Katherine Arden: A lány a toronyban

Fülszöveg:

Vászja számára nincs túl sok lehetőség, miután árvaságra jutott, és faluja boszorkánynak kiáltotta ki: vagy zárdába vonul, vagy hagyja, hogy a nővére összeboronálja egy moszkvai herceggel. Bármelyiket is választja, egy toronyba zárva éli majd le az életét, elzárva a tágas világtól, melyet annyira szeretne felfedezni. Így hát a kalandot választja: fiúnak álcázva magát lóháton nekivág az erdőnek. Miután a falvakat rettegésben tartó útonállókkal folytatott küzdelemben kivívja magának a moszkvai nagyherceg elismerését, gondosan meg kell őriznie a titkát, hogy valójában lány, nehogy elveszítse az uralkodó jóindulatát – még akkor is, amikor rájön, hogy a nagyhercegséget olyan titokzatos erők fenyegetik, melyeket csak ő, Vászja tud megállítani.

Emlékszem, hogy A medve és a csalogány megjelenésére hosszú hónapokig vártam, de a második kötet előtti várakozás már több mint egy évre nyúlt. Ráadásul még akkor sem nyugodhattam meg, amikor kiderült, hogy az Alexandra tényleg megjelenteti a folytatást, mert sokáig nem volt pontos időpontja a megjelenésnek, és amikor már volt, akkor is csúszott. De már nem is számít mindez, hiszen végre elkészült ez a gyönyörű könyv, és néhány nap vágyakozás után meg is vettem, és szinte azonnal rávetettem magam A medve és a csalogány folytatására.

Arden ebben a könyvben magasabbra tett a lécet, mert a kis falut Vászjával együtt mi is elhagyjuk, és az eddig szinte fantasztikusnak tűnő világ kitágul, ami jó lehetőség, hogy jobban megismerjük a korabeli orosz területeket, különösen Moszkvát. Ez nagyon érdekes volt, és szerencsére megmaradt a különleges, A medve és a csalogányból már ismerős misztikus hangulat, és a havas, nyers, orosz táj. Vászja ebben a részben sem okoz csalódást, igazán erős nő, aki nem nyugszik bele a neki szánt sorsba, ehelyett férfinak öltözik, és szerencsét próbál. Ugyanakkor néha meggondolatlanul viselkedik, és így nagy bajba sodor mindenkit – ez esetben azonban nem valami természetfeletti lénnyel kell megküzdenie, hanem főleg az emberekkel.

Mindez nagyon tetszett a regényben, izgalmas volt látni a politikai csatározásokat, játszmákat, és hogy Moszkvának legalább annyi félnivalója van az ellenséges népektől és emberektől, mint a természetfeletti lényektől. Vászja és Morozko kapcsolatának kibontakozása is régóta várt dolog volt számomra, bár sajnos nem kaptunk nagyon sokat a fagydémonból most sem, pedig igazán érdekes karakter. Helyette viszont színre lépett egy csomó új karakter, akik legalább ilyen érdekesek voltak, ilyen szereplő volt például Dimitrij. Sokat tudtunk meg Olgáról is, aki nagyon fontos szerephez jut ebben a történetben, mintegy ellenpélda lesz Vászja számára, ezért lényegében értelmezhetjük úgy is a címet, hogy Olgára utal, és vele együtt arra, amitől Vászja a legjobban fél.

Sajnos viszont némi negatívumról is be kell számolnom, ugyanis ebben a regényben nem volt olyan izgalmas a cselekmény, mint az előző részben, ezért aztán nem is tudott annyira lekötni. Hiába volt jól eltalálva a legtöbb karakter, és volt egyedi hangulata a könyvnek, mégis voltak unalmas pontok, például elég hosszúra nyúlt a regény középső szakasza, melyben Moszkvában ünnepelnek a szereplők, és igazából nem történik semmi. Talán szigorú vagyok, hogy ezt mondom, de az első rész annyira jó volt, hogy ugyanazt az élményt vártam, és most nem kaptam vissza maradéktalanul. Ráadásul a természetfeletti lényeknek, szellemeknek is elég kevés érdemi szerep jutott eben a részben.

„Amit te varázslatnak hívsz, az egyszerűen csak annyi, hogy nem hagyod, hogy a világ más legyen, mint amilyennek te akarod.”

Még egy dolog miatt ki kell adnom a dühömet, ez pedig a fülszöveg, amit nem is másoltam be a bejegyzésem elejére teljes egészében, ugyanis a kis írás első bekezdése lényegében egy mondatban elmeséli az egész könyvet, majd csak valamikor az utolsó száz oldalon jutok el a cselekményben oda, hogy már ne tudjam, mi fog történni. Jó, persze nem akkora csavar, hogy mi lesz Moszkvában, de akkor is felháborítónak tartom, amikor maga a fülszöveg rontja el az olvasmányélményt – tanács: ne olvassatok fülszöveget, csak ha nagyon muszáj!

Mindent összevetve A lány a toronyban remek könyv lett, és azt kell mondanom, hogy megérte rá várakozni, még ha nem is múlta felül a sorozat első részét – ezt talán nem is várhattam joggal, mert az első könyv nagyon tetszett. Igazán örültem, hogy kicsit megint beszippanthatott ez az általam annyira kedvelt világ és hangulatiság, csak az volt a baj, hogy túl hamar a végére értem. Már most várom a folytatást, ezért nagyon remélem, hogy arra nem kell majd ilyen sokat várnunk.

Értékelés: