R. F. Kuang: A lángoló isten

Fülszöveg:

Miután ​Fang Zsu-nin megmentette Nikant a külföldi megszállóktól, és egy kegyetlen polgárháborúban megküzdött a gonosz Szu Ta-csi császárnővel, szövetségesei sorban elárulták, és sorsára hagyták.

A veszteségek ellenére Zsin nem mondott le azokról, akikért olyan sok mindent feláldozott: a déli tartományok és különösen az otthonának számító Tikani lakosairól. Amikor Zsin visszatér a gyökereihez, nehéz kihívásokkal és váratlan lehetőségekkel találja szemben magát. A Déli Szövetség vezetőségéből kikerülő új társai alattomosak és megbízhatatlanok. Zsin gyorsan rájön, hogy Nikanban az a több millió egyszerű ember tartja kezében a hatalmat, akik bosszúra szomjaznak, és a megváltás istennőjeként tekintenek rá.

A hatalmas déli sereggel a háta mögött Zsin minden fegyvert bevet ahhoz, hogy legyőzze a Sárkányköztársaságot, a gyarmatosító heszperiaiakat, és mindenkit, aki fenyegetést jelent a sámánhitre és annak gyakorlóira. Egyre nagyobb hatalomra és befolyásra tesz szert, de vajon elég erős lesz ahhoz, hogy ellenálljon a főnix hangjának, amely arra sürgeti, hogy égesse fel a világot, és benne mindent?

---

Utolsó fejezetéhez érkezett R. F. Kuang monumentális fantasy trilógiája, a Mákháború. A lángoló istenben Zsin újabb kihívásokkal szembesül, új szerepbe kerül, és végre meg kell vívnia a mindent eldöntő nagy háborút. Légy részese a kalandnak te is a Blogturné klub bloggereivel, és játssz velünk, hogy tiéd lehessen az Agave Könyvek által felajánlott könyvpéldány.

Visszaolvasva az R. F. Kuang trilógiájának első két részéről írt értékelésemet, szembetűnő, hogy milyen imádat van benne a Mákháború világa iránt. A Sárkányköztársaságot egyenesen a 2020-as évem egyik legjobb olvasmányának neveztem, ám a Mákháborúról is szinte csak dicsérő szavakat írtam le, így hát nem csoda, ha nagyon vártam már a trilógia utolsó kötetét, A lángoló istent. Amellett, hogy vártam, hogy visszatérjek ebbe a nagyon különleges világba, az is igazán kíváncsivá tett, hogy hogyan fogja a szerző lezárni ezt a monumentális történetet úgy, hogy elégedett legyek. Meg sem fordult a fejemben, hogy végül nem leszek majd teljesen elégedett A lángoló isten végén.

Kezdettől fogva tudtam persze, hogy nem lesz egyszerű valamilyen végkifejletet adni ennek a könyvnek, és lezárni a Nikanban dúló háborút. A szereplőink ugyanis nagyon élethűek és esendőek, így valójában senki nem érdemes arra, hogy az ölébe hulljon a hatalom, és abban sem vagyok biztos, hogy a szereplőink egyáltalán alkalmasak arra, hogy uralkodjanak. Vajszra köztársasága persze jelenthetett volna megoldást, de sajnos az már a Sárkányköztársaságban csődöt mondott, így a háború csak egyre jobban elfajult. Nem tudtam hát, hogy hogyan lesz vége a könyvnek, de a nagyobb baj, hogy szinte végig úgy éreztem, hogy maga a szerző sem tudja: mintha egymás után vennénk elő karaktereket, akik megnyerhetnék a háborúk, de a hősök egymás után buknak el, Kuangnak pedig újabbak után kell néznie.

„– Ne gondolkozz! – suttogta Ta-csi selymes hangon. – Miért gondolkoznál? Ne terheld magad ilyen ábrándokkal. Sokkal könnyebb engedelmeskedni, nem emlékszel? Csak tedd, amit mondok, és békére lelsz!”

Zsin a történet kezdetén végre megszabadul Vajszrától, és úgy tűnik, hogy most végre elindul a saját útján, de aztán hamar mások befolyása alá kerül ismét, és mint aki semmit sem tanul, folyamatosan mások mögé áll be, az egész könyv során. Így ameleltt, hogy amúgy nagyon szeretem Zsint, ebben a könyvben néha képes volt az idegeimre menni azzal hogy nem látja, hogy butaságot csinál, és ismét olyan emberek mögé áll be, akik csak bajt hoznak rá. Persze épp ez az, ami Zsint annyira emberivé és valóságossá teszi. Mindezek után számítottam is arra, ami a könyv vége lett, bár tény, hogy nem gondoltam volna, hogy még így is tud hatni rám az utolsó néhány oldal, hogy összességében mérges voltam a könyvre.

Nem mondom persze, hogy rossz volt a regény, mert voltak eléggé erős jelenetek, és a legnagyobb örömömre a trifekta is nagyobb szerepet kapott a műben – legalábbis az első felében. Ez a szál rettenetesen érdekes volt, és számtalan titkot rejtett, ezért kissé csalódáskeltő volt, hogy végül ezekből a titkokból nem sok derült ki. Sajnálom, hogy nem kaptunk kicsivel többet a múltból, mert ez nagyon sokat tudott volna még adni ahhoz, hogy tényleg lezártnak érezzem a könyvet.

Voltak azért kivételesen jó dolgok is a könyvben: imádtam visszatérni Nikanba, és nagyon tetszett, hogy heszperiaiakról is többet tudtunk meg, ráadásul ebben a kötetben már nem tűntek annyira gonosznak, hiszen egy picit bepillanthattunk a mindennapi életükbe is. Úgy látom, hogy az, hogy mindenáron le akarták igézni Nikant, főleg az elvakult vallásuknak köszönhető, mely nem meglepő módon felidézi a kereszténység sötétebb pillanatait is. Nagyon örültem annak is, hogy Kuang most is nagyon összetetten ábrázolta a háborút és a politikai helyzetet is, így jól láthatjuk, hogy a háború a harcok végével nem ér véget: Nikanban továbbra is pusztít az éhezés és a szegénység, amelyre annak kell majd megoldást találnia, aki megnyeri a háborút.

„A világ már egyébként is a végét járja. Tudod, a száz klán tisztában van azzal, hogy az idő körbe-körbe halad. Nem keletkeznek új történetek, csak a régieket mondják el újra és újra, miközben a világegyetem végighalad a civilizációk során, és a reménytelenség felé sodródik. Nemsokára újra eljön a káosz ideje, és semmit sem tehetünk ellene.”

A lángoló isten végére azért Zsinnek is sikerül a fejlődés újabb szintjére lépnie, hiszen előbb-utóbb rá kell jönnie, hogy nem jó taktika mindig mások mögé beállni, és hagyni, hogy irányítsák az ő földöntúli, világokat pusztító erejét. Kérdés azonban, hogy ha Zsin csak magáért harcol, akkor lesz-e elég erős, hogy visszafogja a rajta keresztül tomboló istent, és nem dönti-e káoszba az egész birodalmat, vagy akár a világot. Ugyanakkor a történet ezen pontjára a trilógia többi karaktere is eljutott odáig, hogy már nem tudom őket sem szeretni, sem utálni, ám ez nem közömbösséget jelent, hanem azt, hogy mindenki nagyon sokszínű. Csak példaként említeném Nö-csát, aki annyira zavarba ejtett, hogy még haragudni is elfelejtettem rá a könyv közepére.

Összességében tehát voltak nagyon érdekes kérdések a könyvben, most is imádtam a világot, és a cselekmény is fordulatos volt, még ha némileg el is maradt is a Sárkányköztársaság izgalmas fordulatai mögött. Mégis csalódott voltam amiatt, hogy ez a regény nem volt igazán átgondolt és tudatosan felépített, és úgy éreztem, mintha újra és újra hátralépnénk egyet, hogy másik úton induljunk el, hátha az közelebb visz a célhoz. A lángoló isten végére pedig már én sem tudtam, hogy mit gondoljak, és azt is megtanultam, hogy egyszerűen nincs olyan államforma, amely minden gondot képes lenne megoldani. Azt pedig bátran állíthatom, hogy a Mákháború trilógia az egyik legkülönlegesebb könyvsorozat volt, amelyet valaha olvastam, és egy pillanatig sem bántam meg, hogy beléptem ebbe a realista, kegyetlen és elképesztően izgalmas világba.

Értékelés:

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt beszerezheted!

NYEREMÉNYJÁTÉK

Te olvastad a Mákháború első két részét? A játékunkból most kiderül, ugyanis összekevertük néhány szereplő nevének betűit, és a ti feladatotok, hogy kitaláljátok, kire gondoltunk! Minden állomáson anagrammát találtok, és ahhoz, hogy nyerjetek, írjátok meg a Rafflecopter dobozban, hogy mely szereplő nevét tudjátok összerakni a betűkből!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladat:

kinn szag ver

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

11. 07. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 09. Utószó
11. 11. Readinspo
11. 13. Könyv és más

A könyv adatai:

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 648
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789634199328
Fordította: Ballai Mária
Megjelenés időpontja: 2021. július 27.