A nő, aki azt is kimondta, amit más nem mert – Toni Morrison emlékére

2019. augusztus 5-én, 88 éves korában elhunyt Toni Morrison. Azóta, hogy olvastam a hírt, terveztem, hogy írok egy rövid posztot arról, hogy nekem mit jelent az írónő, de csak most jutottam odáig, hogy elkészüljön ez az írás. Aki szokta olvasni a blogomat, az találkozhatott már Morrison nevével, mert nagyon jelentős írónak tartom, ugyanakkor úgy érzem, hogy hazánkban még kevéssé ismert a neve. Pedig Toni Morrison volt az első író, aki afroamerikaiként megkapta a Nobel-díjat, ráadásul emellett a Pulitzer-díjat is átvehette A kedves című regényéért. A Nagyonkék mellett egyébként ez az egyik legismertebb könyve.

Az első könyv, amit olvastam a szerzőtől, az az előbb említett Nagyonkék volt, és egyben ez volt a valaha volt egyik legkeményebb, leginkább megterhelő olvasmányom. Később találkoztam A kedvessel, erről már bejegyzés is született a blogomon (itt olvasható). Egészen biztos vagyok benne, hogy nem ez az utolsó könyv, amit olvasok Toni Morrisontól, ugyanakkor az ő könyveit nem lehet csak úgy ledarálni, idő kell, hogy megemésszük, a szerző ugyanis nagyon komoly témákkal foglalkozik, elsősorban az afroamerikaiak, különösen az afroamerikai nők helyzetével.

Az, hogy Toni Morrison elhunyt, nagy veszteség nemcsak az irodalmi életnek, hanem az egész világnak, azonban a szerzőnő olyan nagy és fontos életművet hagyott maga után, hogy örökre beírta a nevét az amerikai irodalom nagyjai közé.

„Ne azt meséld, miben higgyünk, mitől féljünk. Mutasd meg nekünk a hit széles szoknyáját és az öltést, ahol a félelem burka szálakra bontható.”