Egyéb

Féléves értékelés: ezek voltak a legemlékezetesebb olvasmányok 2018-ban!

Szinte még csak most kezdődött el az év, de máris túl vagyunk a felén, ezért itt az alkalom, hogy kicsit összefoglaljam az eddigi, 2018-as könyvélményeimet. Találtam egy jó kis félév-értékelő booktaget, amit most én is kitöltök az idei olvasmányaim alapján!

1. A legjobb 2018-as olvasmányod

Alias graceNehéz választanom a sok jó könyv közül, amit idén olvastam, de talán Margaret Atwoodtól az Alias Grace volt a kedvencem, mert egyszerre izgalmas, elgondolkodtató és gyönyörű volt. A főszerelő egy szerencsétlen sorsú nő, Grace, aki sok szenvedés után végül gyilkosságba keveredett, és az egyetlen reménye egy fiatal, karrierista pszichológus maradt. A szerzőnő minden könyve egyedi hangulatú, különleges alkotás, nekem ez a kedvencem közülük.

a

2. A legjobb folytatás, amit 2018-ban olvastál

covers_455762Nem sok folytatást olvastam idén, valamiért nem olvasok mostanában sok sorozatot. Volt azonban mégis egy jó folytatás, Santa Montefiore könyve, A kastély a tengernél című könyve, ami a Szerelem és háború dalai folytatása, annak ellenére, hogy a kiadó ezt sehol nem jelezte a köteten. Már a történet első részét is imádtam, és szerencsére a második kötetben is bőven voltak izgalmas részek, bár kicsit talán kevésbé fogott meg, mint a Szerelem és háború dalai.

a

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

covers_483332Sok ilyen van, de legközelebb talán Lisa Wingate Elrabolt életek című történelmi regénye kerül sorra, amit már be is szereztem, mivel kiválasztottam a nyári könyvkihíváshoz (amit egyébként itt érhettek el). A könyv egy nagyon komoly, de keveset hangoztatott problémáról, a gyerekkereskedelemről szól, valószínűleg megindító módon. Már várom, hogy a kezemben legyen.

a

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

covers_463711Amie Kaufman és Jay Kristoff könyve, az Illuminae angol nyelven már hatalmas siker, de magyar nyelven már régóta húzódik a megjelenése, mert állítólag probléma volt a grafikákkal. Most úgy tűnik, hogy a Könyvmolyképző még idén kiadja a könyvet, amit már nagyon várok. Angolul már olvastam a művet, remélem, hogy jól sikerül a fordítás! 🙂

a

5. Legnagyobb csalódás

A fény, amit elvesztettünkJill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk című könyve volt, mert egy nagyon szép, nagyon romantikus-sírós történetre számítottam, de nem tudott meghatni a történet, idegesítettek a karakterek, végig úgy éreztem, hogy Gabe nem becsüli meg Lucyt, aki valamiért képtelen észrevenni ezt. (Az értékelésemet itt tudod elolvasni a könyvről.) Sok pozitív értékelést olvastam a könyvről, sajnálom, hogy engem nem tudott megfogni.

a

6. Legnagyobb meglepetés

covers_352540Moskát Anita: Horgonyhely című könyvéről nagyon sok jó kritikát olvastam, ezért kezdtem bele, de nem bíztam benne igazán, hogy tetszeni fog ez a komoly sci-fi. Nagyon örülök, hogy ennek ellenére belevágtam a könyv olvasásba, mert imádtam, az egyik kedvenc könyvem lett! Moskát Anita egy elképesztő világot épített fel, és hozzá izgalmas cselekményt párosított, ami kihagyhatatlanná teszi a könyvet.

a

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)

covers_454952Ebből is van pár, de talán Kazuo Ishiguro tette rám idén a legnagyobb hatást, akit csak most fedeztem fel magamnak, de rögtön két könyvét is elolvastam, ami két teljesen különböző hangulatú és műfajú történet. A napok romjait és a Ne engedj el… című regényét is szerettem, és tényleg mindenkinek ajánlom! Kazuo Ishiguro olyan egyedi hangulatot tud teremteni a műveiben, ami felejthetetlen élményt nyújt.

a

8. Legújabb könyves szerelem

covers_491414Egyértelműen a Fumax kiadó új könyve, az Egy kegyetlen dal című Victoria Schwab-regény az új kedvencem. A könyv izgalmas, elgondolkodtató és magával ragadó, nekem nagyon tetszett, és már most nagyon várom a duológia következő kötetét, ami valószínűleg hasonlóan izgalmas mű lesz. Addig a szerzőnő más könyveivel is megismerkedem.

a

9. Legújabb kedvenc karakter

covers_486848Sokat gondolkoztam, hogy melyik könyvből válasszak kedvenc karaktert, aztán végül Vasziliszát választottam Katherine Arden: A medve és a csalogány című könyvéből. Vászja egy igazi belevaló, erős női karakter, aki nem akarja felvállalni a neki szánt szerepet, viszont minden vágya, hogy megmentse a családját és a népét. A könyv egyébként is nagy hatást tett rám az orosz népmesei, mitológiai jellegével, mindenképpen olvassátok el az értékelésemet róla itt.

a

10. Egy könyv, amin sírtál

Nem sírok könnyen a könyveken, és azt hiszem, idén még egyik olvasmányom sem ríkatott meg.

a

11. Egy könyv, ami boldoggá tett

covers_341238Cathy Cassidy könyvei elsősorban gyerekeknek szól, de már régóta porosodott a Cherry Crush (magyarul Cseresznyés ábránd) a könyvespolcomon angol nyelven, ezért idén elolvastam, Bár tényleg nem az én korosztályomnak szól, de olyan vidám kis szerelmes történetet ír le, hogy nem tudtam nem mosolyogni rajta. Kedves, aranyos, bohókás ifjúsági könyv.

a

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál

Nem sok filmes adaptációt láttam idén, amit a második félévben próbálok majd bepótolni. Az elmúlt hónapokban egymás után jöttek ki a romantikus könyvekből készült adaptációk (Nap nap után, Éjjeli napfény, Szólíts a neveden…), amik hol jobban, hol rosszabbul sikerültek. Nekem a Minden, minden tetszett a legjobban az idén látott filmek közül, annak ellenére, hogy volt pár hibája a filmnek. A Kszi, Simon (Love, Simon) és a Ready Player One még várat magára, de nem szeretném kihagyni őket.

a

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál

Mivel idén kezdtem írni a blogot, ezért sok kedvenc értékelésem van, amiket valamiért fontosnak éreztem. Kettőt is kiválasztottam, az egyik Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána című könyvéről írt, viszonylag friss értékelésem, a másik pedig egy korábbi, Dan Brown: Eredet című művéről írt bejegyzésem.

a

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál)

Nagyon sok szép könyv került ebben a félévben a birtokomba, akár a fentebb említett A medve és a csalogány vagy A fény, amit elvesztettünk is kerülhetne ide, de hogy ne ismételjem önmagam, A szirént választom, amin egy gyönyörű tengerpart és egy gyönyörű ruha is látható, ezért nem meglepő, hogy megdobogtatja a nők szívét ez a  jól kiválasztott borító.

A szirén

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

Nagyon sok ilyen van, ezért csak egy párat mutatok meg most:

16. Kiket jelölsz?

Mindenkit, akit olvassa ezt a bejegyzést!

A booktag forrása itt. A képek a moly.hu-ról származnak.

Már a Facebookon is fent vagyok!