Tóth Krisztina: Pixel

Fülszöveg: 

Egymással ​ütköző emberek és sorsok kavarognak térben és időben, véletlenszerűen találkoznak, ám mégis olyan érzésünk van, mintha egy közös testhez tartoztak volna egykor, csak ezt a testet szétszakította volna valami, ahogyan a könyvben fel-feltűnő párokat is. Fej, szív és kéz: minden testrészhez egy történet tartozik. Humor és keserűség regiszterei váltogatják egymást, hol a közelítés fájdalmas pontossága, hol a távolítás iróniája jellemzi az egymásra épülő történeteket. 
Tóth Krisztina új könyvében a fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egyedi színűek és izgalmasak, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, vagyis, ha hátrább lépünk egy lépéssel, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és időközben nagyon is élővé váló szövegtestet.

Már régóta szerettem volna megismerni Tóth Krisztina prózai munkásságát, de csak az utóbbi időben vettem a kezembe Tóth Krisztina Pixel című könyvét. A kötet novelláit olvashatjuk önálló egészekként is, de a kötet igazi élvezeti értékét az adja, ha megpróbáljuk összerakni a novellákból felépülő történeteket, és a kapcsolati hálókat. A könyvet tehát egy nagy rejtvénynek is felfoghatjuk, olyan képkockáknak – pixeleknek – amiket összerakva egy egész történetet kapunk. Emiatt a játék miatt tartom zseniálisnak a Pixel címet. A könyv alcíme: Szövegtest. Ennek megfelelően minden fejezet címe egy testrész, mely lazábban vagy szorosabban kapcsolódik az adott novella cselekményéhez, míg végül egy teljes test rajzolódik ki metaforikusan a könyv egészéből.

„Az emberi test felbukkan és alámerül az időben, aztán ismét felszínre tér az emlékezetben, föl-le, föl-le, mint a tű, és közben szorosan összeölti a múlt és jelen szétfeslő rétegeit. És minden egymáshoz varródik, miközben láthatatlan a cérna.”

Tóth Krisztina történeteiből különböző emberi sorsok rajzolódnak ki: megjelenik a fia miatt aggódó édesanya, a reménytelen szerelmes, a családját elhagyni képtelen férfi vagy szenvedő szerető. Ezek az emberek a főszereplői a könyv novelláinak, amik gyakran nagyon tanulságosak vagy elgondolkodtatóak. Vannak azonban kevésbé jól sikerült novellák is, illetve előfordul, hogy a cselekmény ismétlése kicsit zavaróvá válik, de összességében jó kötetnek tartom a Pixelt. Érdemes még megemlíteni az elbeszélői hang különlegességét, ugyanis a megszólaló gyakran hangsúlyozza a saját fontosságát és az olvasó ráutaltságát, sőt, még az is előfordul, hogy az elbeszélő meggondolja magát a történetet illetően.

„Mindig a legrosszabb történet íródik jelenné, és ezt mindig csak utólag lehet látni.”

Értékelés: 4/5