-
Könyvajánló: a 10 kedvenc olvasmányom!
Régen volt már könyvajánló a blogon, ugyanis az utóbbi időben viszonylag sok időm volt olvasni, így inkább értékeléseket posztoltam. Ugyanakkor szeretek könyvajánlókkal is foglalkozni, ezért elhatároztam, hogy ebben a bejegyzésben megosztom veletek a kedvenc könyveimet, könyvsorozataimat. A témából adódik, hogy ez egy erősen szubjektív lista lesz, és nyilvánvalóan rengeteg szuper regény kimarad, ugyanis próbálom úgy összeállítani a kedvenceimet tartalmazó listát, hogy minél többféle műfaj helyet kapjon köztük. Bízom benne, hogy a ti kedvenceiteket is megtaláljátok a bejegyzésben, esetleg új kedvencekre is találtok itt. Lássunk is neki! A könyvek sorrendje a listán belül nem rangsort tükröz, ehelyett próbáltam az olvasás sorrendjében haladni, kezdve a legrégebbi olvasmányomtól, az újabbak felé. Örök…
-
F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye
Már a fülszöveg elolvasásakor éreztem, hogy F. Várkonyi Zsuzsa regénye egy igazán hangulatos, szívhez szóló történet lesz. A regény már 2004-ben is megjelent, de valamiért nem hallottam róla egészen az új kiadás megjelenéséig, pedig biztosan elolvastam volna korábban is. A Férfiidők lányregénye ugyanis az idei évem egyik legmeghatározóbb olvasmányává vált - ebben már most, márciusban egészen biztos vagyok.