Értékelés

BORÍTÓLELEPLEZÉS: Rácz-Stefán Tibor: Éld át a pillanatot!

Rácz-Stefán Tibor könyveivel már régóta szemezek, mert a szerző minden könyvében fontos témákhoz nyúlt, egy-két könyvével már szemeztem is a boltokban, de aztán valahogy sosem szereztem be őket. Talán nem is baj, mert így az első kötet, amit olvasok tőle, egy igazán cuki karácsonyi történet lesz, mely az év végén fog megjelenni a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából, és ma az is kiderült, hogy végül milyen borítót kapott a regény!

„– Mosolyogj, édes, de ne úgy, mintha citromba haraptál volna!
– Azt hallottam, a franciák szenvedélyesek, és értenek a romantikához – jegyzi meg Panka kimérten. – De te bebizonyítottad az ellenkezőjét.”

A történet főszereplője Panka és Bastien, akik első látásra nagyon izgalmas karaktereknek ígérkeznek, tele traumával és kétséggel, de remélhetőleg megkapják majd a maguk karácsonyi csodáját. A két főhős meg is jelenik a borítón, mely nagyon hangulatosra sikerült, és tényleg karácsonyos hangulatot áraszt, még ha nincs is rajta konkrétan ünnepi elem. De nem is húzom tovább az időt, íme a borító:

„Túl sok név, túl sok arc, túl sok elvárás. Mert mindenkinek a fejében él rólam egy kép, például azt hiszik, olyan vagyok, mint a kedvenc karakterük valamelyik könyvemből. Azt hiszik, ismernek, holott nyilván nem, és ez csalódásokhoz vezethet.”

És itt van a regény fülszövege is:

Egy dedikálás, ami megváltoztatja az egész életed!
Panka mindig is tudta, hogy csak saját magára számíthat.
A tizenhét éves lány nevelőszülőknél él, emellett egy kiadónál dolgozik gyakornokként. Egyetlen szabály szerint éli az életét: senkit nem enged igazán közel magához, mert túl sokszor törték már össze a szívét.
Bastien hiába híres író, az ő élete is csak kívülről tökéletes.
A tizenkilenc éves, francia srác egy régebbi balesetét próbálja feldolgozni lelkileg, miközben egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, hogy íróként is bizonyítson.
Bastien a kétségbeesését és a haragját másokon vezeti le, a budapesti dedikálásán viszont emberére akad: Panka az egyetlen, aki felveszi vele szemben a kesztyűt.
Egyre jobban izzik a levegő Panka és Bastien között, az idő viszont ketyeg, a fiú ugyanis hamarosan elhagyja az országot. A szerelmüket már csak egy karácsonyi csoda válthatja valóra?
Az év legédesebb és legromantikusabb karácsonyi története, ami boldogsággal tölti meg a szíved. Mélyedj el benne!

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt előjegyezheted!

Ismerd meg a szerzőt!

Rácz-Stefán Tibor 1988-ban született, marketing asszisztens és blogger. Művei kortárs problémákat feszegetnek, olvasmányos, fiatalok számára is érthető formában. Korábbi regényei, a Fogadj el!, a Túl szép, a Szállj a dallal! duológia és a Pokolba a jópasikkal! nagy sikert arattak a hazai könyvpiacon, az Élni akarok! pedig minden korábbit meghaladó intenzitással vette be az olvasók szívét. Legújabb regénye, az Éld át a pillanatot! egy édes, romantikus, karácsonyi történet, ami boldogsággal tölti el az ember szívét. Az író civilben népszerű könyves blogger, gondolatait havonta több ezren olvassák. Szabadidejében falja a könyveket, és nagy rajongója a minőségi sorozatoknak is.