Mary Shelley: Az élet, ami a Frankenstein mögött áll
Elkészült a Mary Shelley életéből készült film, hamarosan már mi is megnézhetjük a híres írónő történetét Elle Fanning főszereplésével. A filmet eredetileg 2017 szeptemberében mutatták be, de a nagyközönség csak május 25-től láthatja a filmet, ami elsősorban az írónő fiatalkorára, és a Percy Bysshe Shelleyvel való kapcsolatára koncentrál. A könyvmolyok számára azért is érdekes lehet majd az alkotás, mert megjelenik benne a kor irodalmi élete, és az ígéretek szerint a történet Shelley legfontosabb művének, a Frankensteinnek a megértéséhez is hozzájárul. A filmet Haifaa al-Mansou, Szaud-Arábia első rendezőnője jegyzi majd.
Mary Shelley igazi korszakalkotó irodalmi művet alkotott a Frankensteinnel, holott valójában csak egy versenyt akart megnyerni vele, amit a barátai találtak ki önmaguk szórakoztatására. Többek között ez az esemény is megjelenik majd a filmben, ahogy azt is bemutatja a mozi, hogy hogyan szökött el a szülei tiltása ellenére Mary a későbbi férjével, Percyvel.
Shelley máig népszerű műve, a Frankenstein engem is igazán meggyőzött, a könyvről íródott értékelésemet itt találhatod meg!