Ajánló

12 friss megjelenés, amit nem hagyhatsz a boltban októberben!

Az október igazi Kánaán lesz a könyvrajongóknak, különösen azoknak, akik a YA vonalat kedvelik, ugyanis rengeteg új regény jelenik meg a hónapban. Azonban annak sem kell csalódnia, aki komolyabb könyvekre vágyik, mert ilyet is lehet találni a kínálatban. Összegyűjtöttem azt a 10 kötetet, amiket a legjobban várok az októberi megjelenések közül!

covers_509747Azzal a könyvvel kezdem, amit a legjobban várok, ez pedig Vivtoria Schwab: Egy sötét duett című könyve, ami az Egy kegyetlen dal folytatása, és egyben lezárása is. A duológia első kötetét imádtam (itt olvashattok róla), és reménykedtem, hogy hamar megkapjuk a folytatást, de nem is reméltem, hogy ez még idén bekövetkezik. Az Egy sötét duett várhatóan október második felében érkezik, pontos dátum egyelőre még nincs, de a regény már előrendelhető a Fumax webshopjában!

covers_509151Október másodikán jön ki egy szintén nagyon izgalmasnak ígérkező kötet, a Cruel Prince – A kegyetlen herceg Holly Blacktől. A könyv Tündérországban játszódik, ami azonban közel sem olyan barátságos hely, mint azt eddig gondoltuk, és a tündérek nagyon is kegyetlen népség. Külön öröm, hogy a Könyvmolyképző megtartotta az eredeti, magával ragadó borítót a regényhez, így még inkább várom a megjelenését.

covers_509124 (1)Még egy szuper könyvmolyképzős megjelenés lesz októberben, ez pedig a The Wight of Zero – Semmi súlya Karen Fortunati tollából. A regény egy bipoláris zavarral küzdő fiatal lányról szól, aki öngyilkosságra készül, azonban előtte meg akar tenni mindent a bakancslistájáról. A könyv egyszerre ígérkezik nagyon szomorúnak és őszintének, úgyhogy mindenképpen érdemes próbát tenni Catherine Pulaski, október másodikán érkező történetével.

covers_509755Ha gondoltatok már arra, hogy mi történhetett gyerekkorunk kedvenc mesehőseivel, akkor ne hagyjátok ki a szintén október másodikán érkező És boldogan éltek? című novelláskötetet, melyet Szederkényi Olga szerkesztett. A könyvben 15+1 neves kortárs író folytatja a meséket, de ezek a történetek már ízig-vérig a felnőtteknek szólnak. Az írásokból többek között megismerhetjük Hamupipőke, Pöttyös Panni, Aranyhaj, Dorothy, Alice, Csipkerózsika és Mulan történetét is.

statements_1167152A sci-fi és fantasy rajongók is örülhetnek októberben, ugyanis megjelenik az első, magyar szerzők műveit tartalmazó antológia a Gabo Kiadótól. A könyvben 19 novella kap helyet, melyek olyan íróktól származnak, mint Moskát Anita, Dragomán György, Lőrinczy Judit vagy Veres Attila. Az antalógia várhatóan október közepén érkezik, reméljük, hogy olyan jó lesz, mint amilyennek hangzik!

covers_502855Október negyedikén egy nagyon szívhez szóló regény érkezik a Kossuth Kiadótól, ez pedig Laetitia Colombanitól A hajfonat című könyv. A történet három női sorsot mutat be, akiket – bár látszólag nagyon különbözőek – mégis összeköt valami, méghozzá a haj. A könyv a reményről és a szolidalitásról szól, és három olyan emberről, akik nemet mernek mondani a nekik szánt sorsra.

covers_502162Ugyanezen a napon, negyedikén érkezik Naomi Alderman új könyve is, az Engedetlenség. A szerzőnőtől a XXI. Század nemrég kiadta A hatalom című könyvet is, mely nagy sikert aratott, ezért hasonló borítóval ez a könyv is megjelenik. Az Engedetlenség egy leszbikus lányról, Ronitról szól, aki visszatér a hagyománytisztelő zsidó családjába, azonban arra nem számít, hogy mennyi meglepetés éri itt. A regény egyébként évekkel ezelőtt A rabbi meg a lánya címmel már megjelent magyarul.

covers_502564A hónap – és talán az éve – egyik legnagyobb fantasy debütálása is októberben érkezik, ez pedig nem más, mint Ed McDonaldtól az Éjszárny. A könyv egy nagyon különleges hangulatú grimdark fantasy, mely egy Kárhozat nevű, sötét helyen játszódik, melyet hosszú évekkel ezelőtt legyőzött a Birodalom. Azonban a hallhatatlan királyokat nem tudták megölni, és most végre visszatérnek, hogy visszaszerezzék mindazt, ami az övék volt. A könyv várhatóan október kilencedikén jelenik meg.

covers_483544Október 15-én végre megjelenik egy általam régóta várt regény, a Drága kis szívem Gabriel Tallenttől. A könyv nagy sikert ért már el Amerikában, amin nincs mit csodálkozni, ha elolvassuk a fülszövegét: A 14 éves Teknőc Alveston ugyanis apja bűvöletében nőtt fel, azonban amikor rájön, hogy az eddig élete nem biztonságos és fenntartható, nekivág a vad természetnek, hogy megszökhessen a családjától.

covers_50590921-én a Maxim jóvoltából érkezik az Everless első része is, A varázslónő és az alkimista című regény Sara Hollandtól. A regény Sempera királyságában játszódik, ahol mindenért idővel fizetnek, melyet a vérből vonnak ki. Itt él Jules, aki a Gerling-család szolgálatában él, ám egy éjszakán apjával együtt elmenekül a kastélyból. Amikor azonban Jules rájön, hogy az apja haldoklik, tudja, hogy ismét vissza kell térnie.

covers_506111A Maxim még egy újdonságot hoz októberre, ez pedig a 31-én megjelenő Vér és csont gyermekei Tomi Adeyemitől. A sztori szerint Orisa földje egykor zengett a mágiától, azonban egy éjjelen eltűnt a varázslat, és ezzel együtt a nép minden reménye. Egy fiatal lány, Zélie azonban lehetőséget kap rá, hogy megmentse az embereket, és visszahozza a varázslatot az otthonába.

covers_509074Végül, de nem utolsósorban október 31-én megjelenik a külföldön már nagy sikert aratott Hazel Wood – Mogyoróliget Melissa Alberttől. Sajnos az Alexandra Kiadó nem tartotta meg a gyönyörű, angol borítót, de ez semmit nem változtat az érdekes történeten, mely Alice-ről, egy fiatal lányról, szól, aki  az elhunyt nagymamája könyvei segítségével egy természetfeletti világba jut, ahol azonban nagy veszély vár rá, mégis meg kell mentenie az édesanyját.

christmas-2975403_1920Októberben a fentieken kívül már számos karácsonyi témájú könyv is megjelenik, ezeket szándékosan hagytam ki, ugyanis az ünnep közeledtével lesz majd egy külön bejegyzés a friss megjelenésű karácsonyi könyveknek.

A képek forrás a moly.hu.