Egyéb

Októberi LightBubble doboz!

Már hetek óta tűkön ülve vártam a BubbleBook októberi Light dobozára, és sajnos egy hét csúszást is ki kellett bírnom, ráadásul csak szombaton tudtam átvenni péntek helyett, de most végre megkaptam, és teljesen lenyűgözött, amit a dobozban találtam. Az októberi téma a Kárhozottak nevet viseli. Innentől spoileresen folytatom.

📚

Az ehavi doboz igazán színes-szagos kis csomag lett, ugyanis az ajándékokat borító, gyönyörű lila csomagolópapír után egyből az tűnt fel, hogy finom levendula illat árad valamiből. Hamarosan meg is találtam az illat forrását egy lila szappan személyében. Az illatos kis meglepetés egy Yamuna márkájú, levendulás, hidegen sajtolt növényi szappan volt, és a magam részéről nagyon örültem neki, mert már régóta szemezek a Yamuna-szappanokkal, amik azonban egyáltalán nem olcsóak. Nekem az illat is nagyon bejött, úgyhogy ezt az ajándékot biztosan elhasználom.

dav

A következő dolognak azonban még ennél is jobban örültem, ugyanis egy direkt a könyvhöz készült Világok lángja gyertyát találtam másodikként a csomagban. Ezen a ponton egyértelművé vált az is, hogy milyen könyv lapul a dobozban: Ed McDonald: Éjszárny című grimdark fantasyját választotta a csapat. A könyvet mér régóta figyeltem, és mindenképpen be akartam szerezni (itt többek között róla is olvashattok). A doboz témájából és a leírásból erősen lehetett sejteni, hogy ez a könyv kerül bele, és nagyon örülök, hogy végül így lett. A kötet egy gyönyörű könyvvászonban érkezett, és egy idézetes könyvjelző is tartozott hozzá. A lapok között pedig összesen 10 post-it található, rajtuk a szerző jegyzetei az adott részekhez.

dav

dav

A gyertyára visszatérve, nagyon boldog voltam, hogy épp a Világok lángjától sikerült beszerezniük, ugyanis egy ideje már szemezek a gyönyörű, könyves gyertyáikkal. Ez a darab egy ámbra, dohány, édesgyökér és puskapor illatú különlegesség, és máris imádom szagolgatni!

IMG_20181020_151058.jpg

A dobozban helyet kapott még egy gyönyörű, vintage füzet is, amivel az egyetlen problémám, hogy négyzetrácsos, így nem olyan jó írni bele, de talán ennyi kellemetlenséget még el tudok viselni. Emellett egy kis üvegcsében fekete tintát is találtam, ami előtt azonban egy kicsit értetlenül álltam. Ugyan a témakártya szerint fontos szerepe lesz a tintának a történetben, kicsit feleslegesnek érzem ezt az ajándékot, úgy esetleg jobb lehetett volna, ha egy töltőtollat is tesznek mellé, hogy legalább használni tudjuk rendesen.

dav

A dobozban viszonylag sok papír elem is volt, de nem éreztem feleslegesnek őket, hiszen a csomag tartalmát felsoroló kártya mellett egy írói levél Ed McDonaldtól, és egy csodálatos rajz is része az ajándékoknak. Utóbbit a kísérőlevél szerint maga az író grafikusa készítette, és Kárhozatot ábrázolja.

img_20181020_150926.jpgEz lenne hát az októberi BubbleBook doboz, aminek szinte minden eleme tökéletesre sikerült, hiszen mindent tudok majd használni, és amit mégsem, az a polcom dísze lehet majd. Ár-érték arányban is jól teljesített a doboz, mert a gyertya és a szappan is drágább darab, ha a boltban vesszük meg. Nekem az egyik kedvencem lett ez a csomag!

hdr