Kerry Lonsdale: Minden, amit eltitkoltunk

Fülszöveg:

Hogyan ​kezdesz új életet, ha a múltad fogva tart?

A séfként dolgozó Aimee Tierney jól ismeri a tökéletes élet receptjét. Nemsokára hozzámegy a gyerekkori szerelméhez, családot alapít és idővel átveszi a szülei éttermét. A vőlegénye, James Donato viszont egy hajóbalesetben eltűnik, így hirtelen minden álom szertefoszlik. Azon a napon temeti el a férfit, amikor az esküvőjüket tartották volna. A szertartás után egy ismeretlen nő bogarat ültet a fülébe, így megkérdőjeleződik minden, amit biztosnak hitt. Miközben próbálja felépíteni az életét és egy új kapcsolatra nyitni a szívét, nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy pontosan mi is történt Jamesszel. Minél mélyebbre ás, annál több olyan titokra bukkan, amit talán jobb lett volna nem megbolygatni. Az igazság összeomlással fenyegeti Aimee-t, de lehet a továbblépése záloga is. 

Ez a magával ragadó, váratlan fordulatokkal teli történet körüljárja, hogyan lehet egy súlyos veszteségből talpra állni, a fájó múltat elfogadni és elengedni, majd megnyugodva új jövőt tervezni.

Alapvetően kedvelem az Arany pöttyös könyveket, és a Minden, amit eltitkoltunk fülszövege is szimpatikus volt, de sajnos csalódnom kellett a regényben. Ugyanis a beígért meglepő fordulatok számomra nem voltak túl meglepőek, teljesen kiszámíthatóak voltak, és nagyon zavart a sok klisé, amiket az amerikai, romantikus filmek is megirigyelnének. Emellett régen nem találkoztam olyan főszereplővel, aki olyan mérhetetlenül irritált, mint Aimee.

Nagyon szubjektív dolog, hogy a szereplőket ki kedveli és ki nem, de alapvetően az antipatikusabb szereplőkkel sincs problémám, ha megértem, hogy mit miért tesznek. Aimee motivációi azonban teljesen homályban maradtak számomra. Hiszen a lány élete egyetlen, nagy szerelmét vesztette el, és amikor azzal keresik meg, hogy talán mégis él a vőlegénye, nem lép semmit. Ezen a ponton meg kell említenem, hogy a jósnő/látó, aki csak akkor bukkan fel, amikor kell, másképp pedig elérhetetlen, mérhetetlenül nagy klisé. Épp mint a halott vőlegény, aki talán mégsem annyira halott.

„Az esküvőnkre a vőlegényem, James, koporsóban érkezett a templomba.”

A temetés után persze nyilván nincs túl jó állapotban Aimee, de felfoghatatlan számomra, hogy miért akar annyira továbblépni, ha kétségei vannak, és a jósnő is folyamatosan hozza a bizonyítékokat. Még ha nem is hiszi el a főszereplő a látó szavát, mindenképpen fel kellett volna keresnie – ha másért nem, legalább azért, hogy képes legyen lezárni magában a szerelme elvesztését. Az egyetlen szimpatikus szereplő számomra Ian volt, aki tényleg nagyon – néha kicsit túlságosan is – romantikus volt, és egyértelműen bármit megtett volna a szerelméért.

A könyv vége is klisésre sikerült egy kicsit, mégis felkeltette az érdeklődésem a történet folytatása iránt, ezért ha megjelenik magyarul, akkor a második részt is el fogom olvasni. Bár összességében a könyv nem lett a szívem csücske, nem vitathatom el tőle, hogy nagyon könnyen és gyorsan tudtam olvasni, és a második felét gyakorlatilag egyben olvastam el – talán reménykedtem, hogy nem az fog történni, amire gondoltam. Emellett pedig tényleg elgondolkodtam a könyv hatására azon, hogy milyen szörnyű is lehet elveszíteni a társad, akit a legjobban szeretsz, és hogy lehetséges-e egyáltalán túllépni egy ilyen veszteségen. Azoknak, akiket foglalkoztat ez a téma, vagy egy gyorsan olvasható, érzelmes Arany pöttyösre vágynak, azért tudom ajánlani ezt a könyvet.

Értékelés:

A hivatalos book trailer: