Értékelés

R. F. Kuang: Sárga

A Sárga fülszövege:

Két ​írónő, June Hayward és Athena Liu sorsa két sikertörténet lehetett volna: ugyanakkor jártak a Yale-re, és ugyanabban az évben jelent meg mindkettejük első könyve. De míg Athena sikere műfajokon át ívelt, addig June műve az utánnyomásig sem jutott el. June utólag úgy véli, hogy manapság senkit nem érdekelnek a hétköznapi, fehér lányokról szóló történetek.

Amikor June szemtanúja lesz Athena furcsa balesetben bekövetkezett halálának, ösztönösen cselekszik: ellopja barátnője frissen befejezett és nagy titokban tartott kéziratát, egy merész, kísérletező stílusban megírt regényt kínai munkások elfeledett történeteiről, akik az első világháborúban a britek és franciák oldalán szolgáltak.

Mert hát mi rossz történhet, ha June átszerkeszti Athena regényét, és saját alkotásaként küldi el az ügynökének? Mi rossz történhet, ha hagyja, hogy kiadója újrapozicionálja az írói pályáját a Juniper Song álnévvel és olyan szerzői fotókkal, amelyekbe akár még bele is láthatóak nem létező ázsiai gyökerei? Hát nem érdemli meg ez a történet, hogy elmeséljék, bárki is legyen a mesélője? June legalábbis így gondolja, és a New York Times bestsellerlistája, valamint az ezzel járó anyagi siker hamarosan alá is támasztja ebben.

A lopott státusz azonban hamar veszélybe kerül. És miközben June a titkait védelmezi, felfedezi, hogy meddig hajlandó elmenni mindazért, amiért állítólag vért verejtékezve megdolgozott.

A számtalan irodalmi díjjal kitüntetett R. F. Kuang legújabb regénye időszerű és tűéles képet nyújt a modern könyvkiadás kellemetlen oldaláról. A Sárga a megjelenését követően egyből a sikerlistákon nyitott, és komoly párbeszédeket generált, ismételten jelezve, hogy szerzője a kortárs irodalom egyik legerősebb hangja.


A többszörös díjnyertes fantasy-szerző, Rebecca F. Kuang ezúttal más témában csillogtatja meg tehetségét. A Sárga című regényében az amerikai könyvkiadás és könyvpiac társadalomkritika-szerű ábrázolását látjuk, egy plagizáló szerző közvetítésében. A könyvet a Magnólia Kiadó gondozásában olvashatjuk, méghozzá ugyanabban az évben, melyben a szerző Bábel című regényét is elhozták nekünk. Ne hagyjátok ki sem az olvasását, sem pedig a véleményünket róla!

ÚR ISTEN… Nem hittem volna, hogy R. F. Kuang még tud meglepetést okozni, de a Sárgával egyértelműen sikerült neki. A Mákháborút, a szerző elsőként megjelent kötetét nagyon szerettem, és bár a Bábel nem talált be nálam teljesen, azt is tudtam értékelni a fantasztikus világépítése miatt. Azt azonban nem gondoltam, hogy pont a szerző első nem-fantasy regénye lesz a legnagyobb hatással rám, olyannyira, hogy 2023 kedvenc könyvének is választottam az év utolsó befejezett könyvét.

Az írás áll legközelebb az igazi varázslathoz. Az írás a semmiből teremt valamit, más világokra nyit ajtót. Az írás hatalmat kínál, hogy alakíthasd a saját világodat, ha a való világ túl sokszor rúg beléd.

A Sárga egy írónő, June története, akinek nem sikerül érvényesülnie íróként – ellentétben a barátnőjével, aki ünnepelt sztár, a könyvei rekord eladásokat produkálnak, az egyiket pedig a Netflix meg is filmesíti. Athena, a sikeres író, és June éppen a filmjogok megvásárlását ünneplik, amikor Athena tragikus, bár kissé groteszk módon meghal, June pedig úgy dönt, elhozza a nő asztaláról a legújabb könyvének épp csak befejezett, még senki által el nem olvasott kéziratát.

Tulajdonképpen innentől az történik, amire számítanánk: a könyv azonnal hatalmas siker lesz, June pedig egyre-másra ismételgeti magának, hogy a könyvet tulajdonképpen ő írta, hiszen ő dolgozta át könyvvé Athena éppen csak elkészült szövegét. June gondolataiba nagyon mélyen belelátunk, így nyomon követhetjük a lelkiismerete feltámadását időről időre, és az önmagának adott magyarázatokat, egészen odáig, hogy szinte már őrült módjára bizonygatja magának, hogy megérdemli, amit kapott, és foggal-körömmel ragaszkodik a hazugságaihoz, amelyeket egyre csak tetéz. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Athena ázsiai felmenőkkel rendelkező szerzőként a kínai történelemről ír, amihez June-nak nincs vér szerinti kötődése, ám a kiadója igyekszik azt sugallni, mintha mégis lenne.

– Úgy gondolom, hogy nagyon veszélyes az alapján cenzúrázgatni, hogy ki miről írhat. – Erősen indítok, egyetértő mormogást kiváltva a tömegből. De még látok szkeptikus arcokat, főleg az ázsiaiak köréből, úgyhogy folytatom. – Gyűlölnék egy olyan világban alkotni, ahol az alapján mondanák meg a szerzőknek, miről írhatnak, hogy milyen színű a bőrük. Most gondold végig, milyen lenne, ha megfordítanánk az állításod, nézzük meg, hogy hangzik! Írhat-e egy fekete szerző fehér főszereplőt a regényébe? Mi van azokkal, akik a második világháborúról írtak, de nem is éltek még akkor?

A Sárga egy nagyon izgalmas és összetett lélektani-pszichológiai regény, némi thrilleres beütéssel, és óriási betekintéssel a könyvpiac viszontagságos, csalóka és igazságtalan világába, a cancel culture álszentségébe és a modern társadalom visszásságaiba. Kuang fantasztikusan érzékelteti a világunk abszurditását, anélkül, hogy bármit a szájunkba rágna, és közben tényleges társadalmi problémákra és kérdésekre is felhívja a figyelmet, például az intenetes trollok és az online névtelenség pusztító következményeire.

June személyében pedig a szerző egy olyan főszereplőt alkotott meg, aki nagyon valóságos, rendkívül összetett, de nem szimpatikus. Egy korábbi interjújában a szerző elmondja, hogy nem szeret szimpatikus karaktereket alkotni – ez a fantasy regényeiben is így van –, mert ha az olvasó azonosul egy szereplővel, akkor hajlamos kérdés nélkül elfogadni mindent, amit tesz. Ha azonban a szereplő nem szimpatikus, akkor az olvasó is képes a tetteit egy bizonyos távolságból szemlélni. Nem tudom, hogy mennyire értek egyet olvasóként ezzel a gondolattal, az azonban biztos, hogy ebben a regényben Kuang remekül eltalálta azt a határvonalat, ahol már távolságtartóan szemlélem a karaktert, de még nem utálom.

Mindezt összegezve a Sárga teli találat volt számomra: egyrészt rengeteg fontos, modern társadalmi kérdéssel foglalkozik, és meglehetősen erősen bemutat a könyvszakmának – amit nyilván már csak ennyire elismert szerzőként tehetett meg a szerző –, mindezt pedig egy sokoldalú, izgalmas antihős szemén keresztül. Ezután a könyv után biztosan mondhatom, hogy mindent olvasni szeretnék, amit R. F. Kuang ír.

Értékelés:

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt beszerezheted!

NYREMÉNYJÁTÉK

Játékukban olyan regényekből hoztunk idézeteket, melyekben szintén hangsúlyos a könyvkiadás, könyvírás. A Rafflecopter dobozban ezeknek a könyveknek a címét és esetleg a szerzőjét várjuk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladat:

– Tudomásul kell vennünk, hogy az irodalom pusztulófélben van. Manapság mindenki írni akar, de már nincs, aki olvas.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

12.27. Readinspo
12.29. Olvasónapló
12.31. Könyv és más
01.02. Csak olvass!
01.04. Fanni’s Library
01.08. Spirit Bliss Sárga könyves út
01.10. Sorok Között
01.12. Utószó

A könyv adatai:

Kiadó: Magnólia
Kiadó székhelye: Budapest
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 352
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789635981991
Fordította: Tót Barbara
Megjelenés időpontja: 2023. november 14.