Értékelés

Amber Smith: Amilyen most vagyok

Az Amilyen most vagyok fülszövege:

Az ​Amilyen akkor voltam folytatásában Eden és Josh úgy határoznak, adnak még egy esélyt a kapcsolatuknak. Történetük azt vizsgálja, hogyan lehet továbblépni egy trauma után – mind az életben, mind a szerelemben.

Edennek és Joshnak sosem volt valós esélye egy egészséges kapcsolatra. Amikor a gimiben randizni kezdtek, mindkettejüknek megvolt a saját problémája, mely útjában állt az egymás iránt táplált mély érzelmeknek: Eden egy pusztító szexuális bántalmazás terhét cipelte magával, Josh pedig alkoholista édesapja miatt küzdött súlyos magánéleti problémákkal.

Hónapokkal azután, hogy Eden és két másik társa nyilvánosan megvádolja az erőszaktevőjüket, a lány elkezdi az egyetemet, miközben az ügye bíróság elé kerül. Amikor Joshsal újra közelebb kerülnek egymáshoz, úgy tűnik, végre minden adott ahhoz, hogy működjön a kapcsolatuk. De vajon elég erős-e a szerelmük ahhoz, hogy kiállja az egyetem megpróbáltatásait, valamint a tárgyalás nyomasztó valóságát, mely eldönti, Eden megkapja-e a megérdemelt igazságtételt?


A Magnólia Kiadó rekord idő alatt elhozta nekünk az Amilyen akkor voltam folytatását, mely Amilyen most vagyok címmel, és ismét csodaszép borítóval jelent meg hazánkban. Ha tetszett az első rész, akkor mindenképp tarts bloggereinkkel a turnénk során, és ha szerencséd van, akár meg is nyerheted az Amilyen most vagyok egy példányát.

Az Amilyen akkor voltam egy nagyon különleges, megható és fontos kötet volt, és pont ezért tartottam tőle kissé, hogy a második rész csalódást fog okozni. A történet néhány hónappal azután kezdődik, miután az első rész befejeződött: Eden igyekszik egy normális, káros szokásoktól mentes életet felépíteni, ám ez nagyon nem egyszerű. Egy aranyos fiúval jár, de nem szerelmes belé, és próbál jobban lenni, de igazából nem boldog. Ekkor jelenik meg Josh ismét az életében.

Eden történetének első fele nagyon megrázó volt, a második rész pedig azt is bebizonyítja, hogy hiába kezdődik el egy traumatikus esemény feldolgozása, a gyógyulás nem egyszerű folyamat. Eden nagyon keményen próbálkozik, de nem igazán sikerül magára találnia a megszokott környezetében, és épp ezért új életet próbál kezdeni, amelynek Josh is a részévé válik. Ez a regény sokkal inkább romantikus történet, mint az első rész, ez azonban nem von le az értékéből semmit sem, mert így is nagyon sok fontos kérdéssel foglalkozik a kötet.

„De hogyan magyarázhatnám el, hogy amikor együtt vagyunk, nem érzem nehéznek. Amikor együtt vagyunk, meg tudunk birkózni vele – sőt, bármivel.”

Eden és Josh ezúttal igyekszik mindent jól csinálni, lassan haladni, és biztonságos környezetet teremteni a másik számára. Mindketten mélyen traumatizáltak, ami tovább nehezíti a kapcsolatuk alakulását, és a könyvben részben az okozza a problémát, hogy a saját problémájukkal már nem akarják terhelni a másikat. Nagyon szerettem azt, ahogyan alakult a kapcsolatuk, mert a kettejük közötti viszony nemcsak testiségre és vágyra épült, hanem mélyebb érzésekre, és kölcsönös megbecsülésre. Ilyet pedig sajnos még mindig nem lehet gyakran látni a könyvekben. Annyira szerettem Eden és Josh párosát, hogy a könyv közepétől már rettegve vártam, hogy mi fog még velük történni ennyi oldalon keresztül.

Tetszett, hogy Eden mellett most is Josh is központba került, és végre sok dolgot megtudhatunk róla is. Josh apukájáról már esett szó az előző részben is, de most jobban beleláthattunk abba, hogy hogyan is érintette, és érinti most is a fiút az apja alkoholizmusa. Eden mellett Joshnek is magára kell találnia, hiszen a fiú a számára kijelölt utat követi gyerekkora óta. Azon, hogy valójában ő mit szeretne, talán még csak nem is gondolkozott.

„Akkoriban azt hittem, nincs más választásom, mint elfogadni a felajánlott szeretetet, még akkor is, ha nem azt akartam vagy nem arra volt szükségem. Talán tényleg csak azt a szeretetet fogadjuk el, amiről úgy gondoljuk, hogy megérdemeljük.”

Nemcsak Josh, hanem Eden új barátai is sokat segítenek a lánynak abban, hogy biztonságos közeg vegye körül, amelyben ismét felfedezheti önmagát. Fontos is, hogy magára találjon, de sajnos nem hagyhatja a múltat teljesen maga mögött. A bíróságon ugyanis újra és újra szembe kell néznie Kevinnel, és el kell mesélnie azt, ami vele történt. A per leírásánál nem azon van a hangsúly, hogy mi és hogyan történik, hanem sokkal inkább azon, hogy hogyan éli meg Eden az egészet, és hogyan tudja elmondani a történetét.

Az Amilyen most vagyok egyáltalán nem maradt alul az első kötethez képest, bár a tartalma nagyon más. A hangsúly itt a traumák utáni gyógyuláson és a szereplők önismeretén van, na és persze egy biztonságos, mindkét fél száma előnyös párkapcsolat kialakításának nehézségein. Közben persze vannak izgalmak, vidám és megható pillanatok, illetve egy csomó nagyon szimpatikus mellékszereplő. Ha szeretted az első részt, akkor szerintem nem kell tartanod a folytatástól sem, mert igazán különleges és szívhez szóló lett Eden történetének második fejezete is.

Értékelés:

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt beszerezheted!

NYEREMÉNYJÁTÉK

Ahhoz, hogy részt vegyetek a játékunkban, nincs más dolgotok, mint elolvasni a könyv beleolvasóját, és válaszolni a blogokon található kérdésekre. A helyes válaszokat pedig ne felejtsétek el beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés:

Mi az az öt dolog, amit megszámol Eden, amikor rosszul van?

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

07. 18. Utószó
07. 20. Kitablar
07. 22. Pandalány olvas
07. 26. Spirit Bliss Sárga könyves út
07. 28. Zakkant olvas
07. 30. Könyv és más

A könyv adatai:

Kiadó: Magnólia
Kiadó székhelye: Budapest
Kiadás éve: 2024
Oldalszám: 432
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789635982523
Fordította: Kéri Andrea
Megjelenés időpontja: 2024. június 11.