Decemberi összegzés – 2024
A decembert mindig nagy izgalommal várom, és az ünnepek általában alkalmat adnak nekem egy kis pihenésre, feltöltődésre is, amihez természetesen az olvasás is hozzátartozik. Karácsony környékére nagyon megjött a kedvem az olvasáshoz, aminek az lett az eredménye, hogy – bár az ünnepek alatt semmi nem erőltettem – 11 kötetet sikerült elolvasnom decemberben. Köztük pedig kikerült néhány új kedvenc is.
Stefanie Neeb: Coming Home For Christmas – A karácsony összehoz
Egy kalandvágyó zongorista lány, egy csupa szív srác, és egy mesebeli svéd szálloda
Svea utálja a hotelszobákat. Tokió, Lisszabon, Berlin… híres szüleivel koncertezve bejárta a világot, de sehol sem érzi igazán otthon magát. A lány mindennél jobban vágyik egy hagyományos, a kandalló előtt süteményt majszolós karácsonyra, és amikor a nagymamája testvére meghívja magához Svédországba az ünnepekre, úgy tűnik, végre teljesül az álma.
Azonban közbeszól egy hóvihar és egy félreértés miatt ismét egy hotelben találja magát – de ezúttal az alkalmazottak között. Ehhez fogható helyen azonban még sosem járt: valóságos mesevilágba csöppen, amelytől képtelenség elszakadni. Vagy inkább a tulajdonos jóképű fia miatt nem akarja tisztázni a helyzetet? Vajon mihez kezd szobalányként egy túlféltett zongorista, akinek még az asztalt sem volt szabad megterítenie soha?
Stefanie Neeb vicces, romantikus regénye egy igazi bevackolós olvasmány, amely egy hamisítatlan, havas svéd karácsonyba repít.
A Coming Home for Christmas – vagy magyarul A karácsony összehoz – volt számomra ebben az évben a nagybetűs karácsonyi regény, amelyet minden hibája ellenére nagyon élveztem, és a történet igazi ünnepi hangulatba repített. A regény Svédországban játszódik, és rengeteg svéd ünnepi hagyományról is szó esik benne, amelyekről nagyon élveztem olvasni. A könyvről már korábban írtam értékelést, amelyet itt olvashatsz el.
M. G. Leonard: A jég gyermekei
Andersen népszerű meséje, A Hókirálynő ihlette ezt a csodálatos téli történetet.
December egyik hajnalán egy jéggé dermedt kisfiút találnak a városi parkban. Bár mozdulatlanul áll, a szíve továbbra is dobog.
Nővére, Bianca gyorsan rájön, hogy a könyvtárból kikölcsönzött, szikrázó fedelű, különleges könyvnek köze van a történtekhez. Vajon ki lehet az a titokzatos, cilinderes idegen, aki felfedezte az öccsét a parkban?
Ahogy múlnak a napok, más gyerekek is hasonló sorsra jutnak. Bianca elhatározza, hogy kideríti, mi okozza a rejtélyes eseteket. Nyomozása során egy csodálatos téli vidámparkba jut, amely egyszerre veszélyes és vonzó, és ahol semmi sem az, aminek látszik.
Egy lebilincselően izgalmas és varázslatos kalandregény a szeretet minden akadályt leküzdő erejéről.
A jég gyermekei egy nagyon meglepő olvasmányom volt decemberben, aminek a a fő oka, hogy a kötet nekem nagyon hozta A Hókirálynő és más régi mesék hangulatát, így szinte visszarántott a gyerekkoromba. A történet kicsit sötét, de kétségkívül fordulatos, viszont nekem egy picit elrontotta a hangulatot, hogy egy ponton nagyon erősen megjelent a környezetvédelem témája. Ugyanakkor épp ez a mondanivaló teszi fontos könyvvé A jég gyermekeit, így aztán nehezen jutottam dűlőre a kötettel. Mindenestre nagyon különleges élményként maradt meg bennem.
Ben Miller: Egy karácsonyi manó titkai
Az Északi-Sarkon szokás szerint zajlik az élet: a játékkészítő karácsonyi manók, köztük Tógi és Magyal, megállás nélkül gyártják az ajándékokat a gyerekeknek.
Azonban mikor Magyal apukáját – azaz Karácsony apót – elrabolják, őrült versenyfutás kezdődik, hogy megmentsék őt és a karácsonyt! Vajon sikerülhet nekik?
Vicces és szívhez szóló karácsonyi történet a család fontosságáról a népszerű író és színész, Ben Miller tollából.
Tavaly olvastam az Egy karácsonyi manó naplóját Ben Millertől, idén pedig folytattam a sorozatot a legújabb kötettel, mely ismét a Mikulás gyárába kalauzol minket. Ahogy a szerzőtől megszoktam, ezúttal is egy kellemes, olvasmányos meseregényt kaptam, szuper karácsonyi hangulattal. Ha tetszett az első rész, akkor jó szívvel ajánlom az Egy karácsonyi manó titkait is, jövőre pedig, remélem, hogy a sorozat harmadik kötetét is elolvashatom már magyar nyelven.
Ashley Poston: Hét év távolság
Megtörténhet, hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől, Analeától tanult butaságokkal – például, hogy az életet jelentéssel kell megtölteni, vagy hogy kergesse a holdat. Clementine inkább két lábbal áll a földön, és óvja a szívét. Az elmúlt hat hónapban sikerült is neki.
Aztán amikor beköltözik néhai nagynénje lakásába, és váratlanul egy idegent talál a konyhában – egy kedves tekintetű, délies akcentussal beszélő férfit, aki rajong a citromos pitéért –, meginog gondosan kitalált menekülési stratégiája. Ugyanis van valami a férfiban, aminek korábban képtelen lett volna ellenállni. És könnyen lehet, hogy most sem lesz képes.
Csakhogy a férfi a múltban él. Egész pontosan hét évvel korábban. Clementine pedig hozzá képest hét évvel előrébb a jövőben. Hallotta a nagynénjétől, hogy a lakás egy hurok az időben, ahol egybefolynak a pillanatok, akár az akvarell színei. Ahogy azt is, hogy a szerelemben nem az idő számít – hanem az időzítés.
Clementine pedig attól tart, hogy hét évvel elkésett.
A Hét év távolság valamiért már azóta vonzott, hogy először megláttam a borítóját, ugyanakkor kicsit tartottam is tőle, hogy a karácsonyi időszakban nem fog igazán megragadni a történet. Szerencsére azonban nagyon élveztem a könyv olvasását, és az évem egyik legjobb romantikus regénye lett a kötet. A romantikus történet egy kis mágikus realizmust is tartalmaz, és kivételesen ebben a kötetben remekül volt megoldva az időutazás paradoxona. Tetszett, ahogy a főszereplőink egyszerre két szálon – két idősíkban – ismerkednek meg egymással. Az időutazó felesége és a Ház a tónál rajongói számára szívből ajánlom a kötetet!
Maja Lunde: A Névhozó
A Télapóról, a húsvéti nyúlról és a fogtündérről mindenki hallott már. De a névhozó Névmanóról nem sokan, pedig minden gyereknek ő ad nevet. Bizonyára azért nem ismerik, mert nagyon visszahúzódó. A tenger és az ég közötti résben él. A kertjében nyílnak a névvirágok, és mindennap útnak indul, hogy világszerte eljuttassa az újszülötteknek szánt neveket. Az élet békésnek és biztonságosnak tűnik, ám egy nap rettenetes dolog történik: egy újszülöttnek rossz nevet akarnak adni. Névmanónak közbe kell lépnie, és olyat tennie, amitől nagyon fél.
Maja Lunde és Hans Jørgen Sandnes szép és hangulatos könyve kitűnő ajándék gyermekvárás idején, keresztelőre vagy névadó ünnepségre, és minden gyereknek, aki kíváncsi, hogyan kapta a nevét.
Ez az aranyos kis kötet üde színfoltja volt a decemberi olvasmányaimnak. Maja Lunde könyveit nagyon szeretem – idén egy kedvencet is avattam tőle – így aztán nem csoda, ha minden újonnan megjelent kötete érdekel, legyen az regény vagy mesekönyv. A Névhozó ezúttal egy aranyos kis mesekönyv volt, amelyben egy különleges hőst ismerhetünk meg.
Alex T. Smith: A Diótörő és az Egérkirály karácsonyi csínytevései
Roppant Nagy Gorgonzola, az Egérkirály valami rendkívül rafinált csínytevésre készül. Mindenféle édességet: süteményt, csokoládét, cukorkákat és nyalókákat lopkod, pedig ő csak a szottyadt, büdös sajtot szereti! Ráadásul elcseni az Édességek Királyságának kulcsát, hogy az ünnepi készülődést rémes felfordulássá változtassa.
A Diótörő feladata, hogy megállítsa, csakhogy Walter egy nem annyira bátor Diótörő, és segítségre van szüksége. Megkéri hát a Kacérgiliszta közben lakó Clarát és Fricit, hogy kísérjék el őt a Cukortündérhez, hogy legyőzhessék az Egérkirályt, és megmentsék a karácsonyt. De vajon odaérnek időben?
Alex T. Smith egy nagyon vidám kis karácsonyi történetet tár elénk A Diótörő és az Egérkirály karácsonyi csínytevéseiben, amelyet december óta magyarul is olvashatunk. A kötet nagyon szép, színes, és tele van vidám illusztrációkkal, a szöveg pedig fordulatos és olvasmányos – ráadásul akár adventi kalendáriumként is olvashatjuk, hiszen 24 és fél fejezetből áll. Bár nem ez lett a kedvenc könyvem a szerzőtől, azért tagadhatatlanul szórakoztató volt olvasni a klasszikus meséből ismert történet szereplőinek új, izgalmas kalandjait.
Elizabeth Lim: A császárné átka
Channari arcát egy démonboszorkány gonosz átka elcsúfította. Vanna az egyetlen ember, akiben megbízhat, mert tudja, hogy nővére nem szörnyszülött, és teljes szívéből szereti. Ők ketten bármit megtennének, bármiről lemondanának egymás kedvéért.
A félelmetes kígyóarc azonban csak akkor tűnhet el, ha Channari elviszi a boszorkánynak Vannát, akit a föld legszebb lányának tartanak. Egy prófécia szerint a két testvér közül az egyiknek el kell buknia, hogy a másik tündökölhessen.
Elizabeth Lim legújabb kötete a Hat bíborszín darumadár és A sárkány ígérete világába kalauzolja az olvasót, egy küzdelmekkel, lenyűgöző teremtményekkel és kalandokkal teli történetben.
Ha picit több időm lett volna a karácsony előtti napokban, akkor egyhuzamban olvastam volna el A császárné átkát, amely a Hat bíborszín darumadár előzményét meséli el. Ahogy a Hat bíborszín darumadárban, úgy itt is csupa remek ötletet tartalmazott a cselekmény, és egy nagyon különleges hősnőt ismerhettünk meg Channi személyében, aki – ez nem titok – később egészen másként tűnik majd fel a duológiában. Nagyon élveztem ezt a kalandot, és remélem, hogy Elizabeth Lim még sok hasonló történettel rukkol majd elő nekünk.
Jennifer Aniston: Bozontka falja az életet
Jennifer Anistonból, a világsztárból és mindenki Jóbarátjából gyerekkönyvszerző lett ezzel a kedves és vidám képeskönyvvel, ami önmagunk felfedezéséről és az önbizalomról szól. A főszereplője Bozontka, aki nagyon hasonlít a saját ínyenc kutyájára, Clydeóra.
A Bozont családban mindenki tudja, mit szeret a legjobban, kivéve a kis Bozontkát.
Ő nem szeret szörfözni, mint a nagybátyja.
Bekötött szemmel se tud festeni, mint az unokatestvére.
A dinoszauruszcsontokat aztán meg egyenesen ki nem állhatja, pedig a régész nagynénje rajong értük. Bozontka mindent kipróbál, amit a családja szeret, de még mindig nem érzi jól magát. Vajon megtalálja-e, mi az, ami neki való, amitől igazán ragyog?
Ismerős a kérdés, ugye? Olvassátok el ezt az izgalmas történetet, a színésznő, producer és üzletasszony Jennifer Aniston tollából, és megtudjátok a választ.
Még egy mesekönyv volt a decemberi olvasmányaim között, amely természetesen azért fogott meg először, mert a Jóbarátokból ismert színésznő, Jennifer Aniston írta. A Bozontka falja az életet című mesekönyv történetét Jennifer kutyusa inspirálta, de a mese nemcsak ezért érdekes, hiszen nagyon fontos kérdéssel foglalkozik, könnyed formában. Bozontka ugyanis azt keresi a kötetben, hogy mi az ő különleges tehetsége.
J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek
J. R. R. Tolkien gyermekei nem csupán az ajándékok miatt várták Karácsony apót: ők ugyanis minden évben képekkel illusztrált levelet is kaptak tőle! Mesélt nekik a házáról, a barátairól és arról, mi történik az Északi-sarkon. Az első levél 1920-ban érkezett, és jöttek húsz éven át, minden egyes karácsonykor. A havas borítékot – amelyen persze északi-sarki postabélyegző díszelgett – néha a házban találták meg a Karácsony apó látogatásai utáni reggelen, máskor a postás hozta. Ebben a könyvben bemutatjuk Karácsony apó reszketeg kézírását, és szinte valamennyi képet, amelyeket a levelekhez mellékelt, csakúgy, mint az ábécét, amelyet Jegesmedve szerkesztett a barlangokban látott koboldrajzok alapján, amikor eltévedt; és az a levél sem marad ki, amelyet ezzel a különleges írással küldött a gyerekeknek.
Miután minden recenziós könyvet elolvastam az évre, azt a könyvet vettem elő, amelyet egész évben a karácsonyi időszakra terveztem: Tolkien Karácsonyi leveleit. A Karácsonyi levelek valóban levelek gyűjteménye, amelyeket a Mikulás írt Tolkien gyermekeinek, mintegy húsz éven keresztül, míg minden gyermek felnőtt. A levelekben a Mikulás mesél az egész éves kalandjairól, különleges rajzokat készít (!) és bemutatja a segítőit is, akikkel a karácsonyra készülődik. A könyvet sikerült épp december 25-én, karácsony napján olvasnom, és így igazán nagy élményt adtak, de szerintem az év bármely napján különleges olvasmány lehet ez csodaszép kis kötet. Ez a könyv valószínűleg elő fog még kerülni az ünnepek környékén.
Adalyn Grace: Belladonna – Nadragulya
Táncra perdülnél a céljaidért magával a Halállal?
A tizenkilenc éves, csecsemőkorában elárvult Signát gyámok sora nevelte, akiket a jóléte helyett csak a rá váró mesés vagyon érdekelt… és mindegyikük gyanús módon, idő előtt halt meg. Utolsó életben maradt rokonai a titokzatos Hawthorne-ok: a Töviskert nevű, egyszerre csodálatos és nyomasztó birtokon élő, különc család.
A gyászoló családfő vad mulatságokkal próbál megfeledkezni a felesége haláláról, a fia a család megkopott hírnevét próbálja helyreállítani, a lánya pedig titokzatos betegségben haldoklik. De amikor az anya szelleme megjelenik Signa előtt, és azt állítja, hogy megmérgezték, a lány rádöbben, hogy halálos veszély leselkedik a családra. Ezért egy goromba lovászfiú segítségével kezd el nyomozni a gyilkos után. De csak akkor reménykedhet a sikerben, ha szövetségre lép magával a Halállal, egy megbabonázó és veszélyes árnnyal, aki mindig és mindenhol a nyomában járt. Bár pokollá tette az életét, Halál megmutatja neki, hogy a kapcsolatuk erősebb és ellenállhatatlanabb lehet, mint azt valaha is gondolni merte.
A két ünnep között, nagyon nyugodt időszakomban olvastam az év egyik legfelkapottabb könyvét, a Belladonnát, amely ugyan nem lett kedvenc, de határozottan izgalmas olvasmány volt. A történet alapötlete szerintem zseniális, a nyomozás nagy részét is élveztem, a szerelmi szálban voltak azonban olyan momentumok, amik nem tetszettek. A kötet körüli hype mindenesetre most nem véletlen: tényleg érdemes elolvasnia ezt a könyvet azoknak, akik szeretik a romantikus fantasykat.
Andreas Völlinger: A Gyűrű bűvöletében
Egy legendás gyűrű.
Egy fantasztikus világ tele veszéllyel és titokkal.
És egy szinte lehetetlen küldetés.
Calin, a talpraesett fiatal törp és két unokafivére útnak indulnak, hogy megtalálják nemzetségük elveszett gyűrűjét, amellyel reményeik szerint kiengesztelhetik az uralkodót, aki száműzte családjukat a törpök királyságából. Útközben melléjük szegődik egy kósza és egy tünde, akikkel vállvetve küzdenek az orkok, trollok és egyéb ellenséges szerzetek ellen.
Vegyél részt Te is a törpök hihetetlen kalandjában, és dolgoztasd meg az agysejtjeidet ezzel az izgalmas, Tolkien művei ihlette szabadulószoba-fantasyvel! Vajon sikerül megoldanod mind a 24 trükkös rejtvényt, és megszerezni az ősi varázsgyűrűt?
A könyv a Locked Room szabadulószobával együttműködésben jelent meg.
Az év végére becsúszott még egy nagyon különleges könyv, méghozzá a Lábnyom Kiadó szabadulószobás könyve. A kötet egy, A Gyűrűk Ura inspirálta történetet mond el, azonban minden fejezet végén egy rejtvény várja az olvasót, amelynek a megfejtése azt mutatja meg, hogy hol kell folytatnunk a kalandot. Ha pedig megtaláltuk a következő fejezetet, akkor fel kell tépnünk a megfelelő oldalakat az újabb izgalmakért.
Decemberben elolvasott könyvek száma: 11
Elolvasott oldalak száma: 2588
Köszönöm, hogy velem tartottatok decemberben is! Ha szeretnétek még több értékelést és könyvajánlót olvasni, akkor kövessetek a közösségi médiában, Facebookon vagy Instagramon.