Egyéb,  Hírek

Viszlát, BASC! Lehúzta a rolót Magyarország első könyves meglepetésdoboza

Október elsején a Book a Sloth Club a Facebookon tudatta, hogy elköszönnek a vásárlóktól, és bezárják a boltot. A BASC volt az első csapat, akik könyves meglepetésdobozokat készítettek hazánkban, és ezzel egy korszakot indítottak el, amiért mindenképpen hálásak lehetünk nekik.

N0PYmXzM_400x400
Forrás: A BASC Twittwer-oldala

A Book a Sloth Club majdnem egy éve indult, és már a kezdetekkor nagy lelkesedéssel fogadtam őket, és figyeltem a munkájukat. A dolog nagyon hamar beindult, a BASC szinte pillanatok alatt rengeteg lelkes rajongót szerzett, és a dobozaik is egyre jobbá és jobbá váltak – nem kis részben azért, mert a csapat már a kezdetektől figyelt a megrendelők igényeire. Az, hogy a BASC folyamatosan jelen volt a közösségi médiában, és minden javaslatra vagy problémára figyeltek, igazán szimpatikussá tette a vállalkozást, és egyre többen akartak egy kis karácsonyt hónapról hónapra. A BASC fokozatosan kilépett a YA-kategóriából, és egyre sokszínűbb lett a kínálata: megjelentek az angol és felnőtt dobozok, a fandom vagy konkrét könyvekhez kapcsolódó boxok, majd végül a detektívdoboz ötlete is, ami sajnos csak ötlet maradt.

dav
Első dobozom a BASC-tól – a karácsonyi

Sajnos a nyár fordulópont volt a csapatnál, ugyanis szinte teljesen eltűntek a közösségi média felületeiről, ezzel párhuzamosan pedig nőtt az elégedetlenség. Már az augusztusi dobozok is csúsztak, de a szeptemberiek verték ki végleg a biztosítékot, ugyanis a csúszást ebben az esetben nem ellensúlyozta a doboz tartalma: szinte minden vásárló elégedetlen volt a dobozával, és a megszokott színvonalat hiányolták. A BASC a felháborodás közepette végül bejelentette, hogy kivonulnak a piacról, mely döntésüket magánéleti és céges problémákkal is indokolták. Mindazok, akik már megrendelték az októberi vagy a Baráth Viktória-dobozukat, természetesen kárpótolják, a beígért Árnyvadász Fandom doboz pedig – mintegy zárásként – ki fog menni a megrendelőkhöz.

dav
Márciusi doboz – Ötórai tea

Az utóbbi idők negatív tapasztalatai ellenére a BASC sokat adott az olvasást szerető embereknek. Amellett, hogy az exkluzív dobozok mindenki kedvét meghozták az olvasáshoz, a BASC számtalan menő cuccal állt elő, és népszerűsítette is őket (így például a könyvvásznakat, könyves gyertyákat, stb.). A megrendelők pedig újra gyereknek érezhették magukat a hetek alatt, amíg a dobozukra vártak. A BASC nyomán több cég is elkezdett könyves dobozokkal foglalkozni, így alakult meg pl. a Candy Book, a Taboox, és BubbleBook, akik valószínűleg átveszik a BASC helyét a piacon (én őket is imádom).

35026649_1694231327311934_9134354896865198080_n
Kedvenc dobozom: A Schwab-doboz

Sajnos nem a Book a Sloth Club az egyetlen csapat, akiknek nem jött be a meglepetésdoboz, bár tény, hogy ők az egyetlenek, akik megfizethető, minőségi termékeket kínáltak, és ennek ellenére húzták le a rolót. A nagy dobozlázban megalakult MyBookz és a Könyvmolyképző doboza nem talált piacot magának, így nekik emiatt kellett távozniuk.

Ha kedvelted a BASC-ot, akkor mindennek ellenére ne add fel a reményt, a csapat ugyanis nem zárta ki a lehetőségét, hogy amennyiben a problémáik megoldódnak, visszatérnek a dobozaikkal – még ha nem is a megszokott formában.

Ha szeretnéd elolvasni az elköszönő üzenetüket, kattints ide.