Júliusi összegzés – 2025

A júliusi hónapom viszonylag nyugodtan telt, sok pihenéssel, és némi strandolással, amikor a nagy meleg a vízbe űzött. Annak ellenére viszont, hogy érzésem szerint nem volt nagyon sűrű a hónap, olvasás szempontjából mégis az idei leggyengébb hónapom volt – legalábbis oldalszám és az elolvasott könyvek száma alapján. A négy könyvből azonban, amelyet elolvastam, három is nagy hatással volt rám, sőt, az idei eddigi kedvenc könyvemet is megtaláltam. Lássuk hát, hogy mi mindent olvastam júliusban!

---

Maria V. Snyder: Fire ​Study – Tűztan

A tanoncéveknek vége. Most kezdődik az igazi próbatétel.

A hír, hogy Yelena Lélekvadász, azaz képes lelkeket elkapni és szabadon engedni, futótűzként terjed el, amiért a lánynak bizalmatlansággal és félelemmel kell szembenéznie Szítiában. Ráadásul folyamatosan új és szokatlan oldalait fedezi fel a képességeinek. Miközben a tanács Yelena sorsáról vitázik, a lány nyugtalanító üzenetet kap: összeesküvést forralnak a hazája ellen, amit egy gyilkos varázsló vezet, akit ő korábban már legyőzött…

Az Ixiába vezető út veszélyekkel teli, és olyan ösvényre tereli Yelenát, ami a képességei határait feszegeti. Az a remény hajtja őt előre, hogy újra találkozhat a szerelmével. Útja során szövetségesekkel, ellenségekkel, szerelmekkel és leendő orgyilkosokkal találkozik, akiknek a hűsége megkérdőjelezhető. A lány pokolian nehéz döntésre kényszerül, miközben a háború veszélye egyre erősödik.

Yelenának mindössze egy esélye lesz, hogy bizonyítson…

Éld át az izgalmait!

A hónap első könyve volt a júliusi kakukktojás, ugyanis ez volt az egyetlen olyan regény az utóbbi időben, amely csalódást okozott. A Study sorozat első részét, a Méregtant nagyon szerettem, és az első félévem egyik kimagasló olvasmánya lett: ez egy klasszikus YA-fantasy volt ötletes, izgalmas elemekkel és karakterekkel. A második rész, a Mágiatan már nem volt ennyire különleges, és sajnos a trilógia befejező részére teljesen elfogyott a lendület: a Tűztan cselekménye tele van súlytalan elemekkel és logikai buktatókkal, és a főszereplő, Yelena is csalódást okozott. Arról nem is beszélve, hogy a sorozat a harmadik részre elvesztette az egyediségét, meglehetősen kliséssé vált – már csak ritka pillanatokban villant fel az a kreativitás, amelyet az első részben úgy szerettem.

David Attenborough – Colin Butfield: Óceán

David ​Attenborough a jeges, sarkvidéki tengerektől a távoli korallzátonyokig Földünk minden óceáni élőhelyén forgatott már. Most régi munkatársával, Colin Butfielddel mesélnek az utolsó nagy vadonról, az óceánról, amely formálja a szárazföldet, ahol élünk, szabályozza az éghajlatot és oxigént állít elő.

Megismerünk nyolc egyedülállóan különleges sós vízi életkörnyezetet, úszkálunk a kelperdőkben, a mangrovefák között vagy a korallzátonyok körül, és lemerülünk közel 11 ezer méterre, bolygónk legkevésbé ismert ökoszisztémájának legrejtettebb mélységeibe. Csodálatos felfedezőútra indulunk a levesteknősök és a kék bálnák, a bohóchalak és a vérhasú fésűsmedúzák, a vámpírtintahal és a bizarr tengeri uborka, a „fejetlen csirkeszörny” világában.

Az Óceán a David Attenborough-ra jellemző melegséggel, tudással és áhítattal mutat meg egy kétségbeejtően sérülékeny, egyben bámulatosan ellenálló világot, amely elképesztő öngyógyító képességgel rendelkezik. Még nincs késő ahhoz, hogy helyreállítsuk eredeti, romlatlan állapotát. Ha tisztelettel bánunk velük, óceánjaink minden képzeletünket felülmúlóan gazdaggá és csodálatossá válhatnak.

Miután a Tűztan csalódás okozott, egy non-fiction könyvre esett a választásom, méghozzá David Attenborough legújabb könyvére, amely az óceán életét mutatja be. A híres természetfilmes kollégájával közösen írta meg ezt az új könyvét, amely ezúttal a vizek élővilágát mutatja be, nagy hangsúlyt fektetve az óceáni élőhelyek védelmének lehetőségeire. A könyvből így nemcsak az óceáni életterek elképesztő változatosságába pillanthattam be, hanem megismerhettem néhány izgalmas törekvést is, amellyel a közösségek megmentettek egy-egy nagyon fontos életközösséget. Az Óceán egy nagyon fontos könyv, és emellett nagyon olvasmányos is, hiszen Attenborough a saját történeteivel színesíti a kötetet.

James Islington: A ​sokaság akarata

Audi. ​Vide. Tace.

Meglehet, hogy pillanatnyilag a Cateni köztársaság, vagyis a Hierarchia a világ ura, de minden felett ők sem rendelkeznek.

Úgy tudják, hogy Vis Telimus a nevem. Úgy tudják, hogy három évvel ezelőtt egy tragikus baleset következtében veszítettem el a szüleimet, és hogy az árvaságból csakis a jó szerencsém emelt fel a legelitebb és legexkluzívabb iskolájukba. Úgy tudják, hogy miután végzek, boldogan válok én is részévé civilizált társadalmuknak, és engedem át erőmet, szellemi energiámat és tettvágyamat – vagy ahogy ők egyszerűen hívják, az akaratomat – a felettem állóknak, hogy elszívják belőlem, ahogy sok millió társammal tették. Elvégre mindenkinek ez a sorsa és kötelessége.

Úgy tudják, hogy közéjük tartozom, és hisznek nekem. Az igazság azonban az, hogy azért küldtek az Akadémiára, hogy válaszokat találjak bizonyos kérdésekre. Hogy feltárjak egy gyilkosságot. Hogy rábukkanjak egy ősrégi fegyverre. Hogy olyan titkokat leplezzek le, melyek az egész köztársaságot darabokra téphetik.

És az igazság az is, hogy soha, de soha nem engedem át az akaratomat a birodalomnak, amely az egész családomat kiirtotta.

Mindehhez fel kell jutnom az Akadémia ranglétrájának csúcsára. Mosolyognom és barátkoznom kell, elhitetni velük, hogy közéjük tartozom. És mindenképpen győznöm kell. Mert különben akik ismerik az igazi nevemet és a markukban tartanak, nem veszik hasznomat többé. Márpedig ha a Hierarchia számára világossá válik, hogy ki is vagyok valójában, akkor azonnal végeznek velem is.

Hónapok óta vártam már A sokaság akarata magyar megjelenését, külföldön ugyanis nagy sikert aratott már ez a kötet, amelynek a fülszövege is roppantul csábítóan hangzott. A több mint 800 oldalas kötet olvasására szántam a hónap teljes második felét, de végül gyorsan haladtam vele, mert az izgalmas cselekmény olvasmányos, könnyen befogadható stílussal párosult. A történetet a római civilizáció inspirálta, és egy olyan államban játszódik, ahol az emberek az akaratuk felét továbbadják a felettük állónak, így lépcsőzetesen épül fel a társadalom, hasonlóan egy MLM rendszerhez. Ennél azonban sokkal több rétege van ennek a világnak, amelyekből jó néhányat még a könyv végére sem fejthettünk fel, sőt az izgalmas lezárás egészen új irányokat is mutat. Én nagyon élveztem hosszú oldalakon keresztül elmerülni ebben a könyvben, ezért jó szívvel ajánlom azoknak, akik szeretik az összetett fantasy világokat.

Sarah Beth Durst: Bűbájok ​boltja

Egy ​mesésen idilli történet lopott varázskönyvekről, váratlan barátságokról, temérdek üveg lekvárról és egy szerelemről, ami még a lekvárnál is édesebb…

Kiela sosem értett igazán az emberekhez – szerencsére az Alyssiumi Nagy Könyvtár könyvtárosaként erre nem is volt szüksége. Tíz éve asszisztensével, Cazzal – a varázslat szülte, beszélő póknövénnyel – a Félhold-szigetek birodalmának legféltettebb mágikus könyveit őrizte, ügyelve arra, hogy titkos tudásuk csak az arra méltókhoz kerüljön.

Ám amikor forradalom tör ki, a lángok elérik a könyvtárat is. Kielának és Caznak menekülnie kell: annyi varázskönyvet visznek magukkal, amennyit csak bírnak, és Kiela egykori otthona, Caltrey felé veszik az irányt. A sziget emléke már megkopott a lány fejében, hiszen gyerekként költözött el, ám amikor rátalál szülei régi házikójára, nemcsak menedékre lel, hanem egy kíváncsiskodó (és bosszantóan jóképű) szomszédra is. Larran, akit lehetetlen lerázni, újra és újra felbukkan, hogy segítsen – akár kérték erre, akár nem.

Hogy beilleszkedjen és biztosítsa jövőjét, Kielának különös ötlete támad: lekvárboltot nyit. Egy csipetnyi tiltott mágia nyomán buja málna- és szederindák futják be kertjét, míg szülei régi receptgyűjteménye a tökéletes lekvárok elkészítésében segíti.

És a varázslat itt nem ér véget. Kiela fittyet hány az engedély nélküli mágia veszélyeire, és a varázskönyvek segítségével igyekszik szebbé tenni a szigetlakók életét. Így válik Caltrey lekvárboltja a bűbájok aprócska birodalmává.

Sarah Beth Durst regénye nem csupán a lekvár és a varázslat miatt olyan édes és ellenállhatatlan. Ez a mágikus lényekkel, fahéjas csigákkal és varázskönyvekkel teli történet a képzelet birodalmába kalauzol, miközben a való életről mesél. Arról, hogy könyvmolynak lenni egyáltalán nem unalmas, hogy barátokra lelni néha kockázatos, de minden percet megér – és hogy az első szerelem íze még a legédesebb málnalekvárnál is mennyeibb…

Nem is gondoltam volna, hogy Islington nagyívű regénye után egy cozy fantasy mennyire jól fog esni – a Bűbájok boltja azonban már két fejezet után elvarázsolt. A szerző fantasztikusan tud hangulatot teremteni, szinte éreztem a bőrömön a lágy szellőt, és a számban a málnalekvár édes ízét. A főszereplőnket egy kis szigetre követhetjük, ahol a falu lakói békében és szeretetben élnek, még az őket sújtó gondok ellenére is. Ám Kiela és a beszélő növénye, Kaz felbukkanása talán még tökéletesebbé teheti ezt a különleges helyet – csak egy kis illegális mágiára van szükség ehhez. A Legendás latték rajongóinak bátran ajánlom ezt a varázslatos regényt is – nekem talán ez lett az eddigi kedvenc cozy fantasy történetem.

Júliusban elolvasott könyvek száma: 4
Elolvasott oldalak száma: 2037