról, de nagyon nem a megszokott módon. Az, hogy Bulgakov ilyen szinten belenyúlt egy ennyire alapvető, mindenki által ismert, ráadásul vallásos történetbe, nemcsak nagy bátorság, de igazán egyedi ízt is ad a művének. Poncius Pilátus ráadásul nemcsak a saját korát forgatja fel, a regényünk jelenében is sok galibát okoz.

Talán látszik az értékelésemből, hogy engem mennyire megvett ez a regény, ugyanis teljesen egyedi élmény volt olvasni, ehhez hasonló könyvet, azt hiszem, nem igazán találunk az egész világirodalomban. Ezért aztán mindenkinek ajánlom, hogy próbálkozzon meg a regénnyel, de különösen azoknak nem szabad kihagynia, akik szeretik az abszurd történeteket, és a fanyar humort.

Értékelés: