Egyéb

  • Egyéb

    Decemberi összegzés – 2024

    A decembert mindig nagy izgalommal várom, és az ünnepek általában alkalmat adnak nekem egy kis pihenésre, feltöltődésre is, amihez természetesen az olvasás is hozzátartozik. Karácsony környékére nagyon megjött a kedvem az olvasáshoz, aminek az lett az eredménye, hogy – bár az ünnepek alatt semmi nem erőltettem – 11 kötetet sikerült elolvasnom decemberben. Köztük pedig kikerült néhány új kedvenc is. Stefanie Neeb: Coming ​Home For Christmas – A karácsony összehoz Egy kalandvágyó zongorista lány, egy csupa szív srác, és egy mesebeli svéd szálloda Svea utálja a hotelszobákat. Tokió, Lisszabon, Berlin… híres szüleivel koncertezve bejárta a világot, de sehol sem érzi igazán otthon magát. A lány mindennél jobban vágyik egy hagyományos, a…

  • Egyéb

    Mit és mennyit olvastam 2024-ben?

    Amikor ezt a bejegyzést írom, épp az év utolsó napja van, a rétes már megsült, és elérkezettnek látom az időt, hogy összegezzem az olvasmányaimat az elmúlt évre vonatkozóan. Tudom, hogy a statisztika rajtam kívül másnak nem feltétlenül érdekes, mégis kell egy ilyen bejegyzés, hogy méltóképpen lezárjam a 2024-es évet. Ebben az évben 84 könyvet olvastam el (82 könyvet, ha A Gyűrűk Ura egynek számít), változó olvasási kedvvel: voltak olyan hónapok, amikor nagyon lassan haladtam még a jó könyvekkel is, de az év végére szerencsére ismét megjött a kedvem, és megint úgy érzem, hogy szinte minden könyvemhez lenne kedvem. Nem véletlen, hogy december 25 és 31 között három és fél könyvet…

  • Egyéb

    Novemberi összegzés – 2024

    Lassan itt az év vége, az ünnepek előtt pedig minden kiadó kitett magért – alig győztem lépést tartani a rengeteg új megjelenéssel, amelyek természetesen engem is beszippantottak. Novemberben összesen 8 könyvet olvastam el, ráadásul nagyon különböző, de szuper könyveket! Samantha Shannon: A leszálló éj napja Négy nő tettei nemzedékeken át meghatározták a történelem menetét A Narancsfa-kolostor előzménykötete Tunuva Melim nővér a kolostorban. Ötven éven át tanulta, hogyan mészárolja le a férgeket, de a Névtelen felbukkanása óta egy se jött – ezért az ifjabb nemzedék kezdi megkérdőjelezni a kolostor létjogosultságát.Északon, az Inysi Királynőség birodalmában Becsvágyó Sabran hozzáment Hróth királyához, és ezzel kevés híján, de sikerült elkerülnie mindkét birodalom pusztulását. Lányuk, Glorian,…

  • Egyéb

    Októberi összegzés – 2024

    El sem hiszem, hogy máris eltelt az október – még épp csak most kerültem őszi hangulatba, de már lassan a karácsonyra készülődhetek. Nem mintha panaszkodnék, hiszen már több karácsonyi hangulatú könyv is várja a polcomon, hogy ünnepi hangulatba repítsen. Addig is, nézzük az októberi olvasmányaimat! Ebben a hónapban összesen 8 könyvet fejeztem be – köztük 3 hangoskönyv volt –, de ennél jóval többet olvastam, ugyanis a hónap második felét egyértelműen Samantha Shannon regénye, A leszálló éj napja uralta. Ezt a közel 1000 oldalas kötetet azonban nem sikerült októberben befejeznem, hála egy megfázásnak, ami miatt a hónap utolsó napjaiban egyáltalán nem tudtam olvasni. De így sikerült 8 szuper történetet megismernem a…

  • Ajánló,  Egyéb

    Beszéljünk róla! Hangoskönyvek: igen vagy nem?

    Sokszor találkoztam már a könyvmoly közösségekben hangoskönyvekkel kapcsolatos vitákkal. Vajon a hangoskönyv hallgatása is olvasásnak számít? Ez a kérdés bizony gyakran két – vagy még több – táborra szakítja a molyokat. Én pedig már régóta szeretném elmesélni a hangoskönyvekkel kapcsolatos élményeimet – ebben a bejegyzésben pedig sok is kerül végre erre. A bejegyzés nem tartalmaz fizetett promóciót! Történetem a hangoskönyvekkel Bevallom, hogy hosszú éveken át nem igazán értettem a hangoskönyvek létjogosultságát, azon kívül, hogy a látássérültek vagy idősek számára nyújtanak segítséget a könyvek megismerésében. Iskolás koromban sokan inkább hangoskönyvként hallgatták meg a kötelező olvasmányokat, de én semmi pénzért nem cseréltem volna le a könyveket, sem akkor, sem később. Néhány éve…

  • Egyéb

    Szeptemberi összegzés – 2024

    Idén a szeptembert már nagy izgalommal vártam, és szinte azonnal őszi hangulatba kerültem, amint a hőmérséklet 30 fok alá csökkent: kitettem az őszi dekorációkat, halloweeni körmöt csináltattam, és már legalább négyszer ittam pumpkin spice lattét is, nem beszélve a bekuckózós sorozatozásról, ami a szeptemberem legfőbb szabadidős elfoglaltsága volt. Az olvasásomra azonban sajnos rányomta a bélyegét az, hogy a hónap máodik felében sikerült egy olyan kötetet kifognom, amellyel nagyon lassan és nehezen haladtam – meglepő módon ez épp a Kisasszonyok volt, amiről pedig rengeteg jót hallottam már. Így szeptemberben összesen 4 kötetet sikerült elolvasnom. De haladjunk sorban! Julia Quinn: A herceg és én A ​regény alapján készült sorozat 2020 decemberétől látható…

  • Egyéb

    Az én történetem A Gyűrűk Urával: végre én is megismertem Tolkien világát

    Régi adósságom volt A Gyűrűk Ura elolvasása, hiszen már egészen tini korom óta rajta van a képzeletbeli „egyszer majd elolvasom” listámon. A történet hossza azonban mindig visszatartott, hiszen Tolkien ikonikus alkotása összesen 3 kötetet és közel kétezer oldalt ölel fel. A félelmem legyőzése érdekében először Tolkien meséit olvastam el, majd tavaly A hobbitot, idén pedig egy hosszú utazást tettem A Gyűrűk Urával. A kaland érdekessége volt, hogy én sosem láttam korábban a filmeket sem teljes egészükben, így az olvasásokkal párhuzamosan nézhettem meg a vonatkozó filmeket is – A hobbitot és A Gyűrűk Urát egyaránt. Pontosan tudom, hogy Tolkien regényeit szinte már mindenki olvasta, ezért a klasszikus értékelő bejegyzések helyett inkább…

  • Egyéb

    Augusztusi összegzés – 2024

    Augusztusban kicsit eltűntem a közösségi média oldalakról, és a szokottnál jóval kevesebb bejegyzésem született, aminek az az egyszerű oka volt, hogy nyaraltam egy kicsit. A másfél hetes szabadságom alatt nemcsak a számítógéphez nem nyúltam hozzá, de sokszor még a telefon sem volt a kezemben estig, így aztán volt egy kis digitális detox is az elmúlt időszakban. Sok-sok egyéb programom is volt ebben a hónapban – például az It Ends with Us vörös szőnyeges premierjén jártam –, mégis sikerült valamennyit olvasnom is: összesen 6 könyvet fejeztem be augusztusban, melyek között nagy örömömre ott volt a A Gyűrűk Ura utolsó kötete, A király visszatér is. De nézzük a teljes listát! Stacey Halls:…

  • Ajánló,  Egyéb

    Minden könyv, amit a Vintedről vettem

    A Vinted egy olyan online piactér, amely minden korábbinál biztonságosabb formában ad lehetőséget magányszemélyeknek különböző termékek online eladására és vásárlására. A platform egyaránt védi az eladót és a felhasználót, ami nagyon szimpatikus volt nekem kezdettől fogva, és bár a Vinteden is bele lehet futni csalókba, ha megfontoltan használjuk a platformot (és például nem megyünk bele a Vinteden kívüli adásvételekbe), akkor nagyrészt védve vagyunk a tipikus csalásokkal szemben. Ami pedig nekem különösen izgalmas, az az, hogy a Vinteden mostanra rengeteg könyv található, igazán kedvező áron. A népszerű könyvek mellett többször olyan kötetekbe is belefutottam már, amelyek egyébként szinte beszerezhetetlenek. Arra gondoltam tehát, hogy összeszedem azokat a köteteket, amelyeket az elmúlt nagyjából…

  • Egyéb

    Júliusi összegzés – 2024

    Véget ért a július, a nyár utolsó hónapjához érkeztünk, és ezzel eljött az ideje az újabb összegző bejegyzésemnek. Júliusra több recenzióm is volt, a hónap végére pedig nálam is beindult a nyár, így nem nagyon volt olyan hétvége a hónap második felében, amikor néhány oldalnál többet tudtam volna olvasni. Így összesen 4 könyvet olvastam el júliusban, ami az év eddigi leggyengébb hónapja lett olvasási szempontból. Csalódott azonban nem vagyok, mert a nyár nekem általában nem az olvasásról szól – az ősszel majd bepótolom a most kimaradt köteteket. Ráadásul nagyon jó könyveket sikerült ebben a hónapban befejeznem. Ali Hazelwood: Bride – A menyasszony Misery ​Lark, a Délnyugat legbefolyásosabb vámpírtanácsosának egyetlen lánya…

  • Ajánló,  Egyéb

    Félévzárási pánik tag + olvasási statisztika

    Számomra is meglepő, de véget ért az első félév, így itt az ideje egy kis összegzésnek! Elsőként kitöltöttem a félévzárási pánik taget, utána pedig egy kis olvasási statisztikát olvashattok – ez elsősorban magamnak fontos, hogy nyomon követhessem az olvasásaimat. 1. A legjobb idei olvasmányod Samantha Shannon: A Narancsfa-kolostor A Narancsfa-kolostort még az év elején olvastam, de teljesen beszippantott, kikapcsolt, és a mérete ellenére nagyon gyorsan tudtam olvasni. A kötet világa fantasztikusan felépített, ráadásul a karakterek is nagyon különlegesek és egyediek lettek, így minden megvolt benne, amit szeretek a fantasy regényekben. 2. A legjobb folytatás, amit idén olvastál Neil Shusterman: Próféta Nem volt nehéz a választás, hiszen Neil Shusterman egész trilógiáját…