Moskát Anita: Irha és bőr

Fülszöveg:

Alig ​két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet.
August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan.
Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá.

Moskát Anita az egyik kedvenc szerzőm, mindkét korábbi regényét imádtam, így nem volt kérdés, hogy az Irha és bőrt is elolvasom. Még a tavalyi Könyvfesztiválon beszereztem a kötetet – ahol legnagyobb örömömre dedikáltatni is tudtam -, de mivel úgy sejtettem, hogy ez a regény is hosszas elmélyülést igényel az olvasótól, ezért nem mertem belekezdni eddig a könyvbe. Az utóbbi hónapokban azonban már nagyon vágytam valami ütős fantasyra, így aztán most már tényleg elolvastam a könyvet. És azt hiszem, ez lett az idei évem egyik kedvenc olvasmánya!

Moskát Anita könyveivel mindig úgy vagyok, hogy a fülszöveg elolvasásakor úgy érzem, hogy a téma rettentő távol áll tőlem. Nem mintha nem tűnne már első látásra is izgalmasnak a könyv alapjául szolgáló ötlet, melynek lényege, hogy az állatok egy része átváltozik egy félig állat, félig ember fajzattá, akik komolyan feladják a leckét a kormányoknak. Mégis nagyon furcsa volt ebbe a világba csöppenni – nagyjából két percig, mert nagyon hamar kiderült, hogy rengeteg lehetőség van ebben a világban és az izgalmas szereplőkben, amilyen például Kirill vagy August volt.

„Még a saját Bibliájukban is benne van, hogy Isten már az ötödik napon teremtett állatot, embert csak a hatodikon. De ha tényleg az ötödik napon teremtett minket, nem nekünk kellene lennünk az elsőnek? Mi voltunk itt előbb, és erre a sapiensek minden bizonyítékot próbálnak eltüntetni. Szerintük kentaurok és sellők csak mítoszokban léteznek, de ha ez igaz lenne, kik gyűltünk ma össze ebben a szentélyben? Vagy mind egy meséből pottyantunk ide?”

Ha már a szereplőkről beszéltem, akkor velük kezdem el az értékelést. A regény középpontjában ugyanis három karakter állt, és nagyon szerettem, hogy ez a három szál, bár újra és újra összefonódik, egyformán fontos a regényben, így egyik szereplő sem szorul háttérbe a történetben. Iszonyatosan tetszett, hogy egyik karakter sem egyértelműen jó vagy rossz, hanem összetett, három dimenziós alakok, akiknél sosem lehet előre tudni, hogy hogyan is fognak cselekedni. Számomra Kirill volt a  legellentmondásosabb szereplő, mégis közel tudott kerülni hozzám, és ennek megfelelően hol őszintén sajnáltam, hol pedig jól megráztam volna a vállát, hogy ne csináljon már hülyeségeket. De a többi szereplő is meglepően erős érzelmeket váltott ki belőlem, aminek nyilván nagyrészt az az oka, hogy mindenkit részletesen megismerhettünk, bár az August körüli titkok felfedése egészen a kötet végéig tartott. Ejtek még egy szót Pilarról is, aki az elején nem volt annyira szimpatikus nekem, de szinte észrevétlenül kedveltem meg a naiv, szeretetéhes kislányt, aki nem is tudja, hogy milyen nagy mértékben vált áldozattá első éveiben.

„Kirill minden fellelhető eredetmítoszt elolvasott, így ismerte a Teremtés könyvét is, abban Isten a saját képére formálta meg az embert. Az ember azonban nem állt meg itt. Ő mindent és mindenkit a saját képére akart formálni.”

Nagyon örültem, hogy mindegyik főhős teljesen más közegből indult, a társadalom különböző szintjein élnek, így a tapasztalataik is nagyon különböznek. Így aztán rengeteg társadalmi-politikai probléma helyet kap a könyvben, a nyilvánvalókon kívül, mint a kirekesztettség vagy a társadalmi különbségek mibenlétének kérdése mellett  helyet kaphat például a befolyásolás, a társadalmi láthatóság, a gettósítás, a biológiai és társadalmi nemek, a szexualitás vagy épp a média hatásának súlyos gondjai is. Mindezek miatt az Irha és bőr nem is annyira elrugaszkodott a valóságtól, hiszen a fantasy háttere előtt nagyon is fontos és mindenekelőtt aktuális problémákra reflektál.

Mindez persze nem lenne elég egy első osztályú fantasyhez, ha nem lenne a regény cselekménye is izgalmas. Szerencsére ezzel sincs probléma, ugyanis az események nagyon gyorsan pörögnek: miközben mindegyik főszereplő igyekszik megtalálni önmagát és a helyét a világban, akaratlanul is problémákba ütköznek, vagy épp a rossz döntéseik sodorják őket gyakran nagyon veszélyes kalandokba. Mindeközben a könyv végig olvasmányos marad, és mivel rengeteg minden csak a regény végén áll össze, szinte le sem lehet tenni a regényt. Bár nem egy rövid kötetről beszélünk, mégis nagyon gyorsan elolvastam az Irha és bőrt, és őszintén szólva sajnáltam is, hogy véget ért.

„A nevem Pilar Mephitis. Apám egy őzfajzat, anyám a televízió.”

Ami kimondottan érdekes és egyedi a regényben, az azt hiszem, az lehet, hogy a könyv nagyon sokrétű, ezért mindenki megtalálhatja azt, ami közel áll hozzá, sőt, még az is változhat az érdeklődéstől függően, hogy melyik jelenetet tartjuk a legerősebbnek, legmeghatóbbnak vagy legjelentősebbnek. Ez a regény tehát úgy képes szólni széles közönséghez, hogy még csak nem is ugyanazt mondja mindenkinek, és ez olyan erény, amit nem sok fantasy regénytől várhatunk el. Azt hiszem, hogy Moskát Anita ezzel a könyvvel még magasabbra tette a lécet, pedig már a Horgonyhely is nagyon erős regény volt, és most, hogy elgondolkodtam rajta, még az újraolvasáshoz is kedvet kaptam. Már most várom, hogy mivel rukkol elő legközelebb a szerző.

Értékelés:

A Blogturné Klub csapatával a napokban készítettünk egy interjúsorozatot a kedvenc szerzőinkkel, és én Moskát Anitát választottam, aki szerencsére nyitott volt az ötletre. Szerintem nagyon izgalmas lett a beszélgetést, melyet hamarosan olvashattok itt, a blogon is.