Terry Brooks: Shannara kardja

Fülszöveg:

Négyföld békéjét irdatlan erő fenyegeti. Brona, a legendás Boszorkány­mester visszatért, és készen áll, hogy leigázza a szabad fajokat. Egyetlen fegyver állíthatja meg: a legendás Shannara Kardja – ám azt kizárólag az egykor élt elf király, Jerle Shannara leszármazottja forgathatja. A vérvonalnak mostanra csupán egyetlen örököse maradt: Shea Omshford, a fiatal félelf, aki békében él Árnyasvölgyben… legalábbis amíg fel nem bukkan Allanon, az utolsó druida, hogy feladatáról tájékoztassa, és meg nem érkeznek Brona Koponyahordozói, akik az életére törnek.
Shea anélkül indul útnak, hogy sejtené, hogyan használhatná a Kardot. Miközben bátyjával, Flickkel és barátjával, Menionnal a fegyver keresésére indul, Brona összegyűjti és elküldi a seregeit. Bármiféle késlekedés nem csupán Shea és társai, de egész Négyföld pusztulásához vezethet…

Amikor megtudtam, hogy a Delta Vision elkezdi kiadni Terry Brooks kultikus regénysorozatát, a Shannarát, nagyon boldog voltam, mert a sorozat megismerése óta el akartam olvasni a – magyarul szinte fellelhetetlen – könyveket. A Shannara világa több, mint harminc kötetből áll, ennek első ciklusa az eredeti trilógia és az ehhez tartozó előzménykötet, melyek már olvashatóak magyarul új kiadásban is. Az első kötet a Shannara kardja, mely egy önmagában is monumentális, 800 oldalas regény. Ez a hossz az oka, hogy eddig nem vettem a kezembe a könyvet, azonban most úgy döntöttem, hogy itt az ideje belevágni a sorozatba!

A Shannara kardja valamikor a távoli jövőben játszódik, amikor már új értelmes fajok élnek a földön az ember mellett, aki háborúskodásával csaknem kipusztította önmagát, és a középkorba taszította vissza a bolygót. Ez a brilliáns alaphelyzet áll a mágiával és harccal megfűszerezett történet hátterében. A regény főszereplője Shea Ohmsford, aki egy eldugott kis faluban, Árnyasvölgyben él, és nem is tervez kimozdulni innen, amíg egy titkos utazó meg nem keresi, és el nem mondja neki, hogy rajta áll a világ megmentése. Shea ezután a testvére, és egy sebtében összeállított csapat társaságában nekivág, hogy átszelje Négyföldet, és Shannara kardjával megpróbálja legyőzni a veszedelmes Boszorkánymestert.

A mű észrevehetően hajaz A gyűrűk urára, ami a könyv keletkezésének idejében – talán még ma is – etalonnak számított fantasztikus irodalomban, ami szerintem elnézhető, ha figyelembe vesszük, hogy Brooks a hetvenes években nem sok helyről meríthetett, és remélhetőleg a sorozat következő köteteiben végleg eltávolodik a nagy elődtől a Shannara világa.

A regény bővelkedik kalandokban, szinte folyamatosan újabb és újabb bajba kerülnek a szereplők, így nincs időnk unatkozni. Azonban igazán akkor válik izgalmassá a történet, amikor az útitársak szétszakadnak, és külön-külön próbálják megmenteni a világot. Ezután nő a tét – a hősök itt már veszélyesebb kalandokba kerülnek, és az életük is egyre nagyobb veszélyben forog, ugyanakkor a téma is szerteágazóbb lesz, és a vándorlás veszélyei mellett helyet kap a szerelem, a politikai csatározások, a család jelentősége, a király népért való felelőssége, a háború és a barátság. Mire idáig jutottunk, már megkedveltem a szereplőket, ezért a kalandjaik külön-külön is izgalmasak voltak, és mindannyiukért izgultam.

A karakterek is egészen jól el lettek találva, külön kiemelném Shea vívódó karakterét, aki egyértelműen nem egy hőstípus, ezért nehezen tud megfelelni a rá háruló kötelességnek. Ráadásul a bűntudat is gyötri, hiszen egy csapat ember érte kockáztatja az életét, miközben egyáltalán nem biztos, hogy elég bátor és ügyes lesz, hogy megmentse a világot. Kedveltem még Allanont is, aki akár az antihősök előképe is lehetne, hiszen a zord külseje nemcsak pozitív személyiségjegyeket takar – gondoljunk csak arra, hogy beküldi a védtelen Flicket a gnómok táborába, ami valószínűleg a halált jelenti neki. A csoport többi tagja kevésbé tett rám mély benyomást, a két herceg alapvetően hasonló karakter – bár Balinor kétségkívül jobban fel van készülve a trónra lépésre, mint Menion Leah, Flicket elsősorban az határozza meg, hogy mennyire szereti a testvérét, a két elf  pedig csak elenyésző szerepet kapott az események folyásában. Talán érdemes még megemlíteni Panamon Creelt, aki szintén egyfajta antihős, vívódó személyiség, ugyanakkor néhány humoros pillanatot is köszönhetünk neki.

„Panamon Creel valószínűleg már sohasem változik. Nem érti meg, hogy lehet másképp élni, és nem is akarja megérteni. Kizárólag azokat tartja értelmes embereknek, akik áprilist járatnak a világgal, és erőszakkal szerzik meg, amire szükségük van. Mégis, a barátság még egy tolvaj számára is drága kincs, amit nem lehet csak úgy eldobni.”

Ami viszont nagy szívfájdalmam ezzel a regénnyel kapcsolatban, az a nők egyértelmű hiánya, szinte hihetetlen, hogy Brooks úgy írta meg a könyv első 500 oldalát, hogy egy pillanatra sem jelenik meg a történetben női szereplő – még említés szintjén sem nagyon. Ráadásul amikor végre megjelenik egy női szereplő – és végre a női nem is bizonyíthatna – akkor is elenyészően kevés szerep jut neki, legfeljebb csak annyi, hogy a férfiak áhítozzanak utána. Nyilván közrejátszik a nők hiányában az, hogy nem egy mai regényről beszélünk – 1977-ben jelent meg a könyv – de az egyik nem ennyire feltűnő kizárása a történetből csakis tudatos lehet, ami miatt nagyon szomorú vagyok. A többi könyvben elméletileg már több szerep jut a nőknek, és bízom benne, hogy kissé vagányabb karakterekkel is találkozhatunk, mert így eléggé fáj a szívem a sorozatért.

Mivel a regény elképesztően hosszú, felmerülhet a kérdés, hogy a tartalom igényli-e ezt a hosszt. Bár tényleg rengeteg minden történik a könyvben, és sok izgalmas helyzettel találkozhat az olvasó, be kell vallanom, hogy egy kissé túlírt bizonyos helyeken a Shannara kardja. Nem mintha nem tetszene a szinte szépirodalmi igényességű nyelvezet – ezt imádtam, de néha úgy éreztem, hogy kissé elveszünk a részletekben, és talán egy-két kevésbé sorsfordító kaland is kimaradhatott volna az olvasó figyelmének folyamatos fenntartása érdekében. A regény második része egyértelműen sokkal erősebb volt ebből a szempontból – kevesebbszer éreztem, hogy csak az oldalak pörögnek, az események nem.

„Miféle világ ez, amely tűri ezt az iszonytató igazságtalanságot, hogy a jókat mindenüktől megfosszák, és értelmetlen halálukban a gonoszság és a gyűlölködés lélektelen fajzatai kéjelegjenek?”

Mindent összevetve nagyon szerettem a Shannara kardját, a világ, amiben a történet játszódik, igazán magával ragadt, és a rengeteg kaland nem hagyott sokáig unatkozni. A néhány unalmasabb rész ellenére még adnék öt csillagot a regénynek, de a nők hiánya felett nem tudok eltekinteni. Ennek ellenére mindenképpen ajánlom a regényt mindazoknak, akik szeretik a fantasykat, mert egy igazi klasszikusról beszélünk, és mert egy nagyívű, izgalmas regényt tartalmaz ez az első látásra ijesztően vaskos kötet.

Értékelés:

A regény második kötetéből készült egy szuper sorozat is: