Paola Peretti: Én és a cseresznyefa

Az Én és a cseresznyefa fülszövege:

Mafalda ​kilenc éves, nagy, vastag, sárga keretes szemüveget visel, és kívülről fújja Italo Calvino művét, A fára mászó báró kalandjait. Elszökik a tanárai elől, és felmászik az iskola bejáratánál álló cseresznyefára Ottimóval, hűséges, tarka macskájával együtt, aki mindenhová követi. Arról álmodozik, hogy egyszer majd felköltözik erre a fára, ám néhány hónap múlva nem fogja már látni, mert a szeme fénye napról napra kihunyóban van: lassacskán megvakul. Kíváncsi kislány, és megrémíti az a gondolat, hogy sötétben fog maradni, ezért naplót vezet, amelyben feljegyzi azokat a dolgokat, amelyeket már nem fog tudni többé csinálni, mint például megszámolni a csillagokat vagy épp focizni Filippóval, az iskola legrosszabb gyerekével, aki csak vele hajlandó szóba állni. A családja és a barátai segítségével Mafalda megérti, hogy másképpen is lehetséges látni. A virágok illatából megtanulja megmérni a távolságot, amely a cseresznyefától elválasztja, és új lista írásába fog: feljegyzi azokat a dolgokat, amelyek fontosak neki, és amelyeket továbbra is tud csinálni. Ez a kis Mafalda története, de egyúttal Paola Perettié is, a magával ragadó erővel bíró írónőé, aki meg akarta írni az első regényét, amikor megtudta, hogy súlyos szembetegsége van. Ez a könyv megtanít látni azt, ami még nincs, és harcolni az álmainkért.

---

Néhány évvel ezelőtt jelent meg Paola Peretti ifjúsági regénye, az Én és a cseresznyefa, mely már akkor felkeltette az érdeklődésem, és mivel számos bloggertársam értékelte nagyra a kötetet, így hosszabb távon is a várólistámon maradt. Végül a Vintedről sikerült beszereznem nagyon kedvező áron a kötetet, és mivel eléggé rövidke, egy este alatt el is olvastam. Sok mindent mond és sejtet a fülszöveg, és valóban egy nagyon szívbe markoló történetet mesél el Paola Peretti, én azonban nem elsősorban a fiataloknak, hanem a felnőtteknek ajánlanám a kötetet.

A regény főszereplője Mafalda, egy kilenc éves kislány, aki tudja, hogy egy veleszületett szembetegsége van, ami miatt előbb-utóbb el fogja veszíteni a látását, „sötétben marad”. Az egész regény a kislány szemszögéből íródott, akivel ugyan a felnőttek nem sokat beszélnek arról, hogy hamarosan el fogja veszíteni a látását, Mafalda azonban pontosan érzi ezt abból, hogy egyre többet járnak orvoshoz, és a szülei apró gesztusaiból. Mafalda nagyjából átlagos kislány: szeret olvasni, focizni, szereti az iskola előtt lévő cseresznyefát, és fél, hogy a sötétben marad, fél attól, hogy el kell költözniük, és hogy azután már nem csinálhat majd egy csomó mindent.

„Felmászok az ágyra, és a fejemre húzom a takarót. A sötétség nem ajtó és ablak nélküli szoba. A sötétség egy szörny, aki megeszi az összes fekete olívabogyódat és minden álmodat.”

Ezen a ponton azt hiszem, érdemes elmondanom, hogy a látás elvesztése számomra egy nagyon nagy félelem, így különösen mélyen érintett végigkövetni Mafalda vívódásait. A könyv lényegében egy visszaszámlálás, ugyanis a fejezetek címe mindig azt jelöli, hogy hány lépésről látja még Mafalda az iskolai cseresznyefát. Közben pedig rengeteg szomorú, vagy épp hidegrázós jelenet mutatja be a kislány mindennapjait: ilyen például a focimeccs, ahol Mafalda rájön, hogy már nem látja a labdát, így nem is játszhat többet.

Mindezek ellenére az Én és a cseresznyefa nem nyomasztó, inkább csak szomorú. Mafalda egyik legjobb barátja az iskolai portás, Estella, aki maga is küzd valamilyen problémával, de azt, hogy pontosan mivel, a könyv végéig csak sejthetjük, hiszen Mafaldát nem avatja be. Ugyanakkor a nő rengeteget beszélget a kislánnyal, és igyekszik segíteni neki, hogy megtalálja az élet azon dolgait, amikről nem kell lemondania, és amelyek fontosabbak azoknál, amelyeket elveszít. Estella nagyon izgalmas, titokzatos és szomorú karakter, mégis nagyon hamar a szívembe zártam.

„Néha úgy érzem, mintha senki nem tudna a Startgardt-ködömről pedig tudom, hogy mindenki tudja. Talán csak elfeledkeznek róla, mert ez az én ködöm nem látszik. A szemem normális, ha valaki kívülről nézi. Egy kicsit olyan ez, mint bolondnak lenni: egy bolond is normálisnak látszik kívülről, de aztán ordítozni kezd, és akkor mindenki ráeszmél, és így szól: – Vigyázz, bolond!”

Az Én és a cseresznyefa történetében fontos szerepet kap egy másik történet, Mafalda kedvenc regénye, amelynek a főhőse egy fára költözik a szülői szigor elől. Mafalda úgy dönt, hogy ő is felköltözik a cseresznyefára, amikor sötétben marad, és ott fog élni, anélkül, hogy mások segítségére szorulna. A terv nagyon is komoly, így a történet során végignézhetjük, hogy hogyan készül fel a kislány erre a nagy vállalkozásra. A regény végére meglehetősen összekeveredik a képzelet és a valóság, és nekem kevésbé tetszett az utolsó rész, mert ez a kissé mágikus realista végkifejlet számomra pont a történet fájdalmasan igaz voltát vette el, de még ezzel együtt is nagyon értékes és különlegesnek tartom az Én és a cseresznyefát.

Ahogy a bevezetőben említettem, nem feltétlenül gyermekeknek ajánlom ezt a regényt, akkor sem, ha elbeszélő maga is gyerek. Elsősorban inkább a tinédzsereknek és a felnőtteknek ajánlanám a könyvet, és bízom benne, hogy másokra is hasonlóan mély benyomást tud tenni ez a szívhez szóló történet, mint rám.

Értékelés:

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt beszerezheted!

Ha pedig szeretnél még több értékelést és ajánlót olvasni tőlem, kövess engem a Facebookon vagy az Instagramon!

A könyv adatai:

Kiadó: Maxim
Kiadó székhelye: Szeged
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 208
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789634992578
Fordította: Hajdúné Vörös Eszter
Megjelenés időpontja: 2020. szeptember 17.