Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Fülszöveg:

A ​regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ… 
A regényt 1986-ban Nebula-díjra és Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat.

Sokat áradoztam már Margaret Atwood regényeiről a blogon, de még csak most jutottam odáig, hogy értékelést is írja a leghíresebb könyvéhez, a Szolgálólány meséjéhez. A sorozatot még tavaly ajánlotta egy barátnőm, és egy unalmas délutánon bele is kezdtem a nézésébe. Nem is gondoltam, hogy annyira magával ragad a történet, hogy aztán abba sem akarom hagyni a felkavaró disztópia nézését, egészen addig, míg egy váratlan helyen félbeszakad a sorozat. Bár féltem, hogy a könyv is ugyanígy fog véget érni, és kétségek között hagy, mégsem tudtam ellenállni, és elolvastam A szolgálólány meséjét. Annak ellenére, hogy a sorozat szinte mindent átvett a regény cselekményéből (sőt, időnként hozzá is írt), könyv formában is magával ragadott a történet, mert jellegéből adódóan egészen más nézőpontokkal tudott megismertetni a regény, mint korábban a sorozat.

„Élj a jelenben, használd ki a lehetőségeidet, ez minden, amid van.”

Sok olyan disztópiát olvastam már, amiben a szereplők már el sem tudják képzelni, hogy máshogy is élhetnek, és ez adja a történet tragikumát, itt azonban csak néhány évvel azután vagyunk, hogy megalakult Gileárd, ezért a szereplők még élénken emlékeznek rá, hogy hogyan élték az életüket korábban. Ennek ellenére olyan erősen „belenevelték” az emberekbe a konzervativitást, hogy a főszereplő többször is megjegyzi, hogy nem tudja, hogyan élhetett másképp korábban. A rendszer tehát képes volt elnyomni az emberek énjét, kialakult személyiségüket és szokásaikat.

A történet valójában Fredé (a valódi nevét nem tudjuk meg a műből) vívódása: a főszereplő a lelke mélyén lázad a rendszer ellen, pontosan tudja, hogy mennyire szörnyű mindaz, ami körülötte történik, mégsincs ereje és bátorsága ahhoz, hogy valami nagy dolgot tegyen: apró dolgokban próbál ellenállni, de általában nem a saját akaratából szeg szabályt, és a lebukás árnyékában ezeket a dolgokat is megbánja. Valójában azok az apró dolgok, amik a lázadását jelzik, azok is komoly büntetést vonhatnak maguk után, ezért végülis mégsem nevezhetjük Fredét gyáva szereplőnek. Mégis, abban a pillanatban, amikor azt hiszi, lebukott, a rendszer tökéletes tagjává válik, és feladja a lázadást a lelke mélyén is.

„Szokás szerint nem vettünk tudomást arról, ami körülöttünk zajlott. Nem tudomást venni nem egyenlő a tudatlansággal: meg kell dolgozni érte.”

Fredé karaktere egyáltalán nem tökéletes, sokszor hibázik, óvatlan vagy nem elég bátor, de együtt tudunk érezni vele, hiszen a törekvései rendkívül emberiek: elviselhetőbbé akarja tenni az életét egy olyan világban, ami önmagában elviselhetetlen. Emiatt a törekvés miatt szurkolunk Fredének, miközben azon szörnyülködünk, hogy milyen embertelen világot teremtett Margaret Atwood, és reméljük, hogy a szerző nem látott a jövőbe. Mindenki, akiben kicsit is él a feminista szellem, vagy szereti a magával ragadó disztópiákat, amik néhol megrázóan közelítenek a valósághoz, olvassa el egyszer A szolgálólány meséjét.

Értékelés: 5/5

A szolgálólány meséjéből készült sorozat második évada már fut az HBO-n, ami már teljesen elrugaszkodik a könyvtől, ezért érdekes adalék lehet nemcsak a sorozat rajongóinak, hanem mindazoknak is, akik inkább a könyvet szerették.

Egy korábbi posztomban már írtam néhány könyvről és a filmadaptációjukról, köztük A szolgálólány meséjéről is. A cikket itt érheted el.