Holly Black: How the King of Elfhame Learned to Hate Stories

Fülszöveg (angol nyelvű):

An ​illustrated addition to the New York Times bestselling Folk of Air trilogy, that started with The Cruel Prince, from award-winning author Holly Black.
An irresistible return to the captivating world of Elfhame.
Once upon a time, there was a boy with a wicked tongue.

Before he was a cruel prince or a wicked king, he was a faerie child with a heart of stone . #1 New York Times bestselling author, Holly Black reveals a deeper look into the dramatic life of Elfhame’s enigmatic high king, Cardan. This tale includes delicious details of life before The Cruel Prince, an adventure beyond The Queen of Nothing, and familiar moments from The Folk of the Air trilogy, told wholly from Cardan’s perspective.

This new installment in the Folk of the Air series is a return to the heart-racing romance, danger, humor, and drama that enchanted readers everywhere. Each chapter is paired with lavish and luminous full-color art, making this the perfect collector’s item to be enjoyed by both new audiences and old.

---

Tavaly év végén olvastam el A levegő népe sorozat utolsó részét, mely teljesen magába szippantott a végére (itt olvashatjátok el az értékelésemet), ezért nagyon nem akartam még elengedni kedvenc szereplőimet. Szerencsére karácsonyra megkaptam a How the King of Elfhame Learned to Hate Stories című kiegészítő kötetet, mely egyelőre még csak angol nyelven elérhető,  így annak ellenére, hogy nem nagyon szoktam eredeti nyelven olvasni, ennek az elképesztően gyönyörű kötetnek végül idegen nyelven álltam neki. Természetesen először a külcsín fogott meg, könyvet ugyanis kívül-belül csodálatos illusztrációk díszítik, de nemcsak kinézetre, hanem a tartalmát tekintve nagyon igényes kiadás lett ez a különleges történet – szerintem jelen pillanatban nincs is szebb könyv a polcomon.

A How the King of Elfhame Learned to Hate Stories alapvetően egy novellás kötet, azonban több történet is összefügg, és az egészen átível egy meseszerű narratíva, így mindenképpen érdemes tartani a kötetben megjelenő novellák sorrendjét. A legérdekesebb azonban nem a novellaciklusszerű forma, hanem sokkal inkább az, hogy a novellák mindegyikének az eddig kissé elhanyagolt Cardan áll a középpontjában, így olyan dolgokat is megtudhatunk a sorozat kegyetlen hercegéről, amelyek egészen új megvilágításba helyezik Cardan alakját. Nem mondom, hogy az itt megtudott részletek semmissé teszik a fiú eredeti trilógiában elkövetett szörnyű tetteit, de mindenképpen sokkal közelebb került hozzám a herceg alakja, ahogy jobban megismertem a – főleg a múltban játszódó – rövidke történetek során. Ugyanakkor sokakkal ellentétben nekem a jelenbeli részek is nagyon tetszettek, mert ezek jelentették az utazás, vagy akár azt is mondhatjuk, hogy Cardan – könyvbéli – jellemfejlődésének végpontját.

“Do you know why the Folk can tell stories?” she asks, leaning forward and causing rust to fall around her chair. Her huge body makes it look sized for a child. “We who can never tell a lie. How can we do it?”
She speaks as though she supposes he’s never asked himself that same question, but he has. Many times, he has.
Cardan tries not to let his nerves show. “Because stories tell a truth, if not precisely the truth.”

A novellák annyira Cardanra fókuszálnak, hogy igazából nincs is másik igazán jelentős szereplőnk, még Jude is csak egy-egy pillanatra tűnik fel, bár a fiú gyakran gondol rá, és így nagyon szépen végigkövethető az, ahogyan változnak Cardan érzései a lány iránt. Ha ehhez hozzáteszem a leveleket, melyek A gonosz király végén szerepeltek, akkor egy egészen új Cardan alakja rajzolódik ki a szemem előtt, akit magából a sorozatból csak kevéssé ismerhettünk meg, és ez különösen izgalmassá teszi ezt a kiegészítő kötetet.

A könyvben Cardan személyiségének fejlődése mellett nagyon erősek a mesei motívumok, és ahogy észrevettem, a stílus is erősen alapozott a mesei hangulatra. Nyilvánvalóan ehhez kapcsolódnak a gyönyörű rajzok is, melyek minden egyes oldalon feltűnnek, és stílusukban nagyon emlékeztetnek a trilógia köteteinek borítóira. Az egész könyv tehát egy nagyon jól összerakott, visszatérő motívumokkal operáló, gyönyörű kötet, mely engem teljesen magával ragadott. A mesei hangulattal ráadásul élesen szemben állnak, a sötét, sokszor horrorfilmbe illő események, melyek újra és újra feltűnnek a műben, így a történetek egészen különleges hangulatúak lettek, és remekül tükrözik Tündérfölde gyönyörű kegyetlenségét, melyet Jude kezdettől fogva hangsúlyoz.

A How the King of Elfhame Learned to Hate Stories tehát a legkevésbé sem egy újabb bőr lehúzása a sorozatról, és még kevésbé felesleges szószaporítás, hanem egy gyönyörűen összeállított kötet, mely minden rajongónak kötelező olvasmány. Ugyanakkor azt is meg kell említenem, hogy aki belevág a könyv olvasásába eredeti nyelven, az készüljön fel rá, hogy nem egy egyszerű nyelvezetű kötetről van szó, ugyanis annak ellenére, hogy a mű elég rövid, rengeteg bonyolult szóval és kifejezéssel találkoztam, így ennek az alig 200 oldalnak is hosszú napokig tartott az elolvasása. Ezzel persze senkit sem szeretnék elrettenteni, hiszen nem vagyok gyakorlott az idegen nyelvű kötetek olvasásában, ezért nem feltétlenül mérvadó az ezirányú tapasztalatom a szöveggel kapcsolatban. Ennek ellenére úgy vélem, érdemes időt szánni erre a kötetre, különösen akkor, ha nektek is úgy hiányzik A levegő népe világa, ahogy nekem.

Értékelés: