Vivien Holloway: Végtelen horizont

Fülszöveg:

Becky ​Dwyer három évvel ezelőtt hozott egy rossz döntést, és most eljött az idő, hogy megfizesse az árát.

Egy olyan világban, ahol az elektromosság csak háromezer méteres magasság felett elérhető, a légjárók biztosítják a kereskedelem áramlását. 
Becky egész életét nagybátyja, Duke Barton hajóján töltötte, és soha nem is tervezte, hogy ezen változtatni fog. Három évvel ezelőtt azonban üzletet kötött a kétes hírnevű Nick Mattockkal, aki most behajtja a lányon a tartozását. 
A műszerészlány hirtelen sokkal távolabb kerül az otthontól, mint azt valaha képzelte volna. Eddigi kényelmes világa darabokra hullik. Helyt kell állnia egy olyan legénység tagjaként, melynek legalább a fele hajdani kalózokból áll, miközben megpróbál megtenni mindent, hogy visszajuthasson a nagybátyjához. 
Azonban kénytelen ráébredni, hogy ez koránt sem lesz olyan egyszerű, és nem csak azért, mert Nick minden lépését szemmel tartja. Hamarosan nem csak az ő, de Duke élete is veszélybe kerül, és megoldást kell találnia, ha nem akarja elveszíteni azokat, akiket szeret.

Az utóbbi időben sajnos kevesebb időm volt olvasni, de remélhetőleg ennek az időszaknak vége, és ismét visszatérek a könyvekhez. Ez a visszatérés Vivien Holloway könyvével kezdődött, és azt kell mondanom, jobb könyvet nem is választhattam volna, mert olyannyira rákattantam erre a regényre, mint egy jó ideje semmire: egész nap azt vártam, hogy végre újra a kezembe vehessem a könyvet. Az élményért már most köszönet a 11. Mini-könyvklubnak, mert enélkül nem vettem volna a kezembe a Végtelen horizontot.

Ha objektíven akarnám értékelni ezt a könyvet, akkor nem mehetnék el a hibái mellett: Becky tetteinek nem mindig értettem a motivációját, néha túl gyorsan éreztem azt is, ahogyan változnak az érzelmei. Sok sablon karakter volt a regényben, akiknek a nevét a könyv végére sem tudtam megjegyezni, vagy megkülönböztetni őket. A világépítés ugyan nem volt rossz, de kicsit több információt is vártam volna a III. világháborúról, a földi életről, és hogy milyen más lehetőségek vannak még a hajózáson kívül. A könyv elején arra gondoltam, hogy akár a tengeren is játszódhatna a regény, és akkor hagyhattuk volna az egész háborút, meg bombát, de ahogy haladtam előre, egyre inkább éreztem, hogy mégiscsak jó, hogy egy ilyen fantasyvilágban játszódik a történet. Tetszett, ahogy az író elérte, hogy egyszerre legyünk a múltban – ahol nincs áram – és a jövőben – ahol lézerfegyverekkel lövöldöznek.

„Akárhogy is, világunk újra felépítette önmagát, az élet sem nehezebb, sem könnyebb nem lett, mint a háború előtt. Mindössze megváltozott. A változás azonban olykor elkerülhetetlen.”

Ezzel le is tudtam minden negatívumot, amit el lehet mondani, a Végtelen horizontról, és rátérhetünk arra, hogy végeredményben mennyire imádtam a könyvet. A regénynek ugyanis elképesztően izgalmas cselekménye volt, már az első oldalaktól kezdve. Azonban nemcsak a lövöldözések és összecsapások – földön és vízen egyaránt – teszik ezt a könyvet nagyon izgalmassá, hanem az is, ahogy szépen, fokozatosan megtudjuk, hogy mi is áll az egész cselekmény hátterében. Ezek miatt volt aztán olyan érzésem, hogy nem bírok megválni a könyvtől.

Mivel szeretem az erős női karaktereket, a főszereplő, Becky is szimpatikus volt, és valóban látni lehetett némi fejlődést a karakterében a regény végére, azonban sokkal látványosabb volt Nick jellemfejlődése, és be kell vallanom, nekem ő volt a kedvencem a regényben. No meg persze Duke, akivel ugyan nem találkozunk sokat a regényben, de Becky emlékeit látva szinte már nekünk is hiányzik a férfi. Ezek a szereplők mind pozitív karakterek – bár Nick esetében ez nem mindig egyértelmű – akikkel szemben a negatív, nagyon gonosz szereplők állnak, közülük is kiemelkedik Garrahy, bár tény, hogy neki is megvannak a motivációi. Az egyetlen szereplő, akivel kapcsolatban kettős érzésünk lehet, az Jun, az ő karaktere nagyon érdekes a regényben, nem véletlen, hogy a Vérvörös horizontban (kiegészítő kötet) a regényhez kapcsolódó két novella közül az egyik őt állítja főszerepbe.

„– Most először hívtál kapitánynak úgy, hogy nem tűnt sértésnek.
A szememet forgattam, de viszonoztam a mosolyát.
– Csak véletlen volt, legközelebb jobban odafigyelek.”

A könyv igazi erőssége nem a karakterekben, de még csak nem is világépítésben rejlik véleményem szerint, hanem az izgalmas cselekményben, ami a székéhez szegezi az olvasót. Sajnálom, hogy csak egy kiegészítő novelláskötet kapcsolódik már csak hozzá, az ilyen jó történetekből lehetne igazán jó trilógiákat írni, bár az is lehet, hogy ez a történet mégis így tökéletes, magában. Aki szereti az izgalmas kalandregényeket és fantasykat, mindenképpen olvassa el a Végtelen horizontot is! Bár tudom, hogy nem volt hibátlan, mégsem tudok 5 pontnál kevesebbet adni rá, annyira szerettem olvasni!

Értékelés: