Victoria Schwab: Egy sötét duett

Fülszöveg:

A ​New York Times-bestseller Verity szörnyei-duológia lenyűgöző zárókötete!
A világ meghasad, ahogyan ők is.
Kate Harker nem fél sem a sötéttől, sem a szörnyektől. Sőt, vadászik rájuk, és piszkosul jól csinálja.
August Flynn szörnyetegnek született, de mindennél jobban vágyott arra, hogy ember lehessen. Most el kell fogadnia saját természetét: kerüljön bármibe, végig kell járnia az utat, amelyet sorsa kijelölt számára.
Fél évvel Kate és August első találkozása után az emberek és szörnyek háborúja immár nem csupán egy lidércnyomásos álom, hanem maga a valóság. Verity városában Augustnak olyan vezetővé kell válnia, ami ellen örökké tiltakozott, míg ezalatt Prosperityben Kate azzá a kegyetlen vadásszá edződött, aki mindig is lenni szeretett volna.
A sötétségben új szörny ébredezik, egy lény, amely a káoszból táplálkozik és felszínre hozza áldozatai belső démonait. Hazacsalogatja Kate-et, aki kénytelen visszatérni Verity háború dúlta városába, Augustnak pedig újra meg kell tanulnia bízni a lányban. A kérdés csak az, a valódi szörnyet lesz könnyebb legyőzniük, vagy azt, amelyik a tükörből néz vissza rájuk?

Nagyon vártam már, hogy végre hazánkban is megjelenjen a Verity szörnyei duológia második, befejező része is, az Egy sötét duett és már az elsők között előrendeltem, azonban sajnos sokáig kellett várni a kötetre, majd az időm nem engedte, hogy nekilássak, de végül csak sikerült elolvasnom. Bár az első felével nem voltam teljesen elégedett, végül ez a könyv is magába szippantott, ahogy az első kötet, az Egy kegyetlen dal, amiről itt olvashatjátok el az értékelésemet.

„Mindig volt választás. Mi az élet értelme, ha nincs választás?”

A könyv köszönetnyilvánítását azzal kezdte a szerzőnő, hogy majdnem belehalt ebbe a könyvbe, és a lezárásába. Bár nyilván nem olyan szoros a kapcsolatom a duológiával, mint a szerzőnek, azért meg tudom érteni az érzéseit, mert én is hasonlóan éreztem magam, miután elbúcsúztam a szereplőktől. Nagyon megkedveltem mind a világot, amit Victoria Schwab teremtett, mind a főszereplőket, ezért nehéz volt elköszönni Veritytől – de legalább jó kezekben hagytam ott.

A könyv elején azonban még nem éreztem ilyen erős kötődést a történethez, ahhoz képest, hogy mennyire vártam ezt a regényt, kicsit unalmasnak éreztem az első felét: néhány hónappal vagyunk az első könyv után, és míg Kate Prosperityben vadászik szörnyekre, addig August Leo nyomába lépett, és Flynn különítményét vezeti – amiért nagy árat fizet. Épp ez volt a gondom, ugyanis míg az első kötetben August karaktere volt a kedvencem, az Egy sötét duettben azonban egy teljesen másik fiúval – férfivel – találkozunk, akit kevésbé kedveltem, és aki minden erejével igyekszik elnyomni magában az embert. Augusttal ellentétben Kate nem változott sokat, ugyanaz a lázadó lány maradt, aki nem ijed meg a szörnyektől – legalábbis úgy tesz, mintha nem félne.

„– Nem adtam fel a harcot – jelentette ki olyan halkan, hogy attól félt, Kate meg sem hallja, de meghallotta. – Csak belefáradtam, hogy veszítek. Így könnyebb.
– Hát persze, hogy könnyebb – vágta rá Kate. – Attól még nem helyes.”

A könyv első része, amíg Kate vissza nem tér Veritybe, számomra kissé laposra sikerült, és sajnos később is volt egy-egy unalmasabb rész, de a regény vége azért bőven felért az első kötethez, hiszen nagyon izgalmas volt. Szerencsére a korábban megkedvelt August is visszatért többé-kevésbé, a befejezés pedig különösen izgalmasra sikerült, nem is beszélve a könyvet átszövő egyedi hangulatról. Ezért is haltam bele kicsit a regény lezárásába.

A duológia első kötetéről azt írtam korábban, hogy inkább azoknak ajánlom, akik nem ragaszkodnak ahhoz, hogy a regény végén minden elrendeződjön. Ez a második kötetre fokozottan igaz. Azonban azoknak, akik egy igazán izgalmas, különleges fantasy regényre vágynak, vagy akik unják már a romantikus történeteket, azoknak mindenképpen el kell olvasniuk az Egy sötét duettet.

Értékelés: