Egyéb

Sorozatra fel! – 5 új sorozat, amit nem hagyhatsz ki

Az elmúlt évben elég sok sorozatot néztem – hosszabbakat és rövidebbeket, ezért úgy gondoltam, hogy kivételesen nem könyv-, hanem sorozatajánlót készítek. Korábban már írtam egy listát a kedvenceimről (itt találhatjátok meg), viszont az elkészítése óta rengeteg szuper új sorozat jött ki, így ebben a bejegyzésben a kedvenc 2019-es sorozataimat gyűjtöttem össze.

1. Alaska nyomában

Ha egy sorozatot kellene kiválasztanom az elmúlt egy évből, amit mindenkinek ajánlok, akkor az az Alaska nyomában lenne. A nyolc részes sorozat John Green azonos című regényéből készült (értékelés itt), amit szintén imádtam, ezért kissé tartottam tőle, hogy a sorozat nem tudja majd ugyanazt a színvonalat hozni. Szerencsére azonban a sorozat készítői remek munkát végeztek, és az eredmény egy fantasztikus,  vicces, megható és szívhez szóló minisorozat lett, amit a könyv rajongói ugyanúgy élvezni fognak, mint azok, akik korábban még nem találkoztak a történettel.

2. Vaják

Valószínűleg te is hallottál már a Netflix legnagyobb 2019-es dobásáról, a Vajákról, mely szintén egy könyvből készült, Andrej Sapkowski Vaják-sorozatának első részéből. A sorozat szerintem nagyon jól sikerült – izgalmas volt, de tartalmas is, nekem nagyon tetszettek az ellentmondásos karakterek, a zene és a képi világ, sőt, maga a világépítés is, persze ez már inkább Sapkowski érdeme. Bár én még nem olvastam a könyveket (de idén mindenképpen el fogom), de nagyrészt azoknak is tetszett, akik rajongnak a könyvekért vagy a játékért. Persze azt szem előtt kell tartani, hogy a három műfaj merőben különbözik, így nem ültethető át egy az egyben a történet a képernyőkre.

3. Eufória

Egy igazán komor hangvételű sorozat is bekerült a kedvenc sorozataim közé, méghozzá az HBO sikersorozata, az Eufória. A történet egy komoly drogproblémákkal és depresszióval küzdő fiatal lányról szól, aki barátnőjével együtt próbál kikeveredni a gödörből. A sorozat nagyon megrázó, ugyanakkor gyönyörűen ábrázol érzéseket és belső vívódásokat. A problémás főszereplőt Zendaya alakítja, akit eddig még csak vidám tinik szerepében láttam, de nagyon jól játszott az Eufóriában is.

4. The Mandalorian

A Star Wars rajongói már biztosan látták a kultikus sci-fi világában játszódó új sorozatot, amit magyarul A mandaloriként emlegetnek. A történet középpontjában egy titokzatos fejvadász áll, aki önmagában is elég izgalmas karakter, de a show-t kétségkívül a csak Bébi Yodaként emlegetett apróság lopta el, akire egy küldetése során talál rá Mando, a főszereplő, aki úgy dönt, hogy gondját viseli a gyereknek. Azok, akik kedvelték a Star Wars világát, valószínűleg szeretni fogják ezt az új sorozatot, de azok is nyugodtan tegyenek egy próbát, akik nem igazán ismerik a filmeket.

5. Csernobil

Utoljára hagytam az év egyik sikersorozatát, a Csernobilt, mely a csernobili atomkatasztrófa történetét dolgozza fel. A sorozat nagyon sokkolóra sikerült, ami nagyban köszönhető annak, hogy a készítők igyekeztek a valós eseményekhez tartani magukat. A Csernobilról már írtam korábban a blogra, ezt az értékelést itt találhatjátok meg.