Alice Csodaországban, és ami mögötte van – Lewis Carroll különös élete

Aki olvasta az Alice Csoadorszában című regényt, az bizonyára elgondolkodott már azon, hogy milyen különös figura lehetett az, akinek ilyen dolgok kipattantak a fejéből. A regény ugyanis egy egészen zavarba ejtő világban játszódik, ahol a fizika, a biológia, és a társadalmi együttélés szabályai felborulnak, az emberek képesek változtatni a méretüket, az állatok beszélnek, a kártyalapok emberként viselkednek, és még megannyi furcsaság fellelhető a regényben… Bár az Alice Csodaországbanra máig elsősorban meseregényként tekintenek, rengeteg rejtett utalás és metafora van benne, és számtalan értelmezési lehetőséget kínál az értelmezőknek, ráadásul tele van filozófiai bölcselkedésekkel is. Ráadásul az író, Lewis Carroll sem volt hétköznapi figura, ami tovább bonyolítja a regény helyzetét.

Lewis Carroll 1832-ben született, az eredeti neve pedig Charles Lutwidge Dodgson volt. Eredetileg matematikus volt, tanárként dolgozott Oxfordban, aminek érdekes módon az volt a feltétele, hogy cölibátust fogad. Ez lehetett tehát az oka, hogy nem igazán tudunk Lewis Carroll nőügyeiről. Sokak szerint azonban azért nincsenek ilyen feljegyzések, mert az író pedofil volt – az állítás nem is alaptalan, ugyanis tudjuk, hogy Carroll szívesen töltötte a szabadidejét kislányokkal (ami azért nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy 10 testvére volt), ráadásul aktokat is készített kislányokról. Úgy tűnik azonban, hogy ez sem bizonyíték, ugyanis ebben a korban divat volt gyerekeket fotózni, elsősorban az anatómiai megfigyelésük céljából, ezért úgy tűnik, már sosem fogjuk megtudni, hogy Carroll hogyan tekintett ezekre a gyerekekre.

„– Lenne szíves megmondani, merre kell mennem?
– Az attól függ, hová akarsz jutni – felelte a Fakutya.
– Ó, az egészen mindegy – mondta Alice.
– Akkor az is egészen mindegy, hogy merre mégy – mondta a Fakutya. – Csak menj, menj, ameddig…
– Ameddig valahová el nem jutok – fejezte be Alice.”

Ami nagyjából mindenki számára világos az Alice Csodaországban kapcsán – vagy legalábbis a kortársak számára biztosan, hogy Csodaország lakói nem teljesen a képzelet szüleményei, hanem valós, személyek kifigurázásai. Ha a regényt így olvassuk, akkor egy nagyon erős társadalomkritikát kapunk, ami még magát az angol uralkodót, Viktória királynőt sem kímélte. Valószínűsíthető ugyanis, hogy a Szív királynőt róla mintázta a szerző, bár ezt ő maga sosem ismerte el. Valószínűsíthető, hogy a Bolond Kalapos is valós figura, de az bizonyos, hogy a kalapos és a bolondság összekapcsolása nem véletlenszerű, ugyanis a 19. században a kalapkészítők olyan vegyszerekkel dolgoztak, amelyek hosszú távon megmérgezték őket, és ettől megőrültek.

Mindez azonban nem magyarázza a rengeteg furcsaságot, ami fellelhető a könyvben, ezért sokan úgy vélték, hogy Lewis Carroll drogozott, és egy ilyen betépett víziót írt le a könyvében. Bizonyíték azonban nincs arra, hogy valóban nyúlt volna drogokhoz, azt viszont tudjuk, hogy egy egészen különleges – bár nem ritka – betegségben szenvedett, melyet később utána neveztek el Alice Csodaországban szindrómának. A betegség az idegrendszert befolyásolja, és migrénnel jár, illetve az érintettek látászavarral is küzdenek, ami miatt a környezetüket vagy nagyon nagynak, vagy nagyon kicsinek látják. Ismerős, ugye? Lewis Carrollnak tehát saját tapasztalata is volt a zsugorodásról és az óriásira növésről, amelyen oly sokszor keresztül megy Alice a regényben.

Ami még számomra nagyon feltűnő volt a regényben, de kevesen foglalkoznak vele, az autizmus problematikája volt. Nyilván az is hozzájárult ehhez az észrevételemhez, hogy a POKET zsebkönyves kiadásban olvastam újra a történetet, ez a könyv pedig az Autistic Art Alapítvánnyal közösen jött létre, ezért autista fiatalok rajzai illusztrálják a regényt – ami egyébként nagyon különlegessé teszi az egész regényt. Számomra például innen jött a felismerés, hogy a regénynek bizony van köze az autizmushoz. Bár Csodaországot általában a gyermekek sajátos világaként, vagy az álom és az ébrenlét határmezsgyéjeként szokták értelmezni, de számomra egy különös, autista világként tűnik fel, ahol Alice szokásos elvárásai, sémái nem működnek. Ily módon Csodaországban Alice szembesül azokkal a problémákkal, amikkel a mi világunkban az autizmussal élőknek kell szembenézniük. Hogy jobban megvilágítsam, hogy miért gondolom így, álljon itt egy idézet:

„– Kérem, tessék megmondani – érdeklődött Alice egy kicsit félénken, mert nem tudta bizonyosan, illik-e neki először megszólalnia –, miért vigyorog úgy ez a kutya?
– Azért, mert Fakutya – felelte a Hercegnő. – Semmi másért.”

Az értelmezést továbbá az is alátámaszthatja, hogy tudjuk, Lewis Carroll maga is az autizmus egy speciális formájától szenvedett, ugyanis Asperger-szindrómás volt. A regényt egyébként úgy is értelmezték már, hogy Alice autista, és ezt a következőkkel alá is lehet támasztani: Alice érzékeny és érzelmes, naiv, ráadásul csak azért követi a fehér nyuszit, hogy csillapítsa kíváncsiságát, és megtudja, hogy hova megy. Mindemellett Alice gyakran elfelejti a társadalmi szabályokat, vagy nem tud nekik megfelelni (ami azért nem feltétlenül Alice hibája). Ezek a tulajdonságok azonban nemcsak az autistákra, hanem egyszerűen a gyerekekre is jellemzőek lehetnek, amivel megint előtérbe kerül az Alice Csodországban ifjúsági regényként való értelmezése.

Ha további információkhoz szeretnél hozzájutni, a forrásaimat megtalálod itt, itt, itt és itt.