Jön, jön, jön: Újra kiadják Margaret Atwood díjnyertes könyvét!
A szolgálólány meséje című sorozat után hazánkban is mindenki megismerte a feldolgozás alapjául szolgáló könyvet és szerzőjét, Margaret Atwoodot. A szerző munkáját már több díjjal is jutalmazták, de korábban csak szűk körben volt ismert a neve, viszont az utóbbi időben a sikerlisták élére kerültek a könyvei, amikről többek között én is írtam a blogon. Eddig két könyvét adták ki újra a szerzőnek, A szolgálólány meséje mellett az Alias Grace-t is új kiadásban olvashatjuk, miután ebből a műből is sorozat készült a Netflix jóvoltából.
Atwoodnak azonban van még egy díjnyertes kötete, amit Magyarországon 2003-ban adtak ki, A vak bérgyilkos. A könyv egy vérbeli krimi, amit természetesen megfűszerez Margaret Atwood egyedi stílusa és világlátása, így egy valódi remekművet kapunk. Aki azonban kedvet kapott a könyv elolvasásához, annak nem biztos, hogy egyszerű dolga lesz, ugyanis A vak bérgyilkoshoz legfeljebb antikváriumokban vagy könyvtárakban lehet hozzájutni. Szerencsére a a Jelenkor kiadó rájött, hogy az olvasók szívesen a kezükbe vennék ennek a regénynek is az új kiadást, ezért előre láthatólag június elsején megjelenik Margaret Atwood regénysikerének új kiadása. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy már nagyon várom!
Fülszöveg:
Családi titkok, testvérféltékenység, politikai fondorlatok és társadalmi feszültségek, ígéretek és árulások, „veszteség és fájdalom, emlékezés és sóvárgás” kavarognak Atwood nagyszerű új regényében, amelynek egyik cselekményszála az első világháború előtt felemelkedett gyáros dinasztia hanyatlását állítja elénk. Az írónőt joggal dicsérik azért, hogy mesterien képes az egyéni sorsok összetettségét a történelem fordulataival összeszőni. A Chase család sorsára döntő befolyást gyakorolt az első világháború, a gazdasági válság és a politikai boszorkányüldözés, a végső tragédia azonban éppen ennyire az emberi gyarlóság, kapzsiság és szenvedély következménye. A nyolcvan felett járó, szívbeteg Iris Chase Griffen huszonöt esztendős, különc, nem evilági húga, Laura öngyilkosságát és a neki tulajdonított, A vak bérgyilkos című regény posztumusz kiadását követően fog hozzá a történet elbeszéléséhez. Fanyar, tekintélyromboló, gúnyos és cinikus stílusa lenyűgözően közvetlen. Külön regényt alkot a regényen belül egy harsány színekkel felvázolt fantasztikus történet, amelyet titkos szerelmi találkáik alkalmával szövöget tovább egy azonosítatlan, gazdag fiatalasszony, és szeretője, a törvény elől bujkáló, ponyvaírásból élő szocialista agitátor; és alighanem kettejük története alkotja a harmadik regényt, a Laurának tulajdonított A vak bérgyilkost. A gyanús mozzanatok ellenére csak a regény közepe táján kezdjük sejteni, hogy semmi nem az, aminek látszik, mert a történetek és személyek egészen másként kapcsolódnak egymáshoz, mint hittük. Margaret Atwood regényíró, költő és drámaíró 1939-ben született a kanadai Ottawában. Számos kitüntetés és díj birtokosa, harmincnyolcadik könyvét, A vak bérgyilkost 2000-ben Booker Prize díjjal jutalmazták.
A könyv már előrendelhető!