Értékelés
-
Lev Grossman: A varázslók
Fülszöveg: A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat. A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg.…
-
Steena Holmes: Emma nyomában
Fülszöveg: (kicsit spoileres!) Megan a harmadik születésnapján látta utoljára a legkisebb lányát, Emmát. Azóta két év telt el, de ő még most is valamennyi szőke kislány arcában a saját lányát véli megpillantani – az élelmiszerboltban, autók ablakában, az orvosnál. Mindenáron meg akarja találni, csakhogy eltökéltsége lassan rögeszmévé válik. Ugyanabban a kisvárosban él a nyugdíjas Jack, aki bolondul kis unokájáért, Emmie-ért. Ám örömét megzavarja felesége, Dottie viselkedése, titkolózása Emmie-vel és a gyermek édesanyjával, Maryvel kapcsolatosan. Dottie-n az időskori elbutulás egyre jobban elhatalmasodik, és Jack képtelen nem gondolni arra, hogy felesége valami sötét titkot rejteget előle. Jack és Megan története a kisvárosban évente megrendezett vásár alkalmával fonódik össze, ahol Megan véletlenül lefényképezi a kislányt és…
-
Paige Toon: Egy darab a szívemből
Fülszöveg: A munkájában sikeres Bridget igazán mozgalmas életet él: utazási beszámolók írójaként számtalan helyen megfordult, és bejárta a világot, azt a férfit azonban, akit teljes szívéből szerethetne, még nem találta meg. Úgy érzi, erre csak akkor van esélye, ha a szíve apró darabkáit, amelyeket élete során elosztogatott, vissza tudja szerezni egykori szerelmeitől. Kalandjait egy blogon dokumentálja, amelyből idővel könyvet szeretne írni, ám amikor szembesül a kiadók érdektelenségével, elvállal egy munkát, amely új útra tereli az egész vállalkozását. Amikor Nicole Dupré váratlanul meghal, egy bestsellert és egy félkész folytatást hagy maga után – ennek a befejezésével bízzák meg Bridgetet. A lány hálás a lehetőségért, mert abban reménykedik, hogy így hasznos kapcsolatokra…
-
Lisa Wingate: Elrabolt életek + a könyv mögött álló történet (képekkel!)
Fülszöveg: Memphis, 1939 A tizenkét éves Rill Foss és négy kisebb testvére szegénységben, de nagy szeretetben él szüleivel a Mississippi egyik lakóhajóján. A szülők távollétében Rill vigyáz a kistestvéreire, ám egyszer csak idegenek jelennek meg, hogy a gyerekeket a tennessee-i árvaházba vigyék. Bár hitegetik őket, hogy rövidesen hazatérhetnek, a kislány hamar rájön, hogy ez hazugság. Más sorsot szánnak nekik… Dél-Karolina, napjainkban Avery Stafford gazdag és kiváltságos családban született, s mindent megkapott az élettől. Szövetségi ügyészként dolgozik, a karrierje szépen ível felfelé, ám súlyosan beteg édesapja miatt egy időre haza kell térnie a szülői házba. Egy véletlen találkozás azonban kényes kérdéseket vet fel benne, és Averynek nem marad más választása, mint hogy elinduljon a…
-
John Green: Alaska nyomában
Fülszöveg: A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz. Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja. John Green Alabamában járt bentlakásos iskolába, amely nem sokban különbözött az Alaska nyomában Culver Creekjétől. Az Alaska nyomában az első regénye. Bár több művének láttam a filmadaptációját, az Alaska nyomában az első könyvem John Greentől, de talán…
-
Téboly és szerelem – Emily Brontë és az Üvöltő szelek
Éppen kétszáz éve, 1818. július 30-én született meg a világirodalom egyik legkülönlegesebb női írója, Emily Brontë. Emily és nővérei Anne és Charlotte, valamint fiútestvérük az anyjuk halála után azzal töltötték az idejüket, hogy képzeletbeli birodalmakat találtak ki és történeteket írtak hozzájuk. Így kezdődött mindhármuk írói karriere. Emily azonban teljesen más, mint a nővérei, csupán egy regénye jelent meg, az Üvöltő szelek, mely olyan elemi erőt – szenvedélyt és szerelmet – mutat be, ami előtt a kortársak, de még a későbbi olvasók is értetlenül állnak. A regény először 1847-ben jelent meg, de Emily nem a saját neve alatt, Ellis Bell álnév alatt publikálta. Azóta számtalan kiadást megért és rengeteg nyelvre lefordították.…
-
Martha Wells: Kritikus rendszerhiba
Fülszöveg: A jövő emberisége felett nagyvállalatok uralkodnak, minden egyes bolygóközi küldetést csak a cég szerelhet fel, és csak ők hagyhatják jóvá. A felfedező csapatok saját biztonságuk szavatolása érdekében mindig a cég által delegált biztonsági androidok társaságában utaznak. Sajnos egy olyan társadalomban, ahol a szerződéseket rendszerint az nyeri el, aki a legalacsonyabb összegért bármit elvállal, a biztonság nem éppen elsődleges tényező. Mint például azon a távoli bolygón, ahol egy csapat tudós éppen felszíni vizsgálatokat végez a céges biztonsági droid felügyelete alatt. Ez a BiztEgység azonban már korábban feltörte saját vezérmodulját, és öntudatra ébredt. Magára csak Az Öldöklőként gondol – bár ezt azért nem hangoztatná, ha megkérdeznék. Az embereket viszont mélyen lenézi, és csak arra…
-
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
Fülszöveg: Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne? Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy „méltó” legyen Daisyhez és…
-
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
Fülszöveg: Családi titkok, testvérféltékenység, politikai fondorlatok és társadalmi feszültségek, ígéretek és árulások, „veszteség és fájdalom, emlékezés és sóvárgás” kavarognak Atwood nagyszerű új regényében, amelynek egyik cselekményszála az első világháború előtt felemelkedett gyáros dinasztia hanyatlását állítja elénk. Az írónőt joggal dicsérik azért, hogy mesterien képes az egyéni sorsok összetettségét a történelem fordulataival összeszőni. A Chase család sorsára döntő befolyást gyakorolt az első világháború, a gazdasági válság és a politikai boszorkányüldözés, a végső tragédia azonban éppen ennyire az emberi gyarlóság, kapzsiság és szenvedély következménye. A nyolcvan felett járó, szívbeteg Iris Chase Griffen huszonöt esztendős, különc, nem evilági húga, Laura öngyilkosságát és a neki tulajdonított, A vak bérgyilkos című regény posztumusz kiadását követően…
-
Nicolas Barreau: A nő mosolya
Fülszöveg: Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha… Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte… Sokat gondolkoztam rajta, hogy hogyan is vélekedjek erről a könyvről, mert egy könnyed szerelmi történettől nyilvánvalóan nem…
-
Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána – értékelés és elmélkedés a könyvről
Fülszöveg: Néhány hét alatt bejárható tartomány a világ, amelynek határán túl megzavarodik a valóság. Abe Kaledon, a fiatal tudós ezt a különös sávot kutatja, ám elmélete a határ természetéről felborítja a tartomány szívének, Sadness Springs városának kényes hatalmi egyensúlyát. A melankólia forrásaira épült városban a munkások és vezetők, emberek és hártyások között feszülő ellentét forrpontra jut: Abe felfedezése és a titokzatos iparmágnás, Gustavo Omerigo expedíciója olyan titkokat szabadít el, amelyeket nem lehet többé elrejteni. Nagyon mély benyomást tett rám Lőrinczy Judit gyönyörű borítójú második könyve, az Elveszett Gondvána, de kettős érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, ugyanis egyszerre magával ragadott és összezavart. Bár az első néhány lap után úgy éreztem, hogy…