Értékelés,  KIDS

Huszti Gergely: Mesteralvók hajnala

Fülszöveg:

Egykor ​a mesteralvók viselték az alvás terhét az emberek helyett, kik éjjel-nappal boldogan dolgozhattak és mulathattak. A Vasháborúban azonban a mesterek végleg elhagyták az embereket… azóta az álomtalan álom szedi áldozatait.
    Híre megy, hogy a mesteralvók földi maradványait sorra elrabolják, de hogy ki vadászik a csontokra és mi okból, az rejtély. Dakorleonból is nyomtalanul eltűnik a védőszent, ezért a városmester Vulgarus Pokk borkereskedőt bízza meg a feladattal, hogy a közeli Korhos hadseregét hívja segítségül.
    A csontcsipkéző rend 224. nővére súlyos titkot őriz: ő fedezte fel a védőszent eltűnését, s ezért nagy veszély leselkedik rá. Titokban kell kiszöknie a városból, hogy felkeresse az égi Tamarislánban Ludovik atyát, aki a legenda szerint az utolsó élő mesteralvó.
    A tizenhét éves Milán visszahúzódó fiú, akit leginkább a hackerség érdekel. Nagydumás haverja ráveszi, hogy egy spam üzenet nyomába eredjenek, ami nem várt következményekkel jár. Miló egy mágikus világban találja magát, ahol nem elég kiállnia a megpróbáltatásokat, de saját, rejtett képességeit is fel kell fedeznie.


Huszti Gergely különleges hangulatú fantasy-je, mely 2020-ban elnyerte az Év Gyerekkönyve-díjat ifjúsági kategóriában, rejtélyekkel átszőtt világba kalauzol bennünket, ahol réges-régen az alvás terhét az úgynevezett mesteralvók viselték az emberek helyett. Mára csak földi maradványait őrzik ezen nagyhatalmú személyeknek, de úgy tűnik, ezek sincsenek többé biztonságban. A csontcsipkéző rend ifjú nővére kalandos utazásra indul, hogy a csontok eltűnésével kapcsolatos tudását megossza a megfelelő személyekkel, de arra ő sem számít, hogy az okok és összefüggések milyen messzire -akár másik világokba- nyúlnak. Tartsatok bloggereinkkel, ismerjétek meg ti is a Mesteralvók hajnalát, és nyerjétek meg a Ciceró Könyvstúdió által felajánlott példányt!

Érdekes módon találkoztam Huszti Gergely könyvével, ugyanis szinte soha nem nézem meg a könyvek beleolvasóját, inkább a fülszöveg segít a döntésben, hogy akarok-e olvasni egy-egy regényt, a Mesteralvók hajnala esetében azonban valahogy mégis megnyitottam a pár oldalas kis részletet. Ritka, hogy egy könyv már az első oldalaival megfog, de ennél a regénynél már ekkor tudtam, hogy kell nekem. Most pedig Huszti Gergely ezzel a művével megnyerte a HUBBY-díjat, és így ő lett az Év Ifjúsági Könyv Írója a 12 év feletti kategóriában, ebből az alkalomból pedig én is elővettem ezt a régóta halogatott regényt. Mostanában nem sok ifjúsági regényt olvasok, de ezt tényleg nem lehetett kihagyni.

Elöljáróban elmondanám, hogy annak ellenére, hogy a Mesteralvók hajnala alapvetően ifjúsági regény, szerintem simán megállja a helyét a felnőtt fantasyk között is. Sőt, nyilvánvalóan igényel is a szöveg valamiféle olvasottságot, illetve egy bővebb passzív szókincset, bár az érdekes cselekmény miatt talán megéri megküzdeni a nehezebb nyelvezettel a fiatalabbaknak is. Mindezt a legkevésbé sem negatív tényezőként értékelem, sőt, kimondottan élveztem a regény nyelvezetét, melyben Miló mai, a fülünknek ismerős beszéde kerül ellentétbe egy nagyjából középkori fantáziavilág szereplőinek szavaival. Egyedüli problémám, hogy Miló túl sok szlenget használ, ami néha kizökkentett, biztosan tudom ugyanis, hogy nem beszélnek így a mai tizenévesek – a kevesebb tehát ebben az esetben több lett volna.

A regényben egyébként három fő karakter jelenik meg, így a történet nagyrészt három szálon fut. A legérdekesebb szereplő nekem a csontcsipkéző rend 224. nővére, azaz Admira volt, aki egy nagyon elzárt világból indul kalandos utazásra, miközben felfedezi, hogy rengeteg dolgot eltitkoltak előle, így a szilárd hite is meginog – ennek folyamatát pedig nagyon jól érzékelhetjük a műből. A szerző nagyon szépen jelenítette meg ezt a vívódó karaktert, akibe mélyen beleivódtak a rend regulái, ugyanakkor rengeteg kérdése van, és nemcsak önmagát, de a világot illetően is. Tipikus tinédzser, egy nagyon nem tipikus szituációban. Nem mellesleg pedig egy nagyon erős, talpra esett női karakter is Admira, aki annak ellenére, hogy szinte semmit nem ismer a rendház falain kívül, sikeresen feltalálja magát, bár általában azért szüksége van némi segítségre.

„Nem mindennek kell megtörténnie ahhoz, hogy higgyünk létében, és nem mind való emlékezésre, mi megtörténik e ferde világban. A mi feladatunk elválasztani az ocsút a búzától, és másolók ezreivel terjeszteni azt, mit előnyösnek vélünk a magunk szempontjából. Ehhez kell a valódi bölcsesség, nem az írás és olvasás művészetéhez, kereskedő uram.”

A másik kedvenc főszereplőm Vulgarus Pokk volt, aki egy hős és egy antihős határán mozgó karakter, mert bár fontos tisztséget visel a városban, a sötét ügyek sem állnak távol tőle. Vulgarus nagyon összetett karakter, tele van traumákkal és elnyomott vágyakkal, talán már csak a városa számít neki, amit mindenáron igyekszik megmenteni. Talán csak egy dolog van, ami útját állhatja a céljai elérésében: nem, nem a fegyveres harcosok, hanem a nők…

Maradt még Miló, aki a mi világunkból kerül valahogyan erre a különös helyre, azonban a regény nagy részében azon kívül, hogy Milón keresztül a világ egy másik sarkát is megismerhetjük, nem sok jelentőségét láttam ennek a karakternek. Miló nagyon sokáig ragaszkodik ahhoz, hogy a saját világának valamiféle furcsa szektásai közé került, és csak a regény vége felé kezdi feltalálni magát. Igazából szerintem akkor vált fontossá ez a szereplő, amikor Admirával összefonódik a sorsa, a lány segítségével már képes önállóan cselekedni, és elkezdi felfedezni, hogy hová is került. Miló tehát szerintem csak a regény végére vált olyan érdekes figurává, mint a másik két szereplő, de úgy gondolom, hogy a második részben emiatt nagy jelentősége lesz a fiúnak.

„Különös, hogy a hit néha oly perzselő tud lenni, akár az erdőtűz hirtelen fellángoló lángja, máskor pedig oly soká kell csiholni, hogy életre keljen, mint kovácssegédnek a műhely tüzét patkolás előtt.”

Ejtenék még pár szót a világról, ami a maga rejtélyességével engem teljesen elvarázsolt. Már az alapötlet is szuper, mely szerint valaha mesteralvók viselték az alvás terhét az emberek helyett, akik így szabadon élhették az életüket a nap 24 órájában. A mesteralvók azonban meghaltak, így az alvás átka lecsapott az emberiségre. Mindez régen történt, így mára megfogyatkoztak a mesteralvók hívői, egyre többen fordulnak el tőlük, de ha mégis igaz mindaz, amit a mesteralvókról gondolnak a hívők, akkor az egész világ nagy veszélyben forog. Nagyon tetszett, hogy a szereplők mindegyike más utat jár be, ezért elképesztően nagy szeletet ismerhetünk meg a világból, és bár rengeteg rejtély maradt, semmi nem lógott a levegőben, ha más nem is, a pletykák mindenre adtak valamiféle magyarázatot. Nyilvánvaló azonban, hogy még sok meglepetés fog érni minket.

Nem véletlen tehát, hogy a Mesteralvók hajnala nyerte el a HUBBY-díjat, hiszen az összetett karakterek és a lenyűgöző világ mellett a cselekménye végig izgalmas maradt. Nem is csoda, hiszen három különálló szálon fut a cselekmény, melyek közül eddig csak kettő találkozott össze ebben a regényben. Természetesen lesz második rész, amit már alig várok, ugyanis sajnos megnyugtató lezárása nem volt a könyvnek. Emiatt ugyan kicsit félő, hogy sokat fogok felejteni az új rész megjelenéséig, és így azt nehezen rázódok majd vissza a történetbe, de mindenképpen nagyon várom a folytatást. Kár, hogy még nem készült el, mert akár most azonnal nekiülnék.

Értékelés:

Rating: 4.5 out of 5.

Ha kedvet kaptál a regényhez, itt megrendelheted!

NYEREMÉNYJÁTÉK

Mostani nyereményjátékunkban további magyar szerzők ifjúsági kötetei lesznek a középpontban, melyek szintén a Ciceró Könyvstúdió gondozásában jelentek meg. Minden állomáson találtok egy részletet egy-egy borítóból, a ti feladatotok pedig, hogy a szerző nevét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Feladat:

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

07.10. Könyv és más
07.12. Könyv és más extra
07.14. Hagyjatok! Olvasok!
07.16. Utószó

A könyv adatai:

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió, 2019
Oldalszám: 336, puhatáblás
ISBN: 9789634321040