Sarah Mitchell: Elveszett levelek + a könyv mögött álló történet

Fülszöveg:

A negyvenes évei elején járó Marthának édesapja váratlan halála után nem csak a gyásszal kell megküzdenie. Apja utolsó éveiben emlékiratain dolgozott, és amikor Martha a csonkán maradt szöveg alapján nyomozásba kezd, egyre több kérdést – és egyre kevesebb választ – talál.
Sylvie férje a második világháború kitörésekor azonnal belép a hadseregbe, így a két kisgyermekével magára maradt fiatalasszony egyedül néz szembe az angliai bombázásokkal és a háború élet-halál kérdéseivel. Egyetlen társa egy másik asszony, Connie, akire rábízza legféltettebb titkait: egy titkos szerelem és egy gyermek történetét.
Mire a kontinensek és évtizedek által elválasztott két történetszál összeér, választ kapunk a kérdésre: vajon képes-e mindent – még a háborút és a távolságot is – legyőzni az anyai szeretet?
Az Elveszett levelek sodró, magával ragadóan izgalmas és megható történet tiltott szerelemről, igaz barátságról és a háború női oldaláról.

Sarah Mitchell regényét karácsonyi ajándék gyanánt kaptam, és először nagyon megtetszett a fülszövege, és mivel most, a vizsgaidőszakban inkább valami könnyed olvasmányt szerettem volna elkezdeni, ezért erre a könyvre esett a választásom. Azonban amikor elkezdtem olvasni, egy kicsit megijedtem, mert rögtön az első oldalak elolvasása után arra jutottam, hogy ez egy sablonos, nem jól megírt történet lesz. Szerencsére később kicsit árnyalódott a kép.

Ami a legkevésbé tetszett a könyvben, az talán a nyelvezet volt: nem tudom, hogy az író vagy a fordító miatt lett a nyelvezet egy kicsit színtelen a rövid mondataival, de persze az is igaz, hogy egy ilyen jellegű, romantikus könyvtől nem is elvárás a szépirodalmi igényű nyelvezet. Aztán ahogy haladtam előre, egyre inkább megszoktam a rövidebb mondatokat, lehet, hogy egy kicsit kifejezőbb is lett az írásmód, így aztán végül is nagy problémát nem jelentett a kevésbé igényes nyelvezet. Hasonlóképp vagyok a cselekménnyel: nem tudott az első pillanattól megfogni, igazából csak onnantól lett igazán érdekes, hogy Martha elkezdett komolyan nyomozni az apja múltja iránt, és sorban felfedezte a rég eltemetett titkokat, de a végére egészen izgalmas történet kerekedett ki a könyvből.

A könyv  két szálon fut, az egyik Martha, a másik pedig Sylvie szála, előbbi napjainkban, míg utóbbi a második világháború idején játszódik. A könyv felépítésének a lényege, hogy Martha fokozatosan fedezi fel a nemrég elhunyt édesapja múltját, és ezzel párhuzamosan látjuk ugyanazokat az eseményeket Sylvie szemszögéből. A történetnek ez a két nézőpontból történő elbeszélése szerintem nagyon jó ötlet volt, és gyakran sokat hozzáadott a Martha által feltárt történésekhez, hogy azokat korabeli szemszögből is megismerhettük. Ugyanakkor nem mindig sikerült tökéletesen kivitelezni ezt a kettősséget, és ilyenkor unalmassá vált, hogy ugyanazt olvassuk el kétszer.

A regény főszereplője Martha, akiről viszonylag sokat tudunk meg, a karaktere valamennyire ki lett dolgozva, bár szívesen olvastam volna még az apjához fűződő kapcsolatáról. A nőhöz kapcsolódó szerelmi szálatviszont kihagytam volna, mert nem éreztem igazán szükségesnek vagy fontosnak. Martha lányával való kapcsolata is terítékre kerül a műben, sőt, a lány problémáiról is szó esik a műben, az ő szála és jelleme azonban elég kidolgozatlan maradt. A másik főszereplő Sylvie volt, és a barátnője, Connie is viszonylag sok szerepet kapott a könyvben, ugyanakkor egyikükről sem tudunk meg sokat. Sylviről mindösszesen annyi derül ki, hogy nem szerelemből ment a férjéhez, ezért aztán egész életében másra vágyott. Ugyanakkor például arra nem derült fény, hogy miért ragaszkodik annyira a fiához, hogy inkább a veszélyes Angliában tartja, mintsem elküldené a békés Kanadába.

Összességében volt néhány problémám ezzel a könyvvel, de szerencsére a vége nagyjából meg tudta menteni a történetet, ugyanis zseniálisan oldotta meg az író, hogy összeérjenek a szálak. Nem mondom, hogy minden fejlemény meglepetésként ért, de még így is izgalmas volt olvasni, ahogy Martha mindent kiderít, és ezzel párhuzamosan egy korabeli szemszögből is végignézhetjük a történteket. A könyvnek van valamennyi valóságalapja, ami szintén pozitív, ugyanakkor el is várható egy történelmi regénytől. Mindent összevetve tehát ezt a regényt azoknak ajánlom, akik kedvelik a romantikus, második világháborús regényeket, és akiket nem zavarnak az apróbb hibák sem. 

Értékelés:

A könyv mögött álló igazság

A regény fő problémaforrásának az az oka, hogy a főszereplő, Martha édesapját a második világháború alatt Angliából Kanadába szállították. Az utószóban a szerző elárulja, hogy a családjában valóban történt ehhez hasonló esemény, de aki kicsit utána akar nézni, hogy mi is volt ez a kitelepítés a valóságban, az hamar azzal szembesülhet, hogy magyar nyelven nem sok mindent talál az interneten a gyerekek evakuálásáról. Angolul persze más a helyzet, ugyanis tőlünk nyugatabbra sokakat érdekel az úgynevezett „evacuee ww2”. 

A kitelepítési program célja az volt, hogy azokról a területekről evakuáljanak civileket, amelyek valószínűleg bombázásoknak esnek áldozatul. A program elsősorban négy csoport evakuálására fókuszált: 

• iskolás korú gyerekek
• betegek
• terhes nők és
• iskolásnál fiatalabb gyermekek édesanyával együtt történő kitelepítésére.

A kitelepítéshez Angliát több részre osztották:

• Evakuációs területek (pl. London, Birmingham, Glasgow) – ezekről a területekről telepítettek ki embereket.
• Befogadó területek (pl. Kent, Kelet Anglia, Wales) – itt fogadták be a kitelepülteket.
• Semleges területek

Azonban nemcsak belföldre telepítettek gyerekeket a háború elől.  A Children’s Overseas Reception Board elnevezésű szervezet 1940 júniusa és szeptembere között gyerekeket szállított át és telepített Kanadába (1532 fő), Ausztráliába (577 fő), Dél-Afrikába (353 fő) és Új-Zélandra (202 fő). A program azonban hamar véget ért, miután az egyik hajót elsüllyesztették 1940 szeptember 17-én. Ennek ellenére azonban 1941-ig magánúton több ezer gyereket menekítettek ki Kanadába és az USA-ba Angliából.

Mivel a kitelepítés önkéntes volt, ezért voltak olyan szülők, akik megtagadták ezt. Természetesen azoknak sem volt a kitelepítés kellemes élmény, akik mégis elengedték a gyermekeiket. Csak kevés gyerek tekintette nagy kalandnak, hogy elválasztják a családjától. A programban előírták, hogy mit kell magukkal vinni a gyermekeknek, így például gázálarcot, alsóneműt, pizsamát, harisnyát, meleg ruhát, szappant kellett magukkal vinniük, és a kabátjukban lévő címkén szerepelnie kellett a gyermek nevének, iskolájának és az evakuálási hatóságuknak. A befogadó családok természetesen pénzt is kaptak a munkájukért.

Nemcsak az elválás, hanem a szülőkhöz való visszaérkezés is problémás volt, mivel a gyerekek gyakran 4-5 évig éltek távol, és ezalatt az idő alatt nyilvánvalóan teljesen megváltoztak. Nem is beszélve azokról a gyerekekről, akik már nem találtak otthon senkit, mert a családjuk áldozatul esett a bombázásoknak vagy más háború eseményeknek.

Az evakuálási program ideje alatt – 1939 és 1945 között – nagyjából 3,5 millió embert költöztettek biztonságosabb helyekre.

Források és további információk itt és itt.