Egyéb

Áprilisi összegzés – 2024

Az április idén igazán szép, szinte nyárias időjárást hozott, aminek köszönhetően igyekeztem több időt tölteni a természetben. Sajnos ez a hónap nehézségeket is tartogatott számomra, és ez kihatott az olvasási kedvemre is: alapvetően nem szoktam több kötetet párhuzamosan olvasni, de ebben a hónapban több kötetbe is belekezdtem, amely aztán nem tudott beszippantani, így tovább álltam a következőre. Végül 5 könyvet sikerült befejeznem, egyet pedig csak félig olvastam el, így ez május elejére marad majd. Ez az 5 könyv viszont a válogatásomnak köszönhetően igazán remek olvasmány volt! Lássuk is:


Neal Shusterman: Próféta

A Kaszás és a Viharszem című bestseller folytatása
„Bárki beszélhet a Viharszemhez. De csak nekem válaszol.”
Örökkévaló megsemmisült. Citra és Rowan eltűnt. A Viharszem elnémult. Úgy tűnik, már semmi nem áll a hatalomra éhes Goddard főpenge útjában, hogy átvegye az irányítást a kaszások, sőt a világ fölött. Vajon megállíthatja őt még bárki? Vagy végleg összeomlik a kétszáz éve fennálló tökéletes rend?
A trilógia befejezésében egy félszeg fiúból akarata ellenére próféta válik. De sikerül-e véghez vinnie a küldetését, ha senki, még ő maga sem tudja pontosan, mi az?

Az első májusi olvasmányom a Próféta volt, a Kaszások kora trilógia befejező része. Ezt a könyvet már nagyon vártam, mert az előző rész hatalmas függővéggel ért véget, és nagyon kíváncsi voltam a folytatásra. A könyv első fele nagyjából egy átvezetés volt a végkifejlethez, és ez őszintén szólva kissé nehezen csúszott, ám szerencsére hamar izgalmasabb vizekre eveztünk, és azt mondhatom, hogy végül a Próféta remek lezárása lett egy igazán különleges sorozatnak. A könyvről már megtalálod a bővebb értékelésemet itt!

Alice Oseman: Heartstopper ​– Fülig beléd zúgtam 5.

Nick és Charlie szerelmesek

EGYETEMI TÚRATERV
Írta: Tara, Elle és Nick 🙂

De most hogyan tovább?

A Heartstopper – Fülig beléd zúgtam egy szívemnek nagyon kedves sorozat, melynek immár az 5. része is megjelent. A sorozatot a Webtoonon angolul is követem, de nagyon boldog vagyok, hogy magyarul is a polcomon lehet Nick és Charlie története, gyönyörű kiadásban. Bár eredetileg Alice Oseman 5 kötetet (vagyis nagyobb fejezetet) tervezett a fiúkkal, szerencsére meggondolta magát, és lesz még egy folytatás a sorozathoz, így ebben a kötetben nem kell még elbúcsúznunk a szereplőktől. A Heartstopper 5. része szerencsére ismét egy pozitív hangulatú, nagyon kedves és szívhez szóló történetet mesél el, így szívből ajánlom mindenkinek, aki szereti a sorozatot!

Maja Lunde: Fehér ​Mancs, a jegesmedveherceg

Ebben a könyvben a nálunk is nagyon népszerű Maja Lunde az egyik legszebb norvég mesét, a Fehér Mancs, Valemon királyt teremtette újra képregény formájában, a neves norvég illusztrátor, Hans Jørgen Sandnes csodálatos rajzaival.

A kalandvágyó Liv szokás szerint elszökött a tanyáról, hogy kihúzza magát a munka alól, és kis barátaival, az erdei állatokkal töltse az időt. Hirtelen megzörrennek a bokrok, és ágak reccsennek. Mielőtt Liv bármit tehetne, hatalmas, fehér medve terem előtte.

Eközben a távolban egy boldogtalan királynő az egyre jobban sorvadozó birodalmán uralkodik. Elátkozta Fehér Mancsot és a természetet. Amikor Liv találkozik a medvével, a gonoszság már nem jár messze, és a lánynak kemény küzdelmet kell folytatnia Fehér Mancs, a szeretet és a világ megmentéséért.

MINDEN KALANDKEDVELŐ OLVASÓNAK, 5-TŐL 100 ÉVES KORIG!

Az áprilisomat egyértelműen a képregények mentették meg: a Heartstopper mellett még egy szuper képregényt olvastam, méghozzá Maja Lundétől, akinek a neve a klímaváltozással kapcsolatos regényeiről lehet ismerős a magyar olvasóknak. Új könyve azonban nem az éghajlatváltozással foglalkozik, hanem egy varázslatos mesét mondd el, szemet gyönyörködtető illusztrációkkal. Hatalmas öröm számomra, hogy a Cser Kiadó foglalkozott ennek a különleges kötetnek a magyar megjelenítésével, mert ennél szebb és különlegesebb könyvet nem nagyon foghattam még ezelőtt a kezembe. Hamarosan bővebb értékelést is írok róla!

Alix E. Harrow: A Starling-ház

Néha ​egy olyan házról álmodom, amit még soha nem láttam…

Opalról sok mindent el lehet mondani – árván maradt, kibukott a középiskolából, főállásban űzi a cinizmust, részmunkaidőben pénztáros –, de az számára a legfontosabb, hogy jobb életet teremtsen az öccsének, Jaspernek. Egy olyat, ami mindkettejüket kijuttatja Edenből. Ez a Kentucky államban található kisváros két dologról híres: a balszerencséjéről és E. Starlingról, Az Alvidék tizenkilencedik századi írójáról, akinek több mint száz éve nyoma veszett.
A remeteként élt író semmi mást nem hagyott maga után, csak baljós pletykákat és az otthonát. Mindenki úgy gondolja, legjobb tudomást sem venni a hátborzongató házról és annak emberkerülő örököséről, Arthurról. Vagy majdnem mindenki.

Félnem kellene, de álmomban nem tétovázom.

Opal gyerekkora óta Az Alvidék megszállottja. Amikor esélye nyílik belépni a Starling-házba – és pénzt szerezni az öccse jövőjének megalapozásához –, nem tud ellenállni a kísértésnek.
Ám gonosz erők egyre mélyebbre ásnak a Starling-ház eltemetett titkaiban, és Arthur rémálmai túlságosan valóságossá válnak. Miközben Eden a saját szellemei között fulladozik, Opal rádöbben arra, hogy végre talán lesz oka a városban maradni.

Álmomban otthon vagyok.

És most harcolnia kell.

Üdv a Starling-házban: belépés csak saját felelősségre.

Ahogy a könyvről írt értékelésemben is írtam, A Starling-ház volt a hónapom kedvenc kötete, mely ismét meghozta a kedvem az olvasáshoz. Ez a regény számomra tökéletes fantasy volt: sokoldalú, kidolgozott szereplőket mutatott be, a történet sötét és izgalmas volt, a regény hangulata pedig teljesen magával ragadott. Minden fantasyrajongónak ajánlom!

Elizabeth Lim: A ​sárkány ígérete

„Az ​ígéret nem holmi csók a szélben, amivel csak úgy dobálózunk. Egy darab saját magunkból, amit odaadunk valaki másnak, és nem kapjuk vissza, amíg nem teljesítjük a fogadalmunkat.”

Vannak azonban ígéretek, amelyeket szinte lehetetlen teljesíteni. Egy elátkozott sárkánygyöngy visszajuttatása a jogos tulajdonosának pont ilyen feladat. Különösen, ha a szóban forgó gyöngyöt a világ összes nagy hatalmú sárkánya, varázslója és démona magának akarja. És ha ez nem lenne elég, a roppant erővel rendelkező varázstárgy rendkívül szeszélyes is… Shiorinak el kell utaznia a sárkányok tenger mélyén rejtőző királyságába, démonokkal és szellemekkel kell harcolnia, és haza kell juttatnia a gyöngyöt, mielőtt az teljesen kettétörik, és elpusztítja a világot.
De maga Shiori vajon hazatalál-e valaha? El tudják-e fogadni az emberek az ereiben csörgedező varázserőt, vagy elszabadult papírsárkányként kell kóborolnia a világban, távol az apjától, a testvéreitől, a szerelmétől?

A Hat bíborszín darumadár folytatásában Kiata hercegnőjének minden varázserejét és leleményességét be kell vetnie, ha túl akarja élni a rá váró megpróbáltatásokat, és nem akarja, hogy elszakadjon a sors fonala, amely az igaz szerelméhez köti.

Tavaly olvastam a Hat bíborszín darumadarat Elizabeth Limtől, a Menő Könyvek pedig idén már el is hozta a folytatást, és egyben a duológia lezárását. A sorozat első kötete egy varázslatos, sokszor mesei elemekkel és izgalmas ötletekkel operáló, izgalmas és hangulatos fantasy volt, és szerencsére nekem nem okozott csalódást a folytatás sem: nem csoda, hogy körülbelül 3 nap alatt elolvastam mind a 600 oldalát!

Áprilisban elolvasott könyvek száma: 5
Elolvasott oldalak száma: 1920

Április végére végül ismét megjött a kedvem az olvasáshoz, ráadásul ebben a hónapban sok új könyvet is beszeretem, így sok tervem van májusra – remélem, hogy most is igazán sok szuper könyvet ismerhetek majd meg, és egy kicsit az olvasatlan könyveim számát is tudom csökkenteni.