Értékelés,  KIDS

Brian Clegg: Info+grafika – Einstein

covers_571298Fülszöveg:

A legnagyobbak élete infografikákban

Az Infografika sorozat teljesen új megközelítéssel mutatja be a világ legnagyobb gondolkodóit és művészeit. A kötet az ötven legérdekesebb és legfontosabb adatra, gondolatra, jellemzőre és eredményre fókuszál, s ezeket könnyen érthető és látványos infografikákon tárja elénk.
A legtöbben tisztában vannak vele, hogy Albert Einstein (1879-1955) zseniális fizikus volt, aki kidolgozta az általános relativitás elméletét, és megalkotta a világ leghíresebb egyenletét (E=mc2). De azt már jóval kevesebben tudják, hogy három különböző állampolgársággal rendelkezett, megjósolta a fekete lyukak létezését, megmagyarázta az ősrobbanást, szeretett hegedülni, és nem volt hajlandó zoknit viselni.
Az Infografika- Einstein segítségével közérthető és mutatós infografikákon keresztül fedezhetjük fel Albert Einstein munkásságát és a tudós mögött rejlő embert.

A Bookline Könyvek gondozásában érdekes és szemkápráztató sorozat indult útjára, melynek címe Info+Grafika. Az egyik első megjelent kötetben a tudományos életet alapvetően meghatározó híres fizikus, Albert Einstein nyomába eredhetünk, hogy a hozzá kapcsolódó legérdekesebb és fontosabb információkat látványos módon ismerhessük meg. A Brian Clegg által összeállított kötet gazdagon illusztrált, és a legtöbb ismeretet infografikák felhasználásával adja át az olvasóknak. Tartsatok hét bloggerünkkel, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott két példány egyikét!

einstein 1Mindenki tudja, hogy ha egy információval többféle formában találkozunk, akkor sokkal gyorsabban megjegyezzük azt, és tovább is emlékszünk rá. Nem véletlen, hogy annyi kép van a tankönyvekben, vagy hogy a kimutatásokba szívesen teszünk különféle diagramokat. A Bookline is jól tudja ezt, ezért indították útjára az Info+grafika sorozatukat, melynek célja, hogy úgy mutassa be fontos és híres gondolkodók és művészek életét, ahogy korábban senki sem: infografikákkal. A sorozat első kötete a valaha volt leghíresebb fizikus, Albert Einstein életét mutatja be.

A kötet tele van sok-sok színes ábrával, rajzzal és grafikonnal, amik sokat segítenek abban, hogy az információk igazán szemléletesek legyenek, és ahelyett, hogy egy unalmas életrajzi könyv kerekedett volna ki az egészből, egy nagyon izgalmas, gyorsan és könnyen olvasható könyvecske született. A kötet nem is túl hosszú, mégis nagyon sok érdekes információt olvastam, és rengeteget tanultam belőle. Úgy gondolom, egy ilyen vidám és egyszerűen felépített könyv sokkal közelebb hozhatja a nagy embereket, tudósokat vagy művészeket hozzánk.

„A legérthetetlenebb dolog a világgal kapcsolatban az, hogy megérthető”

einstein 2A legjobban az tetszett Brian Clegg könyvében, hogy nem szorítkozott a szerző önéletrajzának és szakmai pályafutásának bemutatására, hanem sok szó esett a történelmi és társadalmi közegről is, amiben Einstein élt, így megismerhettük a fizikus életművének kontextusát is, például megtudhatjuk, hogy milyen fontos dolgok történtek a világban Einstein születésének évében, illetve gyakran más tudósokkal is összekapcsolja a szerző Einsteint, különböző hasonlóságok kiemelésével. Az egyik kedvenc részem például az volt, amikor annak apropóján, hogy Einstein játszott hegedűn, a szerző sorra vette, hogy más híres tudósok milyen hangszereken játszottak.

Az Einsteinről szóló könyv emellett egyfajta fizikai útmutatóként is szolgál, nem elégszik meg azzal, hogy sorra veszi a fizikus életének eseményeit és híres elméleteit, igyekszik azokat egyszerűen, sok-sok képpel meg is magyarázni az olvasónak. Nyilvánvalóan nagyon leegyszerűsítőek ezek a rövid kis magyarázatok, mégis közelebb visznek ahhoz, hogy megértsük Einsteint és vele együtt a modern fizikát is, melynek kialakulásában bizony nagy szerepe volt ennek a nagyszerű elmének.

einstein 3Mindent összevetve nagyon élveztem olvasni ezt a rövid – ráadásul nagyon szép – kötetet, és még szívesen olvastam volna tovább is. Egyszerre találkoztam vicces, elborzasztó vagy szimplán csak érdekes adatokkal, és rengeteg dolgot tudtam meg Einsteinről és az őt körülvevő világról. Ezért aztán meleg szívvel ajánlom az Info+grafika sorozat első részét felnőtteknek és gyerekeknek is, érdeklődési körtől függetlenül. Hamarosan pedig jövök a második kötet értékelésével, mely Frida Kahlo életét mutatja be!

Végül jöjjön néhány érdekesség a könyvből:

  • A relativitás alapjait a közvélekedéssel ellentétben nem Einstein rakta le, hanem még Galilei. Einstein elmélete az ő kutatásain alapult, és ezeket egészítette ki.
  • A valaha tesztelt legnagyobb termonukleáris bomba hatósugara 11 300 négyzetkilométer.
  • Einstein halála után a kórház patológusa – a család beleegyezése nélkül – eltette Einstein agyát és szemét későbbi kutatásokhoz.
  • Einsteinről még egy elemet is elneveztek: az einsteiniumot.

Értékelés:

Rating: 5 out of 5.

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt megrendelheted!

NYEREMÉNYJÁTÉK

Einstein mellett akadtak szép számmal a történelem folyamán olyan gondolkodók, akik nagy hatással voltak a tudomány fejlődésére. Aktuális játékunkban híres fizikusok nevét rejtettük el a bejegyzésekben, a ti feladatotok pedig, hogy a helyes sorrendbe állítva a betűket beírjátok őket a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

A nyereményjáték véget ért!

A turné állomásai:

11/21 Utószó
11/23 Never let me go
11/25 Hagyjatok! Olvasok!
11/27 Könyv és más
11/29 Readinspo
12/01 Csak olvass!
12/03 Spirit Bliss Sárga könyves út

A könyv adatai:

Kiadó: Bookline Könyvek, 2019
ISBN: 9789634336594
Szerző: Sophie Collins
Eredeti cím: Biographic Einstein
Fordító: dr. Molnár Csaba
Illusztráció: Matt Carr és Robin Shields
Oldalszám: 96 oldal, keménytáblás