John Green – Maureen Johnson – Lauren Myracle: Hull a hó

Fülszöveg:

Akár egy tökéletes karácsonyi ajándék…
A karácsony varázsát az utóbbi idők három bestseller-szerzője – JOHN GREEN, MAUREEN JOHNSON és LAUREN MYRACLE – kelti életre egymáshoz kapcsolódó, kacagtató és elbűvölő történeteiben, amelyek úgy szólnak szerelemről, romantikáról és csókokról, hogy az olvasónak a lélegzete is eláll tőle.

Évek óta el akartam olvasni ezt a három karácsonyi történetet tartalmazó könyvet, de aztán sosem vettem meg, idén azonban megkaptam karácsonyra, így nem halogattam tovább az elolvasását. A Hull a hó három írótól tartalmaz egy-egy történetet, amelyek látszólag különállóak, azonban néhol összekapcsolódnak, sőt, a könyv végére teljesen összefutnak a szálak. Ezért aztán a történetek olvashatók önálló novellákként, kisregényekként – így is teljes értékűek, de akár regényként is.

A három történet mindegyike karácsony előestéjén játszódik, és az az egy közös a szereplőkben, hogy mindenkinek zavaros kissé a magánélete. Van itt eltitkolt szerelem, rossz párkapcsolatok és felelőtlen megcsalási történetek is. Aztán persze a városra zúduló hó mindent megváltoztat, ugyanis egy vonat, melyen a szereplők egy jó része utazik, nem tud továbbmenni, így Gracetown határában ragadnak az utasok, pont egy Waffle House mellett, ami szerencsére ilyenkor is nyitva van. Itt találkozik az első sztori két szereplője, Jubilee és Stuart, akik viharos szerelmi életüket igyekeznek aztán együtt kibogozni.

„– Nincs véletlenül szüksége arra, hogy elvontassam?
– Nincs, hacsak nem vállalja vonat vontatását is.”

Őszintén szólva nekem ez az első novella, Az ünnepi expressz (vagy angolul sokkal kifejezőbben: The Jubilee Express) lett aztán a kedvenc történetem a háromból, ugyanis szépen nyomon követhető, ahogy a szereplők egymásba szeretnek, de a sok rossz tapasztalatuk miatt egyikük sem igazán mer nyitni a másik felé, így nagyon megnehezítik a saját dolgukat. Persze nagy izgalmakra nem lehet számítani, ami a végkifejletet illeti, de egy nagyon aranyos karácsonyi történet kerekedik ki, tele vicces eseménnyel.

„Nem létezik olyan szörnyű helyzet, amin tizennégy feldobott pomponlány ne tudna még tovább rontani.”

A lerobbant vonaton persze nemcsak Jubilee utazott, hanem a Waffle House dolgoznak legnagyobb örömére egy csapat pomponlány is, akik aztán kénytelenek a büfében gyakorolni. Ide igyekszik a hatalmas hóban JP, Tobin és Hercegem, azaz Angie. Talán ez volt a legviccesebb történet a három közül, és elég kalandos is lett – már amennyire ez lehetséges egy száz oldalas, karácsonyi kisregényben. Persze a végkifejlet elég egyértelmű, de ezért kárpótolt JP, aki igazán izgalmas és vicces mellékszereplő lett. Bár ő nem keveredik szerelmi kalandba, mégis úgy éreztem, hogy fontos szerepe van a regényben.

„– Ó, hát persze – mormolta JP. – Elfelejtkeztem arról, hogy a Waffle House olyan, mint Lindsay Lohan két lába: folyton tárva-nyitva áll.”

Én a harmadik történetet éreztem a leggyengébbnek, mely elsősorban Addie önismereti útját írja le. Alapvetően nem lenne rossz az alapötlet: Addie és Jeb akár a világ legboldogabb párja is lehetne, de a fiú nem tudja kimutatni az érzéseit, Addie pedig folyton csak magával törődik, így megcsalja a fiút. Addie nagyjából egy nap leforgása alatt szembesül azzal, hogy mindenki azt gondolja, hogy csak önmagára gondol, és elhatározza, hogy megváltozik. Ahhoz azonban nem volt elég ez a rövid kisregény vagy novella, hogy ez a változás valóban végbemehessen, és a lelki folyamatok sem voltak olyan szépen bemutatva, hogy ez tegye érdekessé a történetet. Így aztán csak viszonylag unalmas párbeszédeket kapunk, meg ici-pici kalandot. Az viszont kimondottan tetszett, hogy ennek a történetnek a végén futnak össze a szálak.

„– Egyáltalán kinyit a Starbucks? – vetette fel Dorrie.
– Öregem – néztem rá –, sem hó, sem eső, sem ítéletidő nem gátolhatja meg, hogy a hatalmas Starbucks kinyissa kapuit.
– Öregem – csapta le a labdát Dorrie –, ez a posta jelmondata, nem a Starbucksé.
– Csakhogy a postától eltérően a Starbucks komolyan is gondolja.”

Mindent összevetve a Hull a hó remek karácsonyi történet lett, tele szerelemmel, izgalommal rengeteg kavarodással. Ha nem tudnám, hogy három különböző szerző írta a történeteket, szinte észre sem venném, olyan jól passzolnak (talán a harmadik, Lauren Myracle kisregénye lóg ki kissé a sorból). Számomra megnyerő volt, hogy a humoros és az érzelmes részek nagyjából azonos arányban keveredtek a kötetben. A szöveg gördülékeny, könnyen és gyorsan olvasható, hiszen mégiscsak egy YA kötetről beszélünk, nem erőlteti a magvas gondolatokat és nem akar több lenni egy szívderítő karácsonyi történetnél, annak viszont tökéletes.

Bár a történetek mindegyike karácsonykor játszódik, az ünnep nem annyira hangsúlyos, hogy máskor ne lehetne olvasni, hiszen az események nem elsősorban az ünnep, hanem a szokatlan mértékű havazás körül forognak. Aki szeretne egy kedves, vidám könyvet olvasni, és egy kicsit kikapcsolódni, annak mindenképpen ajánlom a Hull a hó című kötetet, sőt, akár még gyerekek is örömmel forgathatják a könyvet!

Értékelés:

A könyv alapján a Netflix készített egy szuper filmet, Behavazva címen, de a történetnek szinte semmi köze nincs a könyvhöz – a neveket leszámítva. Ennek ellenére nekem nagyon tetszett az is, szerintem aki kedveli az egyiket, az nagy valószínűséggel a másikat is fogja. Így aztán ha nincs kedvetek belefogni a könyvbe, ajánlom, hogy nézzétek meg legalább a filmet! (Csak angol előzetest találtam, de magyar szinkronnal is elérhető a film!)