Brodi Ashton – Cynthia Hand – Jodi Meadows: Lady Jane

Fülszöveg:

Edward ​még csak tizenhat éves, és már Anglia királya. De sajnos épp haldoklik, ami elég kellemetlen, ha azt nézzük, hogy inkább az első csókja tervezésével kellene foglalkoznia, mint azzal, hogy kire is hagyja a trónt… 
Jane Edward unokatestvére, akit sokkal inkább érdekelnek a könyvek, mint a romantika. Szerencsétlenségére Edward beleegyezett a megházasításába, hogy ezzel bebiztosítsa a trónöröklését. Ráadásul van valami igen furcsa a neki kiválasztottban: Gifford ugyanis egy ló. De tényleg, a férfi minden egyes nap hajnalán egy nemesi szénafalóvá változik – csak hogy naplemente után a fogai között szénaszálakkal változhasson vissza emberré. Ettől eltekintve azért meg kell hagyni, hogy roppantul jóképű, és Jane szívében szép lassan hely szabadul fel számára is. 
A történet egyre zűrösebbé válik, ahogyan Edward, Jane és Gifford egy kolosszális összeesküvés közepén találják magukat. Miközben a királyság sorsa a tét, hőseinknek saját összeesküvést kell szőniük, számos harcot megvívniuk, kalandozniuk, s a szívük sem maradhat szárazon. De vajon sikerül véghezvinniük a tervüket, amíg a fejük még a helyén lehet?

A Book A Sloth Club márciusi dobozában volt ez a félig romantikus, félig fantasy könyv, és nagyon megörültem neki. A történet valós szereplőket jelenít meg, de a három szerző teljesen átírta a történelmet úgy, hogy minden aranyos, igazságos és kedves legyen a könyvben, pont ahogy egy YA-hoz illik. Mindegyik szerző egy karakter nézőpontját fejti ki, ezért féltem, hogy széthúznak majd a részek, de végül teljesen egységes lett a regény, nem látszik, hogy nem egy ember írta. A könyv javára írható az is, hogy remek történetet talált ki, a állattá válós alapötlet pedig nekem szintén nagyon tetszett. A karakterek is szerethetőek voltak, sokszor nagyon aranyosak (például Gifford, ahogy esetlenül próbált közelebb kerülni Jane-hez), máskor pedig bátrak és talpraesettek voltak.

„Mi a történelem, ha nem közös megegyezésen alapuló kitalált történet?”

A könyv kapcsán gyakran emlegetik a szerzők humorát, nekem viszont nem tetszett annyira a humorosnak szánt hangvétel. Míg a szereplők szájából természetesen hatottak a poénok, addig ez elbeszélő részekbe sűrített, poénosnak szánt kiszólások nekem nagyon erőltetettnek tűntek. Azt meg pláne utáltam, amikor konkrétan utaltak arra, hogy mi lesz a végkifejlet. A könyv vége felé megszaporodtak a cselekmény leírását megszakító zárójeles részek is, amiknek szerintem nem volt semmi hasznuk, csak zavarták a történetbe való beleélést. Ezek közül nagyon megmaradt egy, amikor azt fejtegeti valamelyik szerző egy izgalmas résznél, hogy hogyan szerezhetett Jane egy kötelet a semmiből… A könyv értékelései alapján sziporkázó humorra számítottam, de nekem sok helyen erőltetett volt. Volt azonban néhány pont, ahol tényleg jó poénokat sikerült elsütni.

„Egy nadrágot viselő nő. Az ilyenben nem szabad megbízni.”

Mint már említettem, a regény története önmagában nagyon érdekes volt, és tele volt fordulattal, viszont nekem még így is hiányoztak a karakterfejlődések. Egyedül talán Edward mutat valami önismereti fejlődést, de nem akarom lelőni a poént. Ennek ellenére nem akarom lehúzni a könyvet, mert voltak nagyon izgalmas részek, a regény kimenetele is tetszett (bár sejtettem, hogy ez lesz a vége), és végeredményben nagyon élveztem az olvasását.

Értékelés: 3/5