Értékelés

David Attenborough: Egy élet a bolygónkon

Fülszöveg:

Kilencvennégy ​éves vagyok. Rendkívüli élet jutott osztályrészemül; csak most kezdem felismerni, hogy mennyire rendkívüli.

Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen, őseredeti természet vesz körül – ez azonban nem volt egyéb, mint illúzió. Korunk nagy tragédiája – az érintetlen természeti környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás csökkenése – alig észrevehetően nap mint nap itt zajlik körülöttünk.

Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak. Az Egy élet a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk helyrehozni ezt a tévedést.

Ma még – utoljára – van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk.

Csak akarnunk kell.

Földünkön az élővilággal osztozunk, mely az elképzelhető legcsodálatosabb, évmilliárdok alatt kialakult létfenntartó rendszer. Bolygónk stabilitása azonban megingott, miközben a biológiai sokféleség vészesen lecsökkent – a kettő ugyanis szorosan összefügg. Helyre kell állítanunk a biodiverzitást, amit oly kíméletlenül pusztítottunk. Ez az egyetlen kiút a magunk által előidézett válságból. Vissza kell vadítanunk a világot.

A könyvhöz kapcsolódó film, Egy élet a bolygónkon címmel, a Netflixen látható.


David Attenborough nagyszabású könyvét a bolygónk megóvásáról már szinte minden könyves blogger és vlogger olvasta az utóbbi években, én azonban sokáig nem éreztem késztetést a kötet elolvasására, mert a környezetszennyezésről és a bolygónk jövőjéről szóló elmélkedések mindig nagyon rossz érzéssel töltenek el, miközben azt is tudom, hogy én magam sem folytatok eléggé zöld életmódot – annak ellenére, hogy az utóbbi években még fejlődtem is ebben. Ugyanakkor mostanában egyre inkább elkezdtem a nonfiction könyvek felé fordulni, sőt, még a természetfilmekre is rákaptam, így végül megrendeltem David Attenborough könyvét is, amit szinte azonnal el is olvastam. Jelen pillanatban már nem sok helyen kapható egyébként a kötet, így javaslom, hogy ha ti is beszereznétek, akkor ne várjatok sokáig!

David Attenborough / Forrás: Wikipédia
David Attenborough / Forrás: Wikipédia

Az Egy élet bolygónkon egy fantasztikusan felépített, nagyon olvasmányos kötet, mely jól bizonyítja, hogy David Attenborough nemcsak a képernyőn, hanem írásban is zseniális mesélő. A kötet első része ugyanis Attenborough életének, karrierének fontosabb állomásait mutatja be, és arról számol be, hogy hogyan került különleges kapcsolatba a természettel. És miközben a fejezetekben végigkövethetjük, hogy hogyan járta be a világot Attenborough, és miként készültek el legendás dokumentumfilmjei, azt is láthatjuk, hogy szembesült a Attenborough és stábja azzal, hogy a környezet napról napra pusztul: az erdők egyre kisebbek és kisebbek lesznek, a korallzátonyok egymás után fehérednek el, az állatok pedig egyre kevesebben lesznek, és a megmaradtaknak is egyre nehezebb a boldogulás. Például gondoltad volna, hogy a jegesmedvék évről évre kisebbek és betegesebbek, mert a rövidebb telek miatt lerövidül a vadászidényük, így a kicsinyek alultápláltan nőnek fel?

Mindeközben számok formájában is nyomon követhettük a Föld aktuális helyzetét, az Attenborough történetét elmesélő fejezetek elején ugyanis feltünteti, hogy az adott események idején mekkora volt a Föld népessége, a légkör szén-dioxid-tartalma és az érintetlen területek aránya a bolygónkon. Összehasonlításképp: 1937-ben, Attenborough gyermekkorában a Föld népessége csupán 2,3 milliárd volt, ám ez a szám 2011-re elérte a 7 milliárdot.

Föld, Bolygó, Hely, Világ, VilágegyetemAz első fejezet után, melyből a bolygónk csodáit és Attenborough felfedezéseit ismerhetjük meg, a szerző egy nagyon rövid részben azt vázolja fel, hogy mi fog történni a következő évtizedekben, ha nem változtatunk. Annak ellenére, hogy elborzasztó, milyen szörnyűségek fognak bekövetkezni akár már néhány év múlva, Attenborough becslései még csak nem is tartoznak a legpesszimistábbak közé. És bár természetesen nem lehet minden jelenséget egyértelműen megjósolni, azt biztosan láthatjuk, hogy már a mi életünkben szörnyű változások fognak végbe menni, ha az emberiség nem tud változtatni.

Szerencsére Attenborough nem hagy minket kétségek között, és felvázolja azt is, hogy hogyan lehetne elejét venni a katasztrófának: vissza kell vadítani a Földet. A szerző nem ad túl sok gyakorlati tanácsot a környezettudatos életmódhoz – ezekkel úgyis tele van az internet – ehelyett a nagy összefüggéseket igyekszik megvilágítani, és olyan megoldásokat javasolni, melyek tényleg megoldják a problémáinkat. És bár ezek nagyrészt az államokon múlnak, azért mi is tehetünk apró lépéseket, például azzal, ha csak felelős halgazdálkodásból származó halat vásárolunk, vagy kevesebb húst fogyasztunk. Apropó, hús: tudtátok, hogy ha összeadjuk a világ minden állatának testtömegét (az embert is beleszámítva), akkor ennek 60%-át azok az állatok teszik ki, amelyeket elfogyasztunk?

A megoldás tehát adott, és néhány inspiráló ember vagy vállalat már nem keveset tett azért, hogy az emberiség elindulhasson egy fenntarthatóbb élet felé. Nincs más hátra tehát, mint hogy beálljunk ezek mögé a kezdeményezések mögé, és ahol tudjuk, mi magunk is igyekezzünk kicsinyíteni az ökológiai lábnyomunkat. Ha egy napon elegen leszünk, talán valódi változásokat is elérhetünk a világban – még mielőtt késő lenne.

Értékelés:

Rating: 5 out of 5.