Ajánló

Őszi megjelenések, amiket nem lehet a boltban hagyni!

Hamarosan véget ér a nyár, a nyaralások és a nyári szünet után ismét bele kell vetnünk magunkat a munkába vagy a tanulásba, de ne csüggedjünk, mert az ősz rengeteg új könyvet tartogat, amikkel át tudjuk vészelni az egyre hűvösebb napokat. Az új könyvajánlómban 8 (vagy szigorúan véve 10) könyvet ajánlok nektek az őszi megjelenések közül!

Isaac Asimov: Én a robot

Néhány éve, nem titkoltan azután, hogy láttam a Westworld című sorozatot, eléggé rákattantam a robotos dolgokra, és akkor találkoztam először Asimov nevével. Arra is rájöttem azonban, hogy annak ellenére, hogy többször is kiadták már a regényeit és novelláit, azok szinte elérhetetlenek, ha az ember papír alapú könyvben szeretné olvasni őket. Szerencsére a GABO az utóbbi években újra kiadta Asimov regényeit, de az Én, a robot című novelláskötete, annak ellenére, hogy egy klasszikus sci-fi, és a robotos történetek legtöbbjének az előzménye valamilyen szinten, utoljára 2004-ben lett kiadva. Egészen mostanáig, ugyanis idén ősszel, ráadásul már szeptember 2-án ismét megjelenik a kultikus novellás könyv, mely mindenkinek kötelező olvasmány, aki érdeklődik Asimov munkássága vagy egyáltalán a  sci-fi műfaja iránt.

Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia

Ha már az újrakiadásoknál tartunk, épp egy évtizede, hogy magyarul is megjelent a valaha volt egyik legnépszerűbb YA-fantasy, az Éhezők viadala. Ezért aztán az Agave úgy gondolta, hogy épp itt az ideje, hogy felújítsák a teljes trilógiát, és teljesen új borítóval, sőt, díszdobozos kiadásban is az olvasók rendelkezésére bocsátják a könyveket. A 2010-es évek elején én is nagy rajongója voltam a trilógiának, és teljesen elvarázsolt az a kemény társadalomkritika, amit a könyvek adtak, ezért most nagyon boldog vagyok, hogy ilyen gyönyörű kiadásban kerül újra a boltok polcaira. Talán egy következő generációt is képes lesz megfogni ez a szuper történet.

R. F. Kuang: Mákháború

Szintén az Agave Könyvek gondozásában jelenik meg R. F. Kuang új könyve idén ősszel, a Mákháború, mely nemzetközi szinten már sok fontos díjat elnyert. Nem is csoda tehát, ha nagyon felkapták mostanság ezt a fantasy regényt. A Mákháború évekkel egy hatalmas háború után játszódik, melynek csak három legendás, emberfeletti lény tudott véget vetni. Egy valami azonban mindig emlékeztet a háborúra – az ópium, mely ekkor került az emberek kezére. Én már nagyon várom, hogy olvashassam a regényt, és remélem, hogy nem okoz majd csalódást.

Stephenie Meyer: Life and Death – Egy életem, egy halálom

A Twilight Saga rajongói ismét örülhetnek, ugyanis a Könyvmolyképző Kiadó egy rajongói kérdésre elárulta a Molyon, hogy a Stephenie Meyer új könyve, az Egy életem, egy halálom várhatóan még az ősszel meg fog jelenni. A regény az Alkonyat újraírása, melyben felcserélődnek a nemek, Edward és Bella helyett ugyanis Beau és Edythe lesznek a főszereplők, ráadásul kettejük közül Edythe lesz a  vámpír, és Beau az esendő ember. Hogy hogyan is sikerült ez az újragondolt verzió, azt persze még nem lehet tudni, de remélhetőleg valamikor az ősszel már elolvashatjuk az új regényt.

a

Hayley Chewins: Aranyfakasztók

Bár ifjúsági regény, mégis nagyon izgalmasnak ígérkező őszi megjelenés Hayley Chewins regénye, az Aranyfakasztók, melyet a Maxim hoz el magyar olvasóknak. A könyv egy nagyon különleges világba kalauzolja el az olvasót, ahol az éneklés nem mindennapi dolog, sőt, csupán egy kis csoport, a Mesterek kiváltsága. A könyv főszereplője, Delphenie Undersea feladata pedig az, hogy a mesterek dalát arannyá változtassa, azonban a lány nem elégszik meg ezzel a csendes élettel – énekelni szeretne. A regénynek azonban nemcsak a fülszövege izgalmas, a borító is gyönyörű, amivel hamarosan a könyvesboltok polcaira kerül. A könyv várhatóan november 15-én fog megjelenni.

Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

A történelmi regények kedvelői sem fognak unatkozni az ősszel, ugyanis várhatóan szeptember 27-én jelenik meg az Auschwitzi bölcsődal, mely nevéből adódóan a második világháború idején játszódik, a haláltáborban. A regény főszereplője Helene Hanemann, aki családja miatt, önként vonul be a táborba, ahol nagyon különös feladatot kap. Ő lesz Josef Mengele auschwitzi óvodájának és kisiskolájának vezetője. A regény külföldön már nagy sikert aratott, és hamarosan itthon is bizonyíthat. A könyv a Kossuth kiadónál jelenik meg.

 a

 a

Miriam Toews: Nők beszélgetnek

Szeptember 2-án, az Európa gondozásában jelenik meg Miriam Toews igaz történeten alapuló regénye, a Nők beszélgetnek. A regény Bolíviában játszódik, ahol különös események ütik fel a fejüket: lányok és asszonyok százai ébrednek úgy reggelenként, hogy testüket zúzódások borítják, mert miközben aludtak, megtámadták őket. Később kiderül, hogy a nőket férfiak bántalmazták, akiket le is tartóztatnak, de néhány évvel később ismét elkezdődnek a támadások. A regényben a bolíviai nők vitatják meg a történetet, és veszik számba, hogy milyen lehetőségeik maradtak a történtek után.

Minden ami Marvel

A lista végére hagytam ezt a képes kalauzt, kézikönyvet, ami ugyan nem olyan könyv, amit általában olvasni szoktam, most mégis megragadott. Néhány éve ugyanis én is lelkes rajongója vagyok a Marvel-filmeknek, azonban olyan naggyá duzzadt mára ez az univerzum, hogy nem mindig egyszerű eligazodni benne. Erre próbál megoldást nyújtani a Minden ami Marvel című kalauz, mely sorra veszi a fősodorbeli karaktereket, helyszíneket, fegyvereket, és minden olyasmit, ami fontos lehet az univerzum megismeréséhez, egészen a ’60-as évektől napjainkig.

Ezek voltak a számomra legizgalmasabbnak tűnő őszi megjelenések, azonban a lista nem tartalmazza azokat a könyveket, amelyek egy korábban megkezdett sorozat folytatásai. Ezekről a megjelenésekről ugyanis korábban már írtam egy bejegyzést, amit itt olvashattok el!

A képek forrása a Moly.hu.