Frank Herbert: A Dűne
Fülszöveg:
Az univerzum legfontosabb terméke a fűszer, amely meghosszabbítja az életet, lehetővé teszi az űrutazást, és élő számítógépet csinál az emberből. Az emberlakta világokat uraló Impériumban azé a hatalom, aki a fűszert birtokolja. A Padisah Császár, a bolygókat uraló Nagy Házak, az Űrliga és a titokzatos rend, a Bene Gesserit kényes hatalmi egyensúlyának, a civilizáció egészének záloga, hogy a fűszerből nem lehet hiány. Ám ez az anyag csak egy helyen található, a sivatagos, kegyetlen Arrakison, amelyet lakói, a vad fremenek csak úgy ismernek: Dűne.
Frank Herbert legendás regénye, amely megjelenésekor elnyerte a Hugo- és a Nebula-díjat, talán a legjobb science fiction, amit valaha írtak. A Dűne hatása ma már felfoghatatlan, az elmúlt fél évszázadban olvasók milliói fedezték fel az Arrakis világának részletességét, a szöveg szépségét és a könyvben rejlő filozófiát, társadalmi és vallási gondolatokat. Herbert lehengerlő és eleven története most átdolgozott kiadásban kerül újra az olvasók elé.
A Dűne a sci-fi egyik legnagyobb klasszikusa, és mint ilyen, mindig is fent volt az „egyszer majd elolvasom” képzeletbeli listámon, ám a valóságban sosem kaptam az alkalmon, hogy beszerezzem a kötetet. A Dűne film ugyanakkor nagy lelkesedést váltott ki belőlem, és a sci-fi rajongó párommal már a premier hetében beültünk a moziba, hogy megnézzük ezt a nagy kíváncsiság övezte alkotást. Nagy szerencsének gondolom, hogy úgy találkozhattam a filmmel, hogy egyetlen kritikát sem olvastam el, nem találkoztam fanyalgó írásokkal, és még a film hosszáról sem volt tudomásom, így ugyanis minden előítéslettől mentesem adhattam át magam az élménynek, ami már az első képkockákkal a hatalmába kerített. Természetesen az imádat nem volt független attól, hogy a film elképesztően látványos és gyönyörű, de még ennél is sokkal fontosabb volt, hogy hihetetlen erős hangulatot árasztott magából, ami azonnal beszippantott.
Csupán néhány hét kellett ezután, hogy belevessem magam a Dűne könyves világába is, hiszen nem akartam egy évet várni rá, hogy megismerjem a történet másik felét is. A film ugyanis hiába maratoni hosszúságú – hét és fél órás – mégis csak a regény nagyjából kétharmadát meséli el. Ráadásul voltak kérdések a fejemben a filmen látott események kapcsán is, így nem csoda hát, hogy gyorsan belevetettem magam Frank Herbert klasszikusába.
„A nagyság mulandó. Sohasem változatlan. Részben az emberiség mítoszteremtő képzettségétől függ. Aki átéli a nagyságot, annak érzékelnie kell a mítoszt, aminek része. Tükröznie kell, ami rávetül.”
A könyv kapcsán sok helyen olvastam azt, hogy nehezen indul, és sokan már az elején feladják. Tény, hogy tényleg nehéz felvenni a fonalat, hiszen rengeteg az ismeretlen fogalom már az első oldalakon is, azonban így, hogy a filmet már láttam, jóval könnyebben vettem azt az akadályt, és csak viszonylag ritkán kellett hátralapoznom az egyébként rendkívül hasznos szószedethez. Ugyanakkor kétségkívül lassan haladtam a könyvvel, mely ugyanakkor teljesen ugyanazt a hangulatot hozta számomra, amit a filmben annyira szerettem. Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy elmondjam, a film valóban igazán jól és pontosan dolgozta fel a történetet, és bár nyilván nem tud minden érzést ugyanúgy közvetíteni, mint egy könyv, nagyon közel áll hozzá, miközben véleményem szerint a karaktereket is remekül eltalálta, különösen Paulét.
Paul ugyanis rettenetesen összetett karakter, aki lényegében egy teljes felnövéstörténeten átmegy a regény során, és egy kisfiúból egy egész nemzet reménysége, sőt, jóval több lesz belőle. Óriási utat jár be, hiszen egy védett, biztonságos közegből indul, és bár tanul harcolni, valójában nincs saját képességei tudatában egészen addig, amíg végzetesen rájuk nem szorul. Már a kötet legelején kiderül, hogy Paul igazán különleges: nemcsak olyan fiú, akinek megszületését a Bene Jesserit évszázados munkája és a vérvonalak tudatos keresztezése előzte meg, de emellett egy emberi számítógép, egy úgynevezett mentát, aki ráadásul képes egészen különleges módon a jövőbe látni. Éppen ez a jövőbe látás okoz sok feszültséget Paulban, aki emiatt látja, hogy miket fog tenni, és hova sodorja a homokbolygó, az Arrakis népét. Érdekes ugyanakkor, hogy a fontos fordulópontokat Paul gyakran nem látja előre, így az események irányba állítása nem egyszerű a számára, miközben folyamatosan szembesülnie kell a rossz döntései következményeivel.
Paul mellett sok fontos, és sokdimenziós karakter bukkan még fel a könyvben, akiknek nagyon izgalmas felismerni a motivációjukat, ám a karakterek részletes leírása helyett inkább a Herbert által felépített elképesztő világról szeretnék még egy kicsit írni. Én ugyanis sosem találkoztam még olyan világgal, amely a Dűnéhez hasonlóan kidolgozott lenne: elég, ha csak azt említem, hogy A Dűne végén függelékekben oldalakon keresztül olvashatunk az Arrakish, a regény fő helyszínéül szolgáló bolygó ökológiájáról. De nemcsak a helyszín ilyen kivételesen jó dokumentált: A Dűne egy tökéletesen felépített vallást kap, és kidolgozott történelmet, melyet szintén egy függelékből ismerhetünk meg jobban, ám magából a regényből is rengeteg minden kiderül. Úgy tűnik, Frank Herbert semmit sem bízott a véletlenre, és a világa minden vonatkozásáról pontos képet ad az olvasónak, ebből pedig természetesen a politika sem maradhatott ki. Ez utóbbi azért is fontos, mert Paul kibételes politikai érzékkel rendelkezik – sok más mellett -, képességeinek köszönhetően pedig remekül el tudja helyezni magát és másokat is a hatalom szövevényes hálójában. Az olvasó pedig nemcsak az ő, hanem mások szemszögén keresztül is bepillantást nyerhet abba, hogy hogyan is működik ez a bolygókon átívelő, különös és izgalmas birodalom, melynek mozgatója a titokzatos fűszer, és az, aki ezt az anyagot birtokolja.
„Az Arrakis megtanítja az embert a késes gondolkodásra – hogy ami nem teljes, azt levágja, és azt mondja:
Immár teljes, mert itt végződik!”
Talán már ennyiből is látszik, hogy mennyire sokrétű és komplex mű A Dűne, mely emellett ráadásul egy igazán nagyívű, évtizedeket átölelő történetet mesél el. Nem mondom hát, hogy a regény könnyű olvasmány lenne, sőt, kifejezetten nehezen adja magát, ám aki veszi a fáradtságot, hogy beleássa magát ebbe a világba, az garantáltan meg fogja találni a számításait Frank Herbert klasszikusában. Emellett én kifejezetten biztatok mindenkit Denis Villeneuve filmjének megnézésére is, mely nélkül én magam talán sosem váltam volna részesévé ennek a különös világnak, mely elgondolkoztatott, elvarázsolt és lenyűgözött. Hamarosan pedig folytatom a sorozatot a második résszel, hiszen Paul kalandjai még közel sem zárultak le!
Értékelés:
