Papp Dóra: Bolyongó

Fülszöveg:

Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról. 
Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek…

Ami először megfogott ebben a különleges könyvben, az egyértelműen a gyönyörű borítója, azonban a fülszövege nem keltette fel különösebben az érdeklődésemet, ezért el is feledkeztem a regényről. Egészen addig, amíg a 11. Mini-könyvklub szeptemberi olvasmánya lett a Bolyongó. Nagyon örülök, hogy végül ezt a könyvet választották a tagok, ugyanis a várakozásaimmal ellentétben nagyon megfogott a könyv.

„Ki írja a szabályokat, a körülöttem mozgó társadalom vagy a belső törvény, amit a zsigereimben érzek?”

A bolyongó egyáltalán nem egy sablonos YA-regény, még azt is megkockáztatnám, hogy nem is az, hiszen a szextől a káromkodásig minden megjelenik benne – persze csak finoman. Papp Dóra nem idealizálja a kamaszokat, akik a könyvben előítéletesek, lázadóak, és gyakran hibákat követnek el, de mindig kiállnak önmagukért és a szeretteikért. A könyv főszereplője Szepes Norbert, aki furcsa tetoválásaival és skandináv istenekben való hitével az első pillanattól fogva kilóg a sorból az új osztályában. Nekem nagyon tetszett az északi mitológia megjelenése a könyvben, mivel magam is érdeklődöm ezután a hitvilág után, és külön örültem, hogy a szerző tényleg tájékozott volt a témában, és több igazi, skandináv történetet is megosztott az olvasókkal.

Kezdetben nem kedveltem különösebben Norbi karakterét, túl távolságtartónak éreztem, nem sikerült azonosulni vele, azonban ahogy az osztálytársai is szép lassan megkedvelték őt, nekem is belopta magát a szívembe a különc srác, akinek azonban nagyon mély érzései vannak, és aki kénytelen volt a koránál hamarabb felnőni – ennek ellenére persze ő is elkövet tipikus kamaszos hibákat, például Őry Bogival. Szerintem a regény szereplői jól tették, hogy minden hiba ellenére kiálltak Norbi mellett, amikor kellett, így végre a fiú is megtapasztalhatta, hogy milyen, amikor szerető emberek veszik körül.

A könyv másik főszereplője Míra, aki hatalmas kíváncsiságról tesz tanúbizonyságot már a könyv elejétől, hiszen minden félelme ellenére közeledik Norbihoz, és hamarosan kölcsönös vonzalom is megjelenik a szereplők között. Míra karakterét kevésbé éreztem összetettnek, mint a Norbiét, azonban az, amit a regény második felében bevállal a fiúért, mindenképp a többiek fölé helyezi Mírát. Akit még nagyon kedveltem a könyvből, az Gabesz volt, a nagyszájú rocker, akinek a kezdeti ellenszenve Norbi iránt hamar barátságba fordul. A könyv nagyon jól visszaadja Gabesz jellemét, aki a magabiztosság mögött nagyon jólelkű srác, és bármit megtenne a barátaiért – ahogy az a regényben többször is megmutatkozik. Míra mellett csak neki tud igazán megnyílni Norbi. Főbb szereplőnek tekinthetjük még talán Mikkot, akinek azonban nem a karaktere egyedisége miatt válik fontossá a műben, hanem azáltal, hogy nagyon fontos személy Norbi számára.

„El kell tévedni. Mit mondok mindig? El. Kell. Tévedni. Magadban. Aztán majd lehet visszamenni.”

Külön ki kell emelnem a jól eltalált címet, ugyanis a mű végig az útkeresésről szól, ahogy Norbi próbál önmaga lenni, és eközben jó döntéseket hozni. Tetszett, hogy milyen erős tartás van ebben a fiúban, hogy sosem adja fel önmagát, bármit is gondolnak róla az emberek. A regény legnagyobb értéke számomra mindenképp az, hogy leszámol a sztereotípiákkal minden szinten: maga a könyv nem hozza a megszokott YA-sablonokat (legfeljebb néhány ponton), és a történetben is kénytelenek elhagyni a sztereotípiákat a szereplők – a tanárok, akik pedig a sztereotipikus gondolkodást képviselik a műben, végül elbuknak – lásd #erdőerdő.

A sztori vége sem tipikus, azonban ebben az esetben talán jobb lett volna, ha az, ugyanis nagyon idegennek éreztem a befejezést a könyv egészéhez képest, és ellentétesnek Norbi jellemével azt, amit a végén tesz. Ennek ellenére a könyvet mindenkinek ajánlom, akit érdekel egy nagyon különleges hangulatú, magával ragadó regény egy csapat útkereső fiatalról. A könyv különösen különösen hasznos lehet minden középiskolásnak és a tanáraiknak is.

Értékelés:

Norvég fjord / Forrás: Pixabay